Az ügynökmúltat vizsgáló bizottságnak ha mást nem, azt sikerült elérnie, hogy tisztességes emberek gyanúba keverésével sokan most már úgy vélik, hogy karriert ebben az országban csak az érhet el, akit beszerveztek.
– A Mécs-bizottság tevékenysége a rendszerváltozás történetének egyik erkölcsi mélypontja. Az ártatlan emberek gyanúba keverése azonban nem előzmény nélküli. Ugyanis a kommunista állambiztonsági szolgálatok egyik bevett fogása volt, hogy ha egy közösséget, csoportot bomlasztani akartak, vagy a hiteles vezetőit le akarták járatni, akkor besúgó hírébe keverték. Érdekes példája ennek a kisgazdapárti politikusok és értelmiségiek 1956 utáni csoportjának története. Összejártak, egymással beszélgettek, politizáltak. A belügyi nyomozók kihallgatássorozatot kezdtek, és a szereplőket sorban behívták a rendőrségre, kivéve azt a két-három embert, akit szerettek volna lejáratni.
– Azok mindjárt gyanússá váltak.
– Igen, hiszen az emberi természet gyanakvó, esetleg bedől olyan látszatnak, amelyet mások teremtettek, és előbb-utóbb egy politikai csoportosuláson belül gyanússá válik az, akit nem hallgattak ki. Ugyanezt a forgatókönyvet alkalmazták például Szalay Sándor professzor lejáratására is kicsit más technikával. Baráti körének egyik tagja telefonálni akart az édesanyjának. Felvette otthon a kagylót, és mit tesz Isten, vonal helyett egy áthallatszó beszélgetés fültanúja lehetett, amelyben ketten azt taglalták, hogy most már egészen biztosan tudható, Szalay Sándor besúgó. A valóságban – épp ellenkezőleg – elképesztően bátor ember volt. A „beszélgetést” a BM-ben gyártották. Majd lehallgatva az illető telefonját, pontosan tudták azt is, kiknek meséli el ő feldúlva a hallottakat. Most már csak azoknál kellett ráerősíteni: névtelen levelekkel és ügynökökön keresztül. A „hólabda” beindult.
– Ez a lejáratási forgatókönyv megszűnt a rendszerváltozáskor?
– A rendszerváltozás láthatatlan történetét a mai napig nem ismerjük igazán. Készülve a többpárti demokráciára, 1989 tavaszán kezdődött meg az állambiztonsági szolgálatok átalakítása. Ez a folyamat 1990 február végéig tart.
– Tehát az első szabad választások, az első szabadon választott parlament megalakulása előtt.
– Pontosan, amikor is a kommunista állambiztonsági szolgálat – készülve a nagy változásra – elkezdi a szolgálatok korszerűsítését és jövőbeli feladatainak a meghatározását, az új koncepció kidolgozását. Erről egy 3000-es, szigorúan titkos határozat rendelkezik, de például a III/III-as csoportfőnökség 2-es osztályán 1989. június 22-én munkaértekezletet is tartanak.
– Miért lényeges ez a momentum?
– Az átszervezés befejezésének a határidejét a rendelkezés 1990. február 28-ban jelöli meg. Miért lényeges ez? Mert így a koncepció kidolgozását és gyakorlati végrehajtását teljes egészében a III-as főcsoportfőnökségnek azon vezetői irányítják és végzik, akik előtte évekig-évtizedekig a szolgálatokat irányították.
– Akkor még Németh Miklós volt a miniszterelnök.
– De a szolgálatoknál is ugyanazok dolgoztak mint vezetők, többek között, Pallagi Ferenc, Horváth József. Emberek vagyunk, nem szentek, tehát semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy ők egy pillanat alatt kibújtak volna a bőrükből, és hogy nem az évtizedeken keresztül vallott eszméik, elveik, beidegződéseik, értékrendszerük vezérelték őket, és nem az addigi kapcsolatrendszerük jegyében fogtak neki a nagy átalakításnak.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy a szabad parlamenti választás előtt megszerveződött egy új, titkos ügynökhálózat?
