1956 és a szocialisták

Tavaly október 23-án délután Kovács László, az MSZP elnöke és Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje koszorút helyezett el az új köztemető 301-es parcellájánál. A két politikust az áldozatok hozzátartozói kifütyülték. A kommunista utódpárt képviselői megszégyenülten távoztak. Kovács László szerint a személyes sérelmek miatti indulatokat ugyan meg lehet érteni, de az MSZP úgy látja, hogy itt az ideje a megbékélésnek. Medgyessy Péter más fórumon azt állította, hogy a tiltakozók egy részét „egyszerűen megvásárolták.” Például egy üveg sörrel… Ezzel egy időben az ugyancsak szocialista Toller László a pécsi 48-as téren megjegyezte: 1956-ban még csak hatéves volt, és a forradalomból mindössze arra emlékszik, hogy az orosz katonák cukrot adtak neki.
Jellemző, ahogy az RTL Klub Heti hetes című műsorának szereplői próbálták megmagyarázni a történteket. Felháborodva kommentálták Medgyessy Péter kifütyülését a 301-es parcellánál, valamint a Mécs Imre elleni megnyilvánulásokat. Friderikusz Sándor számokra hivatkozott: 23-án este az Operaházból közvetített ünnepségnek 3,9 százalék volt a nézettsége, miközben a Majomparádé című amerikai filmet a lakosság 31,26 százaléka nézte. Friderikusz ebből az ország békés hangulatára következtetett, jelezve, hogy a rendzavarók nem az országot reprezentálják: kis ország, kis csőcselék – mondta a médiamegasztár, miközben fülére húzta hercig kis sapkáját. A konzumidiótává züllesztett nézők pedig tapsoltak. Farkasházy Tivadar mindehhez mélyértelműen hozzátette: ’90 előtt sok volt az országban a baloldali, de hol voltak a jobboldaliak? (Heti hetes, 2001. október 27.)
2001. november 4-én a nemzeti panteon 21-es parcellájánál, az ötvenhatos mártírok sírjánál tartott megemlékezésre érkező szocialista és szabad demokrata politikusokat a megemlékezők egy része ismét kiabálással és füttykoncerttel fogadta. Kovács László ekkor is értetlenkedve fogadta a történteket, hiszen ő 1956-ban mindöszsze 17 éves volt. Sajátos érvelése szerint ’56 szellemének az felelne meg, ha október 23-a a nemzeti összefogás, míg november 4-e a nemzeti megbékélés napja lenne, mert 1956 örökségének része a nemzeti összefogás, amelytől idegen a gyűlölködés.
Mécs Imre egykori ’56-os halálraítélt szerint az incidensért a kormány és Orbán Viktor a felelős, mert politikájuk megosztja a társadalmat. Mécs Imre szemmel láthatóan nem értette a helyzetet, hiszen ő is azokkal lépett szövetségre, akik korábbi hatalmuk legitimitását ’56 leveréséből vezették le. A Népszava 2001. november 6-i számában Hát eddig jutottunk címmel a magyar demokráciát féltő cikket írt. Feldúltan méltatlankodott: „… hát ide jutottunk? Szélsőjobboldali »különítmények« fogadják a koszorúzó Demszky Gábort, a demokratikus ellenzék egykori vezéralakját, megannyi rendőri brutalitás elszenvedőjét, Budapest főpolgármesterét és jómagamat a mártírsíroknál?” Kifogásolta, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, a parlament elnöke „rezzenéstelen arccal, tőlem három lépésnyire hallgatták az acsarkodást, a vérlázító gyalázkodást”. Feltette a kérdést: vajon Orbán Viktor „merő önző hatalmi célból hallgatólagosan a csőcselék oldalára áll?” és feladja a „magyar demokrácia védelmezésének szent kötelességét”?
Mécs Imre nem képes megérteni, hogy a közéleti szereplők megítélése tevékenységüktől függően gyakran változik. Őt nyilvánvalóan nem az ’56-os szerepvállalásáért fütyülték ki, hanem azért, mert nevét adta mindahhoz, amit az SZDSZ az elmúlt években művelt, ami lényegében ’56 szellemiségének a megcsúfolása és elárulása volt. Ezt tette napjainkban, a kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökeként is. Nem véletlen, hogy szégyenletes tevékenysége ellen egykori rabtársai is felháborodva tiltakoztak. Demszky Gábor megítélése is sokat változott. A múltban játszott szerepe ma már nem egyértelmű, korábbi erkölcsi tőkéjét régen elherdálta: benne sokan csak a sikertelen főpolgármestert, a bukott pártelnököt, korábbi antikommunista elveinek elárulóját látják. Azt az embert, akit még az sem zavar, hogy Sztálin Budapest díszpolgára maradhatott.
