Jahve első prófétája

Jahve egyistenhitű vallása a zsidók körében a Kr. e. I. évezredben alakult ki. A judaista hagyomány szerint Ábrahám nemcsak a zsidó nép, hanem a szemita népek sokkal szélesebb körének ősatyjaként jelenik meg, s „isteni sugallatra” telepszik át Mezopotámiából Kánaánba. A régi zsidók ősei Kánaán területén és az egyiptomi birodalom földjén vándorló nomádok voltak, akik nyájaikkal állandóan változtatták a helyüket. A Kr. e. XIII. században a zsidó törzsek – amelyek Jahve kultusza körül tömörültek, és az ószövetségi hagyomány szerint a fáraó elől menekültek – Palesztinába özönlöttek. A hagyomány az Egyiptomból való kivonulást Mózes nevéhez kapcsolja, annak a vezérnek a nevéhez, akit törvényhozóként, népét Jahve hitére okító tanítóként írnak le, olyan vonásokkal ruháznak fel, amelyek már a próféták korára jellemzőek.Kialakult a tizenkét törzs szövetsége, s a tagjai által lakott terület az Izrael nevet vette fel. Dávid és Salamon uralkodásának ideje Izrael és Júda királyságának virágkora. Jahve kultusza Jeruzsálemhez kötődött, ahol Salamon templomot épített neki.Később az egységes Izrael–Júda királyság felbomlott: az északi Izraelt Kr. e. 722-ben Asszíria megsemmisítette, a déli Júdát 587–586-ban a babilóniaiak hódították meg, a királyság központját, Jeruzsálemet és a templomot lerombolták: a lakosság legaktívabb része babiloni fogságba került. A saját államiság visszaállításának, Jeruzsálem újjáépítésének, a Dávid-dinasztia trónra való visszajutásának álma a Messiás-várás alapja lett. Babilónia bukása után a zsidók visszatértek Palesztinába, újjáépítették Jeruzsálemet és a templomot. A perzsa birodalomhoz került Palesztinát később Nagy Sándor hódította meg, majd rövid ideig tartó függetlenség után a római megszállás következett.Jahvénak nincs ellenfele: a világot a maga teljességében úgy teremtette, hogy tízszer szólt, ami az isteni törvény tíz parancsolatának felel meg. Ézsaiás könyvében olvasható: „Én alkotom a világosságot, és én teremtem a sötétséget; én szerzek jólétet, s én idézem elő a balsorsot is. Én, az Úr viszem ezt végbe mind.”A judaizmus története összefügg a szabadság érzésével, valamint azzal, hogy fontosságot nyer a „szövetséget” elfogadó ember Isten által történő kiválasztása. A Teremtés könyve többször ismételi, hogy Jahve megáldotta Ábrahámot és utódait, különböző ígéreteket tett nekik, ennek következtében mind nagyobb az eljövendő boldogságra vonatkozó isteni garancia. Épp ez az eszme kovácsolja egységes vallássá a különböző korokban keletkezett szent könyveket. Az ószövetségi hagyomány szerint Ábrahám Jahve kiválasztottja, akivel az örök szövetséget kötötte. Ábrahám a pátriárkák egyike, tőle származnak a zsidók és Izmael révén az arabok. Az Ószövetség magvát átvette mind a keresztény, mind az iszlám hagyomány.A középkori európai reneszánsz, barokk és későbbi művészetet el sem lehet képzelni olyan témák és alakok nélkül, mint a világ teremtése, Ádám és Éva bűnbeesése, a Góliát ellen harcba induló ifjú Dávid vagy a bánatos Saul hárfáján játszó Dávid. Magának a judaizmusnak a képzőművészete viszont igen szerény, mivel Isten ábrázolása szigorúan tilos, de a vallási törvények általában is helytelenítik a szent jelenetek ábrázolását.Legalább ily bőséges forrást adtak az ószövetségi témák a világirodalom számára is Dante Isteni Színjátékától és Milton Elveszett Paradicsomától egészen Thomas Mann József és testvérei című művéig. A világ költészetében egészen a legutóbbi időkig bőven megtalálhatók az újraértelmezett bibliai alakok, Káin és Ábel, Illés próféta, Jób, Jónás, Noé, Lót, Sámson élete és története, Szodoma és Gomorra elpusztulása, Bábel tornyának építése és a vízözön látomása.