– Ilyen határozott kijelentést nem tennék, de szeretném egy igen különös dologra felhívni a figyelmet. A már említett munkaértekezletet 1989. június 22-én, vagyis hat nappal a Hősök tere és az újratemetések után hívtak öszsze Horváth József vezetésével. Idézném az emlékeztető néhány gondolatát: „…e kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az szt (szigorúan titkos tiszti állomány), amelynek nagy valószínűséggel az eddiginél sokkal nagyobb szerepe lesz, ha jól kiépített, nagyon széles területet tud átfogni. A hivatásos állományból történő kihelyezéseket végleg meg kell szüntetni. A jövő útja, hogy a civil életből, megfelelő felkészültségű, funkcióban lévő, hozzánk pozitívan viszonyuló embereket nyerjünk meg, és próbáljuk valamilyen módon, főként a tehetsége által »megfuttatni«, s így a nekünk megfelelő helyzetbe hozni. Természetesen nem valószínű, hogy a következő években »bíboros« szt-tisztünk lesz, de ezen a területen sem kell elvetni ezt a lehetőséget. Mindenesetre rendkívül körültekintőnek kell lennünk, mert egyetlen dekonspiráció olyan zűrzavart okozhat, amelyet nehezen tudnánk kompenzálni”.
– Rövid idő volt arra, hogy felálljon a csapat.
– Így van. Önmagában az ember azt is mondhatná, hogy ezzel olyan nagy probléma nincs is, miért legyünk eleve rosszhiszeműek, hiszen ezeket az új embereket majd bevetik olyan területekre, ahol nemzetbiztonsági szempontból szükséges: pénzmosás, kábítószer-terjesztés, szélsőséges szekták. A baj csak az, hogy a szöveg mást sugall. Hogyan is szól a szöveg: „hozzánk pozitívan kötődő”. Akkor megkérdezném, kik azok a „hozzánk” – akikhez pozitívan kötődő emberekből kell toborozni?
– A Magyar Szocialista Pártra gondol?
– Hát biztosan nem a szerveződő ellenzéki pártokra. De közvetlen utalás erre a dokumentumban nincs.
– Akkor arról lehet szó, hogy a rendszerváltozás idején szétküldték az embereiket, a szigorúan titkos tiszteket a szélrózsa minden irányába? Te keletre mész, elvtárs, te északra, te pedig nyugatra. Mint a régi „szép” szovjet időkben? Vagyis ki az MDF-ben, ki a KDNP-ben, ki a Fideszben, ki pedig a kisgazdapártban találta meg a helyét? Ebből két pártot teljesen szétvertek.
– Kérdésre én is csak újabb kérdésekkel tudok válaszolni. Megint csak a szövegre utalnék, miszerint tehetséges embereket kell keresni, azokat „megfuttatni”, és utána hagyni kell őket szabadon mozogni. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy azokat a fedett tiszteket, akik az új toborzás során kerülnek be a médiába, a sajtóba, a rádióba, a televízióba, a pártokba, a politikai életbe, vagy feltűnnek mondjuk politológusként, „független” értelmiségiként, sikeres gazdasági vállalkozásokat menedzselnek, kik választották ki erre a szerepre, milyen szempontok alapján? Kik és mire instruálták, kik tartották/tartják velük a kapcsolatot, és hogy ez harmonizálhatott-e az új, demokratikusan választott kormány értékeivel és törekvéseivel? Egyszóval, amikor megismertem ezeket a dokumentumokat, azt a kérdést tettem fel magamban: lehet, hogy az Antall-kormány sorsa már akkor meg volt pecsételve, amikor felállt, 1990 áprilisában?
– Talán nem véletlen, hogy a 2002-es választások után Orbán Viktor volt miniszterelnök azt mondta, hogy visszajött a hálózat, teljes fegyverzetben. Sejtett valamit vagy megérezte?
– Mind a kettő lehetséges. A választási kampányban nem volt nehéz felismerni ugyanazokat a technikákat a baloldalon, amit több mint ötven éve – ha akarom, 1917 óta – gyakorolnak. Kísérteties volt átélni a lejáratásnak, a rágalmazásnak és a bomlasztásnak az iratokból megismert szakmai fogásait, amelyek visszaköszöntek a polgári oldal elleni kampányban. A történelem ismétli önmagát, az Antall-kormány ellen bevetett eszközök második felvonásukat élték az Orbán-kormány idején. Hozzá kell tennem, hogy a választás után sem sokat csillapult ez a lejárató és bomlasztó aktivitás.
