Aki szóról szóra megtanulta Széchenyit

„A verhetetlen Kincsem itt fogant, és itt pusztult el 1887 márciusában. Végül pedig itt jött a világra Imperiál, az elmúlt század legjobb magyar lova, amely végignyerte fél Európát. Nem ok nélkül keresgélték a térképen Kisbért az amerikaiak.”

Amerikából még a nyolcvanas években is nekiindultak, hogy megnézzék Magyarországon a kisbéri ménest. A lónak sok bolondja van, s némelyik ekkora útra is vállalkozik érte. Csak akkor kezd csodálkozni, amikor megérkezik, körülnéz, és semmit se lát. De hát miért is látna?
Európa egyik rangos ménesének a nyomát is eltüntették. A törzsménistállóból kórház lett, a lovardából vegyszerlerakat, a márványtáblát, amelyen a ménes vezetőinek neve állt, befalazták. Míg a kőművesek dolgoztak, a hangszórókból zúgott az induló: „Ha a múltat végképp eltöröljük…” Malterral kezdték a törlést, Recskkel folytatták. És még mindig nincs kitisztázva, mi hogyan történt.
Keresni kezdtem egy tanút. Csak annyit tudtam, hogy Rádoki Józsefnek hívják. Meg azt, hogy ő volt Kisbéren az utolsó ménesgazda. Utána már nem következett semmi, csak a pusztulás. Valakitől megtudtam, hogy Babócsán lakik, lenn a déli határnál, messze mindenkitől. Felütöttem az autóatlaszt: kétszázhetven kilométer. Nem baj. Fontos dolgokhoz csak hosszú úton juthat el az ember. Míg odaérek, végiggondolhatom, mi történt.
*
Kisbért nem csak Amerikában tartják számon. Epsomban is. Surrey grófság hetvenezres városa minden május végén zarándokhely. 1780 óta itt rendezik a világ első számú galoppderbijét. Amelyik ló ezen a versenyen győzni tud, nevét olyan respekttel ejtik, mint aki száz méteren lesz első az olimpián. Az angol istállók legjobbjain kívül nincs sok esélye másnak. 1876-ig egyetlen esetben tudott nyerni idegen telivér Epsomban. S abban az évben megtörtént másodszor is: egy Kisbér nevű magyar mén fölényes győzelmet aratott tizennégy riválisa fölött. Pesten a lapok különkiadásban hozták a szenzációt, s megírták azt is, hogy a ló tulajdonosának 6325 font ütötte a markát.
Kisbér Kisbérről érkezett az epsomi pályára. De köze van a méneshez egy másik csodalónak is. A verhetetlen Kincsem itt fogant, és itt pusztult el 1887 márciusában. Végül pedig itt jött a világra Imperiál, az elmúlt század legjobb magyar lova, amely végignyerte fél Európát.
Nem ok nélkül keresgélték a térképen Kisbért az amerikaiak.
n
Babócsa közepét, mint majd minden faluét, immár nem a templomtól, hanem a kocsmától számítják. Ajtajában fiatal nő áll, cigarettázik. Ismeri a lovas embert? Csinál egy grimaszt, megrántja a vállát. Nem tudja, ki az. Hajtok tovább, nézem az utcatáblákat. A házak udvarán fügefát, hatalmas cserepekben oleandert látni.
Ez már dél, itt más az időjárás.
Rádoki József hangja markánsabb, mint termete. A kicsi, madárcsontú embernek nem kellett volna sokat fogynia, ha zsokénak megy. De nem annak ment: egy egész ménest dirigált. Ahhoz pedig emberek is tartoznak, akikkel mindig nehezebb.
– Nekem nem volt nehéz. Igaz, sose aludtam többet öt óránál.
– Beérte annyival?
– Álmos voltam én, de a lovak miatt fölkeltem. A sok munka, meg a sok tanulnivaló nem hagyott tovább aludni.
– Mit tanult?
– Amit a lóról lehetett. Mikor kineveztek ménesvezetőnek, elővettem Széchenyi könyvét, és megtanultam szóról szóra.
– Ennyire szerette a lovat?
