Ellepik az iratok, dokumentumok a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészének, az egyetem régészeti tanszéke docensének, dr. Horváth Ferencnek az asztalát. Egy év munkájának lenyomatai rendben ott sorakoznak. A tanár úr nem látszik elégedettnek, de nem is panaszkodik.
– Sok mindenben segített a DNS-meghatározás. Ám a kérdőjelek még tovább szaporodtak. Örömmel tölt el, hogy részese lehettem az első magyarországi kísérletnek. Sietve teszem hozzá, a genetika tudománya sokat segített a régészetnek, de magamban még nem tudom lezárni azokat a kérdéseket, amelyek továbbra is foglalkoztatnak, s a népek keveredésével, a rokoni kapcsolatok tisztázásával vitát váltanak ki.
Nem mai keletű Horváth Ferenc kíváncsisága. Amikor először tudomást szerzett arról, hogy a csontok örökítőanyagának vizsgálatával ki lehet mutatni népcsoportok eredetét, a genetika kezdte érdekelni. Annál is inkább, mert eredendően az őskort, pontosabban az újkőkort kutatja, nevezetesen, hogy milyen világ volt hat-nyolcezer évvel ezelőtt a Dél-Alföldön. Az ásatásai során feltárt leletek, emlékanyagok régészeti összehasonlításai azt a feltételezést erősítették meg benne, hogy a Kárpát-medence déli része az újkőkor idején a keleti mediterráneum északi kulturális pereme volt. Ez a következtetés azért fontos, mert ez a vidék az akkori világ csúcsfejlettségét érte el, olyannak számított, mint ma az Egyesült Államok. A Duna választóvonalat jelentett, csak napjainkhoz képest fordított alapállásban. A nyugatra eső része – s nem a keleti – volt az elmaradottabb. Nem lehet tudni, milyen népek éltek itt. A legújabb nyelvészeti kutatások feltételezik, hogy indoeurópaiak lakták ezt a régiót. Horváth Ferenc nagyon szerette volna, ha az újkőkori csontokat DNS-vizsgálatnak vetik alá.
– Sajnos az újkőkori leletek genetikai átvilágítása eddig elmaradt, mert nem tudtam pénzt szerezni a munkámhoz, de életem egyik fő céljának tekintem, hogy ezt a feladatot elvégezzük – mondja kissé kesernyésen a régész. – Fontos lenne pontosan kideríteni azt is, hogy a magyarok bejövetele előtti korokban milyen népmozgások voltak a Kárpát-medencében, honnan vándoroltak ide, amihez nagy segítséget nyújtana a DNS-meghatározás. A régészeti leletek szerint a rézkor előtt főleg délről, a Balkánról és nem keletről jöttek. Amikor ez a korszak lezárult, más irányt vesz a Kárpát-medence fejlődése.
Egy másik ásatás után, ami már nem az őskorral függött össze, a szerencse is a kezére játszott Horváth Ferencnek. Az M5-ös autópálya építését megelőző feltárások során, 1999-ben a Csongrád megyei Csengele falu közelében korszakos jelentőségű emlékeket talált. Erre azért kapta fel a fejét a szakma, mert először történt meg, hogy avatott régész bukkant még pogány módra temetett, előkelő kun harcos érintetlen sírjára. A lelőhelyet korábbról ismerték a kutatók, hiszen Horváth 1975-ben a Csengele melletti domb legmagasabb pontján már feltárta a tatárjárás idején elpusztult Árpád-kori falu romjain a XIII. század második felében létesült kun szállás templomát és számos köznépi temetkezését. Mégis a templomdombnál, az autópálya nyomvonala által érintett sávban nem várt meglepetések követték egymást. Kiderült, hogy a mongolokkal szembeni védekezésül a falu magyar lakói hármas árok- és cölöpszerkezetű sövényfalrendszerrel övezték templomukat. Az ellenállás azonban sikertelennek bizonyult, a folytatást Horváth Ferenc idézi fel.
– A templom körüli sírok nem sokban különböztek a korabeli XIII. századi leletektől. Átlagos középkori magyar temetőnek látszott. De bizonyos tárgyak, temetkezési szokások azt mutatták, mégsem magyarok, hanem kunok. Fontos bizonyítékul szolgált a kun vezér sírja az áldozati lóval. Felvettem a kapcsolatot a Szegedi Biológiai Központtal, a Raskó István vezette genetikai intézettel, s kértem, végezzék el a DNS-vizsgálatot. Kapóra jött, hogy az intézetet is érdekelte a téma, és ingyen elvégezte a kutatást. Arra gondoltam, ha ki lehet preparálni a kun vezér örökítőanyagát a csontjaiból, akkor a származási kapcsolatait is ki tudják mutatni.
