Egy parasztpolitikus életútja

Huszonnégy éven át, 1951-től 1975-ig hallgatták a Kárpát-medence magyarjai a Münchenből rövidhullámon érkező, pontosan fogalmazott, ízes dunántúli tájszólással elmondott agrárpolitikai okfejtéseket. Igényelte is a nemzet e szabadabb világból sugárzott műsorokat, hiszen a padláslesöprések, az ezeréves paraszti világ felmorzsolásának korát éltük. Az egykori Szabad Európa Rádió agrárpolitikai műsorainak népszerű szerkesztője, Czupy Bálint, azaz Bálint gazda szeptember 20-án lett volna százéves. A fővárosban élő lányát, Kiss Antalnét hallgatom édesapjáról, a kényszerű emigrációról, a család kettészakadásáról.– Apámat a harmincas években már nemcsak a szülőfalujában, a Sopron megyei Völcsejen, hanem az egész megyében jól ismerték. Jó gazda és szép magyarsággal beszélő ember volt; nemcsak hallgatni szerették az emberek, de hallgattak is rá. Pedig csak hat osztályt végzett. Ha Sopronban valamilyen alkalomból beszédet mondott, a falunkból gyalog is nekivágtak az emberek a harminc kilométeres útnak, csak hogy hallhassák. Politikai meggyőződését sosem titkolta. 1946-ban, egyik beszédében ezt mondta: „Tiltakozzunk a kommunizmus ellen, mert ha meghonosodik, nem kell meghalni ahhoz, hogy megtapasztaljuk a poklot; azzá válik az életünk még itt a földön.”– 1947 nyarán aztán úgy hozta a sors, hogy az apámnak el kellett hagynia az országot, mert a politikai helyzet miatt a szabadsága, de talán az élete is veszélybe került. Huszonegy éves voltam akkor, fiatal házas. Eljött hozzánk, s ahogy beszélgettünk, észrevettem, hogy rám-rám feledkezik. De nem gondoltam, hogy el akar menni. „Kislányom, csak éljetek boldogan, aztán néha gondoljatok rám” – mondta, mielőtt nekiindult a nagy útnak. Egész életében vágyott a szülőföldje után. Egyszer – 1958-ban lehetett – Ausztriában, a határ közeli Locsmándon (Lutzmannsburg) fölment a templomtoronyba egy igen erős távcsővel, s átnézett Völcsejre. Látta a falu szélső házait meg a két nagy, jellegzetes gesztenyefát, amelyek alatt a Szűz Mária-szobor volt. A szülőfalu látványa annyira felzaklatta, hogy remegés, szédülés fogta el; Jóska öcsém támogatta le a toronyból. (Az öcsém 1956 őszén ment el az országból.)– Az apámat aztán már életében nem láthattam, csak a temetésére tudtam kijutni. Az útlevelemet – többszöri kérvényezés után – éppen a halála napján, 1975. április 17-én, reggel fél nyolckor kaptam kézhez; nyolckor pedig jött a távirat, hogy meghalt. A München melletti Hofoldingban lakott, ott is temettük el.A Párizsba menekült Czupy Bálintnak sorstársa, később a SZER-nél kollégája lett az 1947 őszén emigráló Skultéty Csaba. Tőle a következőket tudom meg az egykori képviselőről:– 1948 első felében Párizsban ismertem meg Bálintot. Akkoriban Párizs volt a magyar emigráció központja, s hamar kialakultak a különböző politikai csoportosulások. Ő ahhoz a csoporthoz tartozott, amely kereszténydemokratának vallotta magát. Én is ehhez kapcsolódtam, s a húsz évvel idősebb Bálintot hamarosan atyai barátomként tisztelhettem. Mint minden emigráns számára, az ő számára is az volt a legnagyobb kérdés, hogy miből éljen meg. Szorultságában beállt éjjeliőrnek. A lakásbiztosító társaságok ugyanis megkövetelték ügyfeleiktől, hogy éjszakánként egy őrzőcéggel ellenőriztessék lakásukat, nem maradt-e nyitva ajtó, ablak, nincs-e gyanús mozgás a ház körül. Hát ilyen őrfeladatot látott el Czupy Bálint, a magyar nemzetgyűlés képviselője. A kenyerét biztosító munkát azonban lelkiismeretesen végezte, s mindig a rá jellemző derűvel, igazi paraszti bölcsességgel beszélt róla.– 1966 kora nyarán, amikor már majd tizenhét évnyi rádiós szerkesztői gyakorlattal külpolitikai kommentátor voltam, úgy véltem, hogy a nemzetközi helyzet egészen más, mint 1956-ban volt, s az oroszok aligha mernek Csehszlovákiában erőszakkal beavatkozni. Amikor ezt a vélekedésemet megosztottam Bálinttal, mosolyogva felelte: naiv vagyok, ha azt hiszem, hogy a Kreml törődik a szabad világ véleményével, ha sorsdöntő kérdésről van szó. Augusztusban aztán bebizonyosodott, hogy nem nekem, hanem neki volt igaza.– Hogy atyai barátom bölcs humora milyen hatással volt a hallgatókra, azt érzékelhettem 1957 elején, amikor egy menekült magyarral találkoztam. Szóba került a Szabad Európa, s a menekültnek azonnal Bálint gazda, illetve egy régebbi műsorában elhangzott mondata jutott eszébe, s már idézte is: „Ne irigyeljük mi a kommunistákat. Mi mindent el kell azoknak hinni!”Czupy Gálintnak a SZER-ben a hozzá legközelebb álló szerkesztőtársa talán Kovács Károly Zoltán volt. Ő így idézi fel pályatársa emlékeit:– Czupy Bálint idehaza a Magyar Vetésnek, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet Országos Testülete) hetilapjának volt a munkatársa. Rendkívüli irodalmi tehetséggel bírt, iskolázottságához mérten igen sokat olvasott. 1940–41-ben Hajdu-Németh Lajossal, egykori Sopron megyei képviselőtársával megalapította Egyházasfalun a Széchenyi Népfőiskolát. Az alapítás (földvásárlás, épület stb.) költségeinek egyik felét a megye gazdái adták össze, a másik felét Apor Vilmos püspök biztosította. A népfőiskola működésének a háború vetett véget 1944 októberében.– 1951-ben a SZER-hez Dessewffy Gyula, a rádió magyar osztályának első főnöke hívta Bálintot Münchenbe, mondván: jó lesz valamilyen mezőgazdasági műsorba falusi hangnak. Hamarosan kiderült, hogy többre érdemes, s a rádió indulásakor már szerkesztőként dolgozott. Írói képessége és ízes beszéde, veleszületett bölcsessége s jellegzetes tájszólása emelte szerkesztővé. Műsoraiban folytonosan bírálta a kollektivizálást, védte a földet, a magántulajdont, a paraszti életformát, annak társadalmi és erkölcsi értékeit.– A hallgatók hamar megszerették Bálint gazdát, s neve fogalommá, egyszersmind újságírói márkanévvé vált. Ezért kifogásolom azt, hogy a magyar média Bálint György mezőgazdasági újságíró személyéből fölépítette Bálint gazda alteregóját, s Bálint György Bálint gazdának nevezi magát.