Az ön látogatása, a Magyarországért, Lengyelországért és Európáért szombaton bemutatandó koncelebrációs szentmise is újabb bizonyítéka annak, hogy országainkat nemcsak a közös múlt köti össze, de hasonló kihívások előtt is állunk. Ugyanakkor több jel szerint mintha e kapcsok a modern, rohanó világban szakadoznának, kevésbé figyelnénk egymásra. Mennyire élő ma ön szerint az olyan történelmi személyiségek, mint Báthory István, az olyan közös szentek, mint Szent Kinga, Szent Hedvig vagy éppen Boldog Jolán által fémjelzett, a középkorba nyúló kölcsönhatás a két nemzet között?
– Az életünk felgyorsult, s úgy tűnhet, hogy eltávolodtunk a hagyományos barátságoktól. Valójában a régi hagyományok megbújnak valahol a lelkünk mélyében, és csak az alkalomra várnak, hogy a felszínre bukkanjanak. Ezt a véleményt alátámasztja a lengyel és a magyar püspöki kar baráti kapcsolata is. A magyar püspökök szíves látogatását viszonozva ez alkalommal immár hatodszorra vagyok Magyarországon. Első ízben diákként, később lengyel bíborosok társaságában Lékai bíboros meghívására jártam itt. 1986-ban részt vettünk a bíboros temetésén, valamint a Szent István király halálának 950. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Legutoljára a szentatya látogatásakor, 1991-ben voltam itt. A középkorban közös szentjeink és királyaink kapcsoltak minket öszsze, ezt a szerepet jelenleg inkább a kultúra és a gazdaság töltik be, de persze a lengyelek ma is tisztelettel emlegetik Báthory István királyt és Bem József tábornokot.
– Ha csupán a közelmúltat nézzük, közös felemelő élményünk a rendszerváltozás. Fájdalmas, vitákkal kísért tizenhárom év után azonban még most sem érezhetjük úgy, hogy sikerült volna teljesen túllépnünk a múlton. Erre utalt ön is két évvel ezelőtti, Nagyboldogasszony-napi prédikációjában. Ebben felszólította a lengyel nemzetet, hogy „vesse ki testéből a régi kommunista rendszer mérgének maradványait”, amelyek még ma is megnyilvánulnak sokak magatartásában a tulajdonnal, a munkával, a történelemmel, a másik emberrel szemben. Mennyire tartja eredményesnek harcát a múlt visszahúzó erőivel?
– A lengyel és a magyar nemzet fejlődése a második világháború után hasonlóan alakult. A szovjet mintájú szocializmussal párhuzamosan jelen voltak a szabadságpárti erők is. Ebből a szempontból kivételes az 1956-os év. Ekkor Lengyelország egy kis lélegzetvételnyi időhöz jutott, mialatt Magyarország drámai fordulatokat, véres napokat élt meg. Lengyelországban szabadon engedték Wyszynski bíborost, miközben Magyarországon Mindszenty bíboros börtönbe került. A poznani megmozdulások véresek voltak ugyan, de nem olyan mértékben, mint Magyarországon. Kiszabadultunk az akkori rendszer alól, de az akkori mentalitásból kitörni jóval tovább tart. A harc győzelemmel zárult, de a sebek megmaradtak.
– A múlttal szembenézés újabb fontos állomása, egyben a lengyel katolikus egyház kommunista diktatúra elleni kérlelhetetlen harcának elismerése lehet az 1984-ben állambiztonsági tisztek által meggyilkolt katolikus pap, Jerzy Popieluszko, valamint Stefan Wyszynski bíboros, lengyel prímás boldoggá avatása is. Hol tart jelenleg az eljárás?
– Egy nemzet életében nagyon fontos, hogy el tudja viselni a szenvedést, akkor is, ha ez életekbe kerül. Vannak boldoggá avatott vértanúink, akiket a náci rendszer gyilkolt meg. Az utóbbi hónapokban boldoggá avatták Zygmunt Felinski érseket, aki tizenhat éven keresztül tevékenykedett bíborosként Varsóban, majd az 1863-as felkelés leverése után, 1863–1895 között száműzetésben élt. Ez mutatja a sajátos lengyel hátterét annak a kezdeményezésnek, amely Stefan Wyszynski bíboros és Jerzy Popieluszko atya boldoggá avatását tűzte ki céljául. Mindkét eljárás folyamatban van Rómában.
– Az előző évtizedben azért minden tekintetben hatalmas változáson mentek át térségünk társadalmai. Milyennek ítéli ennek irányait, benne azt, hogy a nyolcvanas évek feltűnő aktivitása után mintha az elfáradás jelei mutatkoznának a lengyeleken? Miként tud ebben a helyzetben utat mutatni az egyház?
– Elképzelhető, hogy a társadalmi-politikai aktivitás alábbhagyott. Úgy vélem azonban, hogy a katolikus egyház Lengyelországban igen aktív a különböző közegek evangelizációjában, ezen belül is a családok és az ifjúság körében. Sikerült kiterjesztenünk karitatív tevékenységünket. Két katolikus egyetem működik Lengyelországban, de fejlődik a krakkói pápai akadémia, valamint a hittudományi karok is. Hogy mutatkoznak-e a fáradtság