– A ménest akartam rendbe hozni. Mert amit ott találtam ötvennégyben, szörnyű volt.
*
A szörnyűség oka többféle. Először a háború jött, aztán Rákosiék. Nehéz megmondani, melyik tett több kárt. Negyvennégyben a három állami ménes lovainak javát a minisztérium kimenekítette Bajorországba. Úgy hitték, ott nagyobb biztonságban lesznek. Tévedtek.
Alighogy bevonultak az amerikaiak, néhány tiszt mustrálgatni kezdte a magyarok lovait. Üzleti szemmel nézegették őket. És persze a győztes szemével, akinek mindent szabad. Nem sokáig vacakoltak. Negyvenöt szeptemberében árusítani kezdték a pedigrés magyar lovakat. Hogy kiknek? Az ellenségnek. Így kerültek a nóniuszok, az arab telivérek és a kisbériek tucatszám német kézre. Vett belőle a cirkuszos, vett egy fuvaroscég, a csikókból a vágóhidak vásároltak, sokat pedig szérumlónak adtak el. Mindet bagóért.
A száz legjobbat megtartották, és hajóra rakták. Irány Amerika. „Ez minket illet, mert a becsületes megtalálónak tíz százalék jutalom jár” – közölte a döbbent magyarokkal Owen ezredes.
Mire eljött a béke, a remek kisbériekből csak néhány hírmondó maradt. Hiába járta a Lóvásárló Bizottság az országot, hiába dobolták ki a nagy jutalmakat, alig két tucat került meg: többségük kocsi elé fogva, ekét húzva robotolt. Velük kellett újrakezdeni.
Nem kezdték újra. Ellenkezőleg. 1946-ban kihirdették: Kisbéren megszűnik a ménes. Száz esztendő eredményeit nullázták le pártemberek egyetlen rosszul gépelt papírral.
A madárcsontú ember nyolc év múlva került Kisbérre. 1954 nevezetes év, s nem csak az ő számára. Ekkor helyezték a szomszédos Bábolnára Burgert Róbertet. Pécsről érkezett, letartóztatásból. A gazdaságban, amit addig vezetett, ezerszám döglöttek a csirkék. Szabotázsnak hitték, holott csak arról volt szó, hogy nem értett hozzá. Az ÁVO-n Komlós János hallgatta ki, s kétszer is megverte.
n
– Beosztottja volt Burgertnek?
– Soha. Ő Bábolnát vezette, én Kisbért. Kezdetben jó barátság volt köztünk, ha meghívtam, átjött. De aztán már szerette volna, ha mindig én megyek. Mondtam neki: te Robi, Bábolna Kisbérhez tizennyolc kilométer, s ugyanannyi Kisbér Bábolnához. Értett belőle.
– Más nézeteltérésük nem volt?
– Akadt, és elég furcsa. Mikor Hruscsov Bábolnán járt, Burgert arab ötös fogatot ajándékozott neki, s hozzá gyönyörű lószerszámot. Az enyém volt, a pannonhalmi jószágkormányzótól kaptam. Egy paptól, mert az volt.
– A magyarok szent hegyéről való szerszámokat adtak Hruscsovnak?
– Ó, ilyesmiből Burgert sose csinált gondot. Ha valamiből mégis, az a szoknya volt… Nem tudom, mondjam-e? Nyeszkenye-puszta mellett volt egy iskola, csinos, fiatal tanítónővel. Egyszer meghívott magához. Lóháton mentem, s félúton járhattam, amikor látom, hogy Burgert is arra tart. Ő persze autóval, mert fácánozni volt. Visszafordultam azonmód: nem szeretem a közös bemutatókat.
*
A ménest Kisbéren megszüntették, ám pár év múlva kiderült, a külföldiek ezt a fajtát keresik leginkább. Ideális hobbiló: kitűnő hátasnak, jól irányítható kocsiba fogva, ráadásul igen mutatós.
A magyar versenylovak legjobbjairól már volt szó. Arról még nem, hogy a harminchatos olimpián Platthy József egy kisbéri félvér: Sellő hátán szerezte meg lovassportunk mindmáig egyetlen érmét. Ráadásul, ha jobban figyel, a bronz lehetett volna arany is.