A történelmi előzmények miatt érthető, hogy az MSZP-nek egyre inkább szüksége van egy olyan történelmi személyiségre, aki a példakép szerepét töltheti be, akinek szellemisége a mai baloldal előzményeként fogható fel, ugyanakkor összekötheti a kormányt és ellenzékét. Az utóbbi időben az MSZP egyre gyakrabban hivatkozik Nagy Imrére, sőt új érdemrendet is alapítottak, ami ugyancsak Nagy Imre nevét viseli. Nem lehetett könnyű választás, mert Nagy Imre történelmi érdemei ellenére még ma is megosztja a közvéleményt: akadnak, akik bátor és tisztességes kommunistának tartják, de vannak olyanok is, akik a szocializmus elárulóját látják benne, aki eljutott a többpártrendszer elismeréséig és a szovjet csapatok kivonulásának követeléséig. Ma már az MSZP lényegében Nagy Imre örökösének tekinti magát, és határozott kísérletek történnek ’56 kisajátítására is. Medgyessy Pétert saját múltja sem tartotta vissza attól, hogy kijelentse: a forradalmi eseményeket a demokratikus baloldal kezdeményezte, éppen ezért „’56 a miénk”, azaz az övéké. Az sem zavarja, hogy miközben 1988. június 16-án gumibottal verték a Nagy Imrére emlékezőket, a „baloldali demokraták” már hatalmon voltak. Medgyessy Péter ekkor miniszterelnök-helyettes, Kovács László külügyminiszter-helyettes, Csehák Judit pedig egészségügyi miniszter volt.
Nem mellékes, hogy 1991-ben az Antall-kormány már létrehozott egy 1956-os Emlékérmet és Emléklapot, amit azok kaptak, akik fegyvert fogtak a forradalom eszméiért, börtönbe kerültek stb. Az MSZP számára érthetően kellemetlen feladat lenne azok kitüntetése, akik éppen az ő elődeik – a kommunisták – ellen ragadtak fegyvert. A Nagy Imre-érdemrendet a törvény szövege szerint ezzel szemben azok kapják, akik hazafias helytállásukkal példát mutattak, a magyar függetlenséget, a társadalmi békét és a párbeszédet szolgálták. Ez a törvény egy újabb kísérletnek tűnik az ’56-os forradalom kisajátítására. A két parlamenti emléknap (június 16. és október 23.) bevezetése nagy valószínűséggel a forradalmárokkal való közvetlen találkozás elkerülését szolgálja.
A mártírhalált halt miniszterelnökről elnevezett érdemrend bevezetése alapvető etikai és történelmi kérdéseket vetett fel.
Ezek egyike, hogy az MSZP annak az MSZMP-nek az utódpártja és anyagi-szellemi örököse, amelyik Nagy Imrééket kivégezte, és őket hosszú évtizedekig árulóként és ellenforradalmárként tartotta nyilván. Ilyen értelemben az utódpárt nem október 23-a, hanem november 4-e örököse. Nem a forradalomé, hanem a szovjet megszállásé. Ezzel a törvénnyel azok akarják magukat legitimizálni, akik kiszolgálták és működtették a Nagy Imrét és társait bitófára juttató rendszert.
Kovács Lászlónak és társainak – a társadalmi megbékélés álszent híveinek – egyszer s mindenkorra meg kellene érteniük, hogy soha nem jön el az a kor, amikor egy emlékműnél egyszerre emlékezhetünk a gyilkos Haynaura és a tizenhárom aradi vértanúra… Éppen ezért a posztkommunista baloldal politikusai és aktivistái legjobban tennék, ha otthon maradnának október 23-án. Ne koszorúzzanak, ne szónokoljanak, mert ez a nap a polgári Magyarország ünnepe, és azoké a nemzeti érzelmű kommunistáké, akik életüket adták hazánk függetlenségéért, és akiket saját elvtársaik végeztek ki.
A világ erkölcsi rendje ellen való vétek, ha a gyilkosok és azok szellemi utódai együtt ünnepelnek az áldozatokkal és azok évtizedekig megalázott, megfélemlített hozzátartozóival. A kádárizmus ma is élő egykori képviselőinek, haszonélvezőinek és letéteményeseinek nincs helyük a 301-es parcellánál.