Százhatvan karakter

Pár éve még azt sem tudtuk, mit jelent, de ma már a hétköznapjaink része lett. Lehet használni szavazásra (240 forint + áfa, és hízik a Nagy Testvér), jegyet foglal nekünk a moziban, hozzászólhatunk a vitaműsorhoz. Sokan így udvarolnak (egy Pilinszky-négysoros épp belefér, ám sokszor hatékonyabb egy pikáns viccel kezdeni), néha rémhíreket olvashatunk a parányi képernyőn, naponta többször pedig igazi szenzációt. Lassan a karácsonyi üdvözlet és az újévi jókívánság ósdi, tollas-bélyeges megoldását is teljesen kiszorítja, s már nem idegen tőle a politika sem: nemrég szavazásra buzdított rajta keresztül boldog és boldogtalan. Jópofának szánt rigmusok csipogtatják a készülékeket naponta, amit azonal elküldünk mi is másoknak, csökkentve a családi költségvetést.
SMS-világ: naponta körülbelül hatmilliót küldünk ebben a honban, tömör, magyar nyelvjárásban adva hírt magunkról. Érdekes, hogy ebben jócskán megelőztük Amerikát: ott még csak most tanulják, hogyan lehet rövid szöveges üzenetet küldeni a rég meglévő mobiltelefonokról. Százhatvan karakter: amit ennyiben nem lehet megfogalmazni, az nem is létezik talán.
A királynét megölni nem kell félnetek – írták a régiek, de most másról szól a rejtély. „1szerű a + fejtés, ha tucc a .hu nyelvén” – az új kor új szlengjén körülbelül így néz ki egy átlagos üzenet, amely arról ad hírt, ily egyszerűen is nagyszerű ez a kulturális közeg. Amelyben nem lényeg, ha a pontos jé helyett elipszilont írunk; ahol méla bájjal siklunk át központozás és mondatszerkezetek fölött; s ahol nem kell csákány, hogy koppanva hulljon nevünkről az ékezet. Legalább ír a nemzet, a „gyógyító fecsegés” helyett – mondják sokan, és ebben is van igazság. Ha már regényt nem olvasunk, legalább rendeljünk horoszkópot SMS-ben.
És szánjunk háromkarakternyi helyet a mosolynak is, ha már élőben elfeledtük.