Ugyanúgy tett, mint máskor: bemelegítette lovát, és várt sorára. De hogy ne múljon üresen az idő, elővett egy sárga fedeles regényt, és olvasni kezdett. Nem vette észre, hogy a pályán hullanak a riválisok. Ketten is buktak, hamarabb kellett indulnia, mint számította. Nem hallotta, hogy szólítják. Egy rendező odakiáltott neki, s ekkor olyat tett, amit azelőtt soha: rácsapott a lovára. Sellő talán ezért nem érezte azonnal a ritmust: leütötte az első akadályt.
Honnan tudom ezt? Platthy mesélte Rádoki Józsefnek.
A legjobb lovasok a két háború közt, ahogy szerte Európában, katonatisztek voltak. Csakhogy nálunk negyvenöt után szélnek eresztették őket: helyükre altiszteket ültettek. Felvirradt az őrmestereknek, tengődtek a bajnokok. Az egyik fűtőnek állt, a másik hordár volt, fillérekből éltek. Platthy József volt a legszerencsésebb: Rádoki felfogadta idomárnak. Dugdosni kellett, titkolni, de legalább megmenekült az éhezéstől a világ egyik legjobb ugrólovasa.
Hogy milyen hangulatot szítottak az ilyen emberek ellen, példa rá a Népszabadság cikke 1960 nyaráról. Az írás „Kisbéri életképek” címmel jelent meg, Kékesdi Gyula tollából való. Íme, egy részlete: „Kékvérű lovak, kékvérű emberek birodalma volt Kisbér. Úri vircsaft Magyarországon. A lovasnemzet minden valamire való huszárezredes és kapitánya, a „felső ötszáz” gavallér hada itt választott nyergeslovat magának.”
Így ment ez akkor.
n
Rádoki Józsefet azért rendelték ötvennégyben Kisbérre, hogy „rekonstruálja” a ménest. Ezt a szót használták, pedig mondhatták volna azt is: támassza fel halottaiból. Tudták róla a minisztériumban, hogy mindene a ló. Értük meg fogja próbálni a lehetetlent is.
Ami persze nem azt jelentette, hogy ész nélkül vág bele.
A kicsi ember, amikor megmondták neki a nagy asztalnál a minisztériumban, mennyi pénzt kap az újraélesztésre, elmosolyodott, és azt mondta szelíden: ha van rá ennyi, biztos akad valamivel több is. Rádoki József végül négy és fél millióval indult vissza, nagy pénz volt az ötvennégyben. Az ajtóból még odaszólt az elvtársaknak: a meglévő ménesekben akadnak biztos ácsok, kőművesek és bognárok. Ha küldenének Kisbérre mindenhonnan kettőt, tempósabban kezdhetné a munkát. Küldtek neki.
Így lettek hamarosan istállók, s az embereknek lakások. Lepadlóztatta őket, hogy „legyen becsületes körülmény az életre”, kutat fúratott, bevezettette a villanyt, a telefont: 1957. szeptember elsejére elkészült minden. Kisbéren újra volt ménes.
*
Ahol ménes van, ott tenyésztésnek is lennie kell. Kisbéren ez igen emlékezetesen indult. Imi volt az oka, a sebes vágtájú mén, aki fénykorában a prágai pályán tizenkét hosszal verte a szocialista tábor legjobb telivéreit. Ez a mén lesz Imperiál apja.
De azzal még várjunk egy kicsit. Egyelőre ott tartunk, hogy csodás győzelmek ide vagy oda, Imi egyik ménesnek se kellett, amikor lekerült a pályáról. Csúnya ló volt, semmi jót nem néztek ki belőle. Rádoki megsajnálta, és szólt, hogy ő elviszi. Így került Kisbérre. Hamar kiderült, hogy leginkább bajnak.
– Pofára estem vele, mikor jött a fedeztetés. Elé vezettük a kancát, hiába. Mindent csinált: alá kúszott, a fejére mászott, de a lábát az Istennek se emelte föl. Tudtam, hogy a jó versenyló defektes, de hogy ennyire…
– Ilyen ügyetlenkedésből lett Imperiál?