– Konkrétan mire gondol?
– Például valakit akkor is érdemes jól bemocskolni, meghurcolni, megrágalmazni, ha pontosan tudják, akik teszik, hogy a bírósági pert elvesztik. Ugyanis a dolognak a társadalom-lélektani természete olyan: ha az emberek heteken át azt hallják a rádióból, a televízióból és az újságban azt olvassák, hogy valaki ilyen, olyan meg amolyan, tolvaj, gazember és így tovább, akkor az valahol beágyazódik. A rágalmazók persze ahhoz nagyon értenek, hogy általában nem lépik át a bírósági perelhetőség rubikonját, de az aljas vádat már elültették a fülekben. Akik pedig védekeznek, és az igazukat mondják, azokra akarva-akaratlanul ráfröccsen a sár.
– Orbán Viktorra is gondol, akit édesapján keresztül a bánya-ügyekkel próbáltak hírbe hozni?
– Gondolhatok, mert az is szakállas technika, hogy mindig az első számú vezetőt, a közösség vagy a nemzet karizmatikus vezetőjét kell lejáratni, tekintélyét aláásni.
– Ez persze a média egy részének a segítsége nélkül nem megy.
– Eklatáns példa, amikor Orbán Viktor megfogalmazza – teljesen igaza volt –, hogy az EU-csatlakozás nem valami mindenáron való és mindenekfeletti cél, bár fontos és szükséges, de közben nem adhatjuk fel birkamód saját értékeinket, törekvéseinket és feltételeinket. A miniszterelnök ezt higgadt és racionális módon vetette fel. Abban a pillanatban a sajtóban működő – idézőjelben mondom – „ötödik hadoszlop” a témára vetette magát, és rövid időn belül már mindenhonnan zubogtak a vádak, hörögtek, akiknek ez a feladatuk, hogy Orbán Viktor tagadja az európai uniós csatlakozás fontosságát… és így tovább. Ha a kreált ügyeket megfelelő intenzitással terítik, akkor nagyon nehéz védekezni.
– Ezek szerint a besározás, az ellehetetlenítés technikája a baloldali politizálás része. Ha jól értem, Magyarországon létezik egy törvényesen működő ügynökhálózat, és létezik egy titkosan működő szervezet, amelynek tagjai valakiknek dolgoznak, valakiktől utasításokat kapnak 1990 óta.
– Sok jel mutat a láthatatlan légió jelenlétére és működésére. A politikában az erkölcsi káosz megteremtése is ezt szolgálja. Rendkívül cinikusnak tartom a szocialista párt magatartását ezekben a kérdésekben. Megtorlásul a Medgyessy-botrányért létrejött a Mécs-bizottság. Bosszút teljesített, holott a demokráciában az átvilágítás ügye nem válhatna bosszú tárgyává. Ellenkezőleg, a társadalmi megtisztulás indokolhatja egyedül, nem a bosszúállás. Működése sokak szerint nem volt jogszerű. Harmadsorban: nem egyenlő mércével mérte az átvilágítottakat, például kimaradt, mint köztudomású, Szalay Gábor szabad demokrata államtitkár és mások érintettsége. Negyedszer: egy ilyen parlamenti bizottságnak, ha tartja magát bizonyos erkölcsi mércéhez, csak akkor szabad megszólalni, ha a vizsgálat végére jutott, és ha biztos a dolgában. A szerepre pont egy olyan ember vállalkozott, Mécs Imre, akit egykor halálra ítéltek. Hallgattam őt egyszer a tévében. Bizottsági elnökként, áthevülten beszélt arról, hogy milyen sötét és gyalázatos dolog volt a „spicliskedés”. Vajon mit gondol azokról, akik a gépezetet működtették, akiknek a parancsait a szolgálatok teljesítették, és akik közül jó néhánnyal Mécs Imre pártja most éppen koalícióban kormányoz? A normális értékítéletnek, az erkölcsi egyensúlynak valami olyan mértékű felborulása zajlik most, amelynek, azt hiszem, eléggé messze ható következményei lesznek a magyar társadalomban, szellemi és erkölcsi értelemben mindenképpen.
– De mire megy ki a játék?
