A diktátor ágya

Tíz évvel ezelőtt mutatták be a Sztálinról készült, egész estét betöltő játékfilmet. A diktátort alakító színész egy interjúban most bevallotta, hogy beleélendő magát a szerepbe, egészen odáig ment, hogy belefeküdt Joszif Visszarionovics Sztálin egykori ágyába, ahol a generalisszimusz életében igen sok órát töltött.
Nem félt a színész, hogy az egykori Koba szelleme előjön, és megöli az ágybitorlót? A szellem kacsint, aztán előveszi a pisztolyt és puff, vége annak, aki háborgatni merészelte a túlvilágon. Vagy az álmok végeznek vele, amelyek előbotorkálnak az ágy szegletéből, körbefonják, mint pók a hálójával a kiszemelt áldozatot, s már nincs menekvés.
De hiszen Sztálin halott, és szelleme is sírba szállt vele, álmait meg elűzte ő maga még életében, ha egyáltalán voltak álmai. Mégis idézik olykor, éltetik a Vörös tér történelemaszalta kockakövein azt a Dzsugasvilit, aki ezreket ölt, öletett, népeket irtott ki, nyomorított meg.
Kevés diktátor kapott annyi nevet, jelzőt még életében, mint ő. Akadt tiszteletet sugárzó közöttük, de volt gúnynév is bőven. A forradalom idején nőttek hozzá a következő nevek: Koba, Ivanovics, Zakhar Krikorian Melikjants, Sztálin (acélember); a személyi kultusz éveihez kötődik: a nemzet géniusza, a halhatatlan lángelme, a Nap, a bölcs vezér, a legyőzhetetlen parancsnok, Lenin fegyvertársa; becenevek: a főnök, a nagyfőnök, Sztálin apó, Joe bácsi (Roosevelt nevezte így Teheránban); vetélytársától, Trockijtól származnak az alábbi jelzők: pártunk legkiemelkedőbb középszerűsége, a forradalom sírásója.
A színész bátor volt. Bele mert feküdni a gyilkos ágyába, amelyben ő – mondhatni – legfeljebb átlényegült, de nem borzongott bele, nem ragadták el az indulatok; a színészt védi Gogol köpenye?
Mi, magyarok, másképpen vagyunk ezzel. Bennünket – ha akartuk, ha nem – belenyomorítottak a halhatatlan lángelme prokrusztészi ágyába, ahol nemcsak a kinyúló végtagokat vágta le a pöröly, hanem megsebezte a lelkeket is. A halálos kovácsműhely nemcsak a Korydallosz-hegységben volt megtalálható, hanem itt, Kelet-Európában is, közepén egy nagy ággyal, és a XX. századi utas a háború után nem kerülhette ki a pörölyt.
A színész belefeküdt Sztálin apó (a cárok után atyácska) ágyába, hogy ne mozdulhasson meg többé a pöröly, és bárki eljuthasson a Szent Úton Athén felé. De lett légyen a világ legnagyobb színésze is valaki, aligha érheti el az ármány és a gonoszság olyan mélységeit, mint a hajdani Joe bácsi.