– Ahhoz még kellett egy kis türelem. Éjjel-nappal azon tűnődtem, mit kéne tenni Imivel. Kitaláltam, hogy a kis karámba viszem. Volt ott egy hidegvérű, sodrott kanca, azért nem kár, próbáljuk meg vele. Kipányváztam, hogy rúgni ne tudjon, aztán odavittem Imit. Mindent csinált: még oldalról is próbálta. Szerencsére a kanca tűrte. Végül fölemelkedett, át is tette a lábát, de mikor odaért, s már csak egy arasz hiányzott, megállt. Dühös lettem, fölkaptam egy szeneslapátot, és rácsaptam a fenekére. Előreugrott, és rendben lett minden. Attól fogva tudta, hogyan kell. Akkor is, amikor Hurryt, Imperiál anyját fedezte.
*
Rádoki József állítja, olyan csúnya csikót, mint Imperiál, életében nem látott. Hátsó két lába harisnyás, az első kettő térdig kesely. Fel se tudott állni, amikor megszületett. Arra gondolt, hogy jobb volna tán kiirtani.
Szerencsére akkor jobban érdekelte egy csúnya csikónál a sok gyönge. Megfigyelte: amelyik a ménesben nő fel, mind satnyább, mint azok, akik egész nap az igáskanca mellett nyargalnak. A csikó sose tágít az anyja mellől, s a hámba fogott kanca mellett napi negyven-ötven kilométert is megtesz. Nem csoda, hogy erősebb.
Ha azt akarja, hogy a ménescsikó is az legyen, jártatópálya kell.
– Elhatároztam, hogy megépítem. Pénz persze nem volt rá. De hát akkor hogyan legyen? Nekem mindig az volt az elvem, ha valamit el akarok érni, előbb az asszonyokat kell meggyőzni. Én mindenkit szépasszonynak hívtam, mert csúnya nő nincsen. Elmondtam nekik, miről van szó, s csak utána hívtam öszsze az embereket.
– Miről beszélt nekik?
– Arról, hogy Isten hat nap alatt képes volt megteremteni a világot, s a hetediken már meg is áldotta. Ha ez így volt, én is megcsinálom velük a jártatópályát, és május elsején felavatjuk. Mikor elkészül, levágunk egy birkát, mindenki hoz tányért meg kanalat, esszük a pörköltet, és isszuk a sört rá. A cigányoknak szóltam: a bőgőt is hozzátok, meg a cimbalmot. És május elsejére kész lett a 800 méteres jártatópálya.
Azon nyargalászott Imperiál, és jöttek volna rajta kívül más gyors lábú csikók is, ám helyettük Izinger Pál érkezett Budapestről. Azt a hírt hozta, hogy vége. Kisbéren nem lesz állami ménes többé.
– Nem tudtuk Izinger urat meggyőzni, s máig nem értem, mi szükség volt erre a döntésre. Odaveszett Kisbér hírneve, amit forintban nem is lehet kifejezni.
A lovakat szétszórták, mint a pernyét, a ménesgazdát Somogysárdra helyezték. Huszonnégy évet töltött ott, remek ügetőlovakat nevelt, de arról már kedvetlenül beszél. Valamit eltörtek benne. Életre keltett egy halott ménest, s mikor felvirágoztatta, újra kivégezték. Sose bocsátja meg. Kapott utóbb kitüntetéseket, tagja egy hagyományőrző huszárcsapatnak, Lábodon a kedvéért Imperiál nevet adtak a lovasklubnak. Örül ezeknek, felejteni mégse tud.
Az is eszébe jut, hogy az egyetlen ménes, ahol a kisbéri fajtát tiszta vérben tenyésztik, Amerikában van. Ott, ahová az elrabolt lovakat vitték negyvenhatban.
Betyároké a világ.
*
Barátaim! Él a déli határ mellett egy kis, madárcsontú ember, aki rengeteget dolgozott azért, hogy igenis legyen nálunk magyar lovas világ. Távol került mindentől és mindenkitől. Vegyetek elő egy lapot, írjatok rá valami jót, és küldjétek el Babócsára. Neki.
Örömre születtünk, úgy gondolom.