– Jelenleg, ahogyan látom, a szocialisták minden törekvése arra irányul, hogy mindazt, ami erkölcsileg kárhoztatható, rákenjék az egykori III/III-as csoportfőnökségre, de még azon belül is inkább csak az ügynökökre. Nem a fedett tiszteket járatták le morálisan, hanem azokat az embereket, akiket nagyon sokszor zsarolással, kényszerítéssel vettek rá erre a szerepre. Voltak a csúnya besúgók, aztán slussz… – hallottuk például Lendvai Ildikótól. Az MSZMP vezető testületeinek, vezetőinek a felelősségéről mostanában egyáltalán nem esik szó. Úgy látom, hogy a szocialista vezetők még a saját egykori titkosszolgáikkal is rendkívül cinikus módon járnak el, mert mindent, ami rossz, ami morálisan elítélhető, most ezekre az emberekre kennek, miközben homályban marad, hogy az állambiztonsági szolgálat parancsot teljesített. Érdekes momentuma ennek az a szövegrész, amelyben valaki az egykori operatív tisztek közül így fogalmaz: „…például a Fidesz-ügyben a mi javaslatunk volt, hogy politikai lépéseket kell tenni, de visszautalták és velünk végeztették el azt a munkát, amit a politikának kellett volna. A politikaszolgálati szerepet kiterjesztő értelemben ránk »tukmálva« minket utasítottak, hogy figyelmeztessük ezeket az embereket. Félreértés ne legyen, ugyanakkor mi voltunk azok, akik az »alapanyagot« adtuk, tehát ebben és a hasonló dolgokban benne voltunk, de közel sem úgy, ahogy azt az ellenzék a társadalom előtt ránk akarja »oktrojálni«.”
– Egyet nem értek. A két polgári kormány, az Antall- és az Orbán-kormány miért nem fedte fel ezeknek az embereknek a kilétét? Hiszen itt élnek közöttünk, és mérhetetlen károkat okoznak.
– Talán érdemes lenne erről megkérdezni az Antall-kormány első titkosszolgálati minisztereit, Gálszécsy vagy Füzessy urat, hogy találkoztak-e ezzel a problémával? S ha találkoztak, akkor léptek-e ebben az ügyben?
– Mit talált még ebben az emlékeztetőben, a munkaértekezlet anyagában?
– Talán folytatnám a már megkezdett szövegrésszel. Az szt-állományról: „…nagyon fontos, hogy ne azokból az operatív tisztekből növeljük a létszámot, akiktől meg akarunk szabadulni, és betesszük őket valamilyen állásba, ahol mindenki tudja, hogy az állambiztonságtól jöttek. Az ilyen állomány nem szt-állomány, hanem egy groteszk, nevetséges szituáció. Ezzel szemben abból kell kiindulni, hogy a kinevezésre tervezett, tehetséges, hozzánk pozitívan kötődő ember olyan legyen, aki ízig-vérig állambiztonsági emberré válhat, akit ebben a minőségében a kapcsolattartóján kívül más nem ismer.”
– Ez mit üzen?
– Megint csak kérdéssel válaszolok. Miért is kell növelni a demokrácia küszöbén az szt-tisztek létszámát? Szó esik ugyanitt például arról is, hogy az egyházakban és az újonnan megalakuló szerzetesrendekben „megfelelő operatív lehetőség szerint befolyásolásra is alkalmas pozíciókat kell kiépíteni”. Vajon a szerzetesrendekben történhet olyan dolog, ami a demokratikus államrendet különösen veszélyezteti? Miért és miben kell őket befolyásolni? De visszatérnék a „megfuttatásra”. Nem érezzük-e mindenütt ma is a magyar közéletben ennek a nyomait? Vajon nincsen-e tele ma is a média, az úgynevezett politológia, a közírás, a politikai pártok ilyen emberekkel? Olyanokkal, akikről érezzük, hogy valami hátszél viszi őket. Sztárok a maguk területén, holott a tehetségük, teljesítményük ezt nem feltétlenül támasztja alá. És velük szemben – a dolog másik oldalaként – a lejáratottak széles köre. Kitűnő emberek bizony még a mai napig is küzdenek a becsületükért. Megfuttatottak és lejáratottak: erről szólt a történet 1990 előtt, és ezt érezzük lépten-nyomon 1990 óta egyfolytában.
Ukrán Biztonsági Szolgálat
Az ukránok súlyos veszteségeket okoztak az oroszoknak + videó
