Egyetlen és közös

Egyetlen közös haza és nemzet van, egyetlen közös múlt és jövő – szónokol a miniszterelnök, mint egy új kiadású Démoszthenész, aki patetikus felindultságában lenyelte a kavicsot. Azért a szöveg jó, felemelő is lehetne, kár, hogy Medgyessy intonációjával hamisan cseng, akár Sztálin előadásában a Szuliko. A ki- és megválasztott hónapokig arról jajongott, hogy a polgári kormány kettészakította az országot, most meg felfedezte magában az országegyesítőt. Egyetlen aprócska baj van. Igaz ugyan, hogy ebben az egyetlen hazában, nemzetben, múltban és jövőben vannak kényszer szülte azonosságok, de mi néhány milliónyian nem nagyon szeretnénk a Medgyessyvel közösködni. Sőt, még ha akarnánk sem jönne össze. Kétségtelen, Magyarország az egyetlen közös hazánk, még akkor is, ha Medgyessy mester a közös javakból igencsak vastag részt kanyarított ki magának. Méghozzá azon az áron, hogy amit pénzügyérként elbaltázott, azt velünk fizettették és fizetteti meg. Nem pont ez a fajta közösség az, amit öntudatos, szabad emberek önkéntes társulásának, összefogásának szoktak nevezni. Az egyetlen közös nemzet minden polgárára ugyanazok a törvények vonatkoznak. A miniszterelnökre, a vecsési számlagyárosra épp úgy, mint a villanyszámláját fizetni képtelen nagycsaládosra.
Amikor Medgyessy kijelenti, hogy kivizsgálják és szankcionálják az előző kormányzat idején történt visszaélésgyanús eseteket, akkor nem tesz mást, mint fennhangon hirdeti, kétféle nemzet van, kétféle polgár – és nem esnek azonos elbírálás alá. Miért nem a Németh-kormány ügyeit veszi elő, miért nem az olajgate-botrányt, elpiszmoghatna azokkal az unióból való kilépésünk idejéig, mégsem érne a végére. S vajon van-e erkölcsi alapja számonkéréssel fenyegetőzni annak, aki saját, kétes tisztaságú ügyleteiben nem talál semmi kivetnivalót?
Máris az „egyetlen” múltnál tartunk. Ami azt illeti, ennek a derék Medgyessynek van egy múltja. Homályos mozzanatait szemrebbenés nélkül le is tagadja. Nem elég „felcserepedni” valahol, a hely szellemét, tisztességét, hagyományait vállalni is kell. Nem az a múlt, ami csak megtörtént velünk, hanem amit alakítottunk belőle. Azok hivatkozhatnak közös múltra, akik adott helyzetben hasonló keménységgel, gerincességgel, értékrendjükből fakadó jellemességgel reagáltak. Ebben az országban
9 200 000 ember nem volt párttag, 9 900 000 nem volt besúgó,
9 999 990 nem volt kommunista pénzügyminiszter – nincs nekünk közös múltunk, miniszterelnök úr!
Mi lesz ezek után az egyetlen közös jövővel? A jelek szerint Medgyessynek és elvbarátainak mindegy, hogy szovjet- vagy európai, csak unió legyen. Nekünk ez ilyen formában nem túl derűs perspektíva. Ők arra alapozzák a közös jövőt, amit a rendszerváltó ország elfeledni nem tud, de amitől szabadulni akar. Nem véletlen, hogy a nemzetnek csak azon kétszer négyesztendei időszakban volt saját jövőképe, amikor Medgyessyék kicsit távolabb kerültek a közvetlen hatalomtól, s nem uralhatták szólamaikkal a közélet teljességét. A kormányfő az egyetlen közös múltban és jövőben is statisztaszerepre szánja az egyetlen, közös hazát és nemzetet. Kivételesek lehetnek azok, akik odabújnak mellé, a „szereposztó díványra”. A többieknek marad az erkölcsi elégtétel: a hazát, a nemzetet, a múltat és jövőt a tehertételeivel együtt is vállalni kell.