Zelenszkij áll a béke útjában?
Zelenszkij lecserélése lényegében a kulcsa lett a Kijev és nyugati partnerei – elsősorban Washington – közötti kapcsolatok újraindításának, valamint a nyugati támogatás folytatásának Ukrajna oroszokkal szembeni harcában
– fogalmazott az orosz hírszerzés sajtóirodája.
A titkos megbeszélésen szerintük részt vett Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés feje, valamint Valerij Zaluzsnij, Ukrajna londoni nagykövete.
Az SZVR szerint Zelenszkij hatalomkorlátozási kísérleteinek hátterére is fényt vet az egyezség: múlt héten az ukrán hatóságok új törvényt fogadtak el, amely megszünteti a két korrupcióellenes szerv – a NABU és a SAPO – függetlenségét, amivel Zelenszkij szabad utat adott a korrupciónak. Ez a lépés nyugaton kritikát váltott ki, Ukrajnában pedig tiltakozások indultak. Ezt követően Zelenszkij új törvényjavaslatot nyújtott be, amely visszavonja a módosításokat. A Politico szerint a NABU elleni támadás pánikra utal Zelenszkij csapatán belül. Az amerikai lap úgy véli, hogy az elnök újraválasztási esélyei minimálisak, ezért politikai ellenfeleit üldözi, sőt „irányított” elnökválasztás lebonyolítására készülhet – írja a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!