Különböző fázisokban csaknem két esztendeig tartott a munka. Ízelítőül annyit, először letisztították a csontokat, majd ultraibolya sugárzásnak vetették alá. Biztonságképpen a tisztítást csiszolókoronggal folytatták, majd sterilizált fúrófejjel pormintát vettek a csontokból, amit lezárható csövekbe helyeztek. Olyan oldatot öntöttek rá, amivel ki lehet vonni a DNS-t. Az oldott örökítőanyagot elválasztották a mintától, ugyanis nem a teljes DNS-t, hanem a mitokondriális DNS meghatározott szakaszait vizsgálták. Erről a különleges tudományos feladatról még annyit kell tudni, hogy a DNS nem csak és kizárólag a sejtmagban és kromoszómákban fordul elő. A sejtekben nagy számban található sejtszervecskék – a mitokondriumok – szintén tartalmaznak DNS-t, ezért még nagyobb esély volt arra, hogy a régi csontokban találjanak örökítőanyagot, amit csíramentes laboratóriumban vontak ki. Művelet közben a porminta felett áramoltatták a levegőt, így védték a szennyeződéstől. A genetikai feltárás megerősítette a történelmi tényt, és nem kérdőjelezte meg a történettudomány álláspontját: a kunoknak nincs közük származásilag a magyarokhoz.
A krónika szerint a kunok a XI. század közepén tűntek fel Dél-Oroszországban, ahol százötven évig maradtak. Önmagukat kumánoknak nevezték. Törzsszövetségük a keleti nomád birodalmak lakosságához hasonlóan sokféle népcsoportból tevődött össze. A XIII. század elején megtámadták őket a mongolok, és az orosz fejedelmekkel összefogva sem tudtak ellenállni a pusztító áradatnak. Lehetett negyvenezer család, amelyek nyugat felé menekültek, amikor IV. Béla magyar királytól bebocsátást kértek. Akkor a magyarság létszáma egy és másfél millió között mozgott, így nem jelentett veszélyt egy kisebb népcsoport beengedése. A Kárpátokon átvezető Radnai-hágón jött be Kötöny kán népével együtt, és az uralkodónak kijáró fogadtatással várta őt 1239-ben IV. Béla.
Nem borultak a történészek állításai, s Horváth Ferenc hamarosan könyvet írt arról, milyen ismeretekhez jutott a genetika segítségével. Bevezetésként elárulja:
– Sokat vártam a DNS-vizsgálattól, de kiderült, ebben a műfajban is csak lassan, lépésben lehet haladni. Egyelőre a DNS révén csak az anyai ágat tudtuk sikeresen kideríteni. Az apait még lehetetlen pontosan követni. Ami lényeges, az örökítőanyaggal való meghatározás csak részben erősítette meg az embertani vizsgálatokat.
– Miért csak részben?
– Mert a DNS-sel is ugyanaz a gondom, mint ami jelentkezett a korábbi vércsoport- vagy az immunglobulin-kutatásoknál. Ismerjük bizonyos ma élő népcsoportok antropológiai összetételének arányait, de hogy miképp alakultak ki, arról nincs információnk. Nem tudjuk, hogy a génekben kimutatott eltérő jelleg hány találkozás eredményeként alakult ki. Azt sem ismerjük, hogy az egymást keresztező népcsoportok hol és mikor találkoztak. Ezért aztán a régész csak óvatosan nyilatkozhat, amikor a DNS-vizsgálat után megkísérli meghatározni az egyes népcsoportok típusjegyeit. A csengelei kunoktól vett DNS-minta kimutatta a lapp, mongol, burját, koreai, krétai görög, szerb, bolgár, egyiptomi népjelleget. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy a kun idegen nép, nincs kapcsolata a honfoglalás kori magyarokkal. Ám az sem felelhet meg a valóságnak, hogy a kunok a felsorolt népcsoportokból álltak volna össze. Óriási keveredéseket látunk, amelyek nem is ezer, hanem tízezer éveken keresztül játszódtak le, de a lenyomatukat nem tudjuk kivenni a DNS-ből.
– A történelem e nagy kérdésének megválaszolatlansága elkeseríti önt?
– Nem, mert meggyőződésem, hogy a DNS-kutatások hallatlanul fontosak a régészetben. Kiegészítik a régészeti, történeti, embertani, nyelvészeti vizsgálatokat.
– Mi lenne a folytatás?
– Olyan géntérképet kellene készíteni, ami tükrözné a ma élő népek származástani különbözőségét. Bár már sok töredék nép DNS-vizsgálatával rendelkezünk, de összegző munka még nincs. Néha megtévesztő, ha egy ma élő nép neve hallatán évszázadokkal ezelőtti hasonló elnevezésű elődökre utalunk. DNS-meghatározással kiderül, hogy a mongolid és az europo-mongolid csontvázak sokféle népcsoportból származnak. A mongolidot a XIX. században nevezték el a mongolokról. A mongolok mongoloidok, de a mongoloidok nagy része nem mongol. Egy német nyelvész kimutatta az 1813-as lipcsei csatáról a részt vevő népek megnevezése alapján, hogy egyik oldalon a skandináv és balti (oroszok, poroszok), a másikon a délnémet törzsek (franciák) vettek részt, mert ezek a népnevek ilyen eredetűek. Szándékosan azt illusztrálta, zagyvaságok jöhetnek ki, ha csak a népek neveinek nyelvészeti értelmezésében hiszünk. Visszatérve az eredeti kérdéshez, hasznos lenne, ha évszázadokra lebontva csinálnánk géntérképet.
– Ilyet el lehet készíteni?
– Elméletileg biztosan, de irtózatosan nagy munkával. Olyan egységek szerint, amelyeket a régészek kultúránként kimutattak.
– Akkor változna ismeretünk a magyarság eredetéről?
– Pontosítani tudnánk az összetevőket. Amióta a Kárpát-medencében élünk, több irányból jöttek népek. Koronként újabb csoportok találkoztak. A honfoglalás előtt túlnyomórészt az avar őslakosság europid volt. A magyarok is europidok. De az embertani kutatások azt mutatják, tizenhat százalékban az avarok között mongoloid elem is megtalálható. A majdani géntérkép a jövés-menést pontosabban megrajzolja.
A csengelei kunok genetikai feltérképezése befejeződött. Ám a honfoglalás kori géntérkép megrajzolására előreláthatólag év végéig várni kell. Nem várt akadályok bukkantak fel a tudományos munkában. Ezt a feladatot az SZBK Genetikai Intézete végzi az MTA Régészeti Intézetének munkatársaival, Bálint Csanád igazgatóval és Bende Balázzsal együtt. A szegedi genetikusok egy éve kezdtek a honfoglalás kori csontok vizsgálatához, és eddig az ötvenhét embertől származó negyvenöt lelet DNS-izolálásával végeztek. Ez a művelet huszonöt csontnál sikeresen zárult, a többinél pedig azért nem értek el célt, mert a leletek környezetéből olyan anyagok kerültek a csontba, amelyek tönkretették a DNS-t, illetve a meglévő örökítőanyag felsokszorozását gátolták. A felsokszorozás az a fontos művelet, amikor a kutatók által kinyert nagyon kis mennyiségű DNS egy speciális szakaszának több millió azonos példányát tudják előállítani egyszerű biológiai reakció segítségével. Ez a felsokszorozás az alapja a genetikai vizsgálatoknak. Ezután következett a tudósok számára is érdekes szakasz, amelyről a genetikai intézet professzora, Raskó István így nyilatkozik.
– A számunkra érdekes mitokondriális DNS-szakasz összetételének az ismeretében elvégezhetők az összehasonlító statisztikai vizsgálatok. Ezek segítségével megállapíthatjuk, hogy az általunk jellemzett DNS milyen mások által közölt emberi populációval mutat hasonlóságot. Az adatbázis, amellyel az összehasonlító vizsgálatot végezzük, jelenleg csaknem nyolcezer egyén DNS-szakaszát tartalmazza. Folyamatosan bővítjük adatbázisunkat, ahogy a szakirodalomban közölt újabb adatok megjelennek. Valószínű, az első már összehasonlított és értékelt adataink ez év végére rendelkezésre állnak.
– Robbanást okozhat a honfoglalás kori géntérkép?
– Két lehetőség előtt állunk. A géntérképpel alátámasztjuk a régészek és történészek elméletét. De az is előfordulhat, hogy újabb értelmezést igénylő adatokkal szolgálunk.
A régészeti DNS-vizsgálatok divatba jöttek. A népek kíváncsiak eredetükre, ezért is keresik a „génfogást” az ősökkel. Néhol a kutatások szenzációt is hoztak. A DNS-mintákkal cáfolták meg a Heyerdahl híres Kon-Tiki expedíciójának alapját képező feltételezést is, hogy a polinéziai szigetvilágot dél-amerikaiak népesítették volna be. A mitokondriális adatok ugyanis egyértelműen bizonyították, hogy a polinéziai szigetlakók ősei Ázsiából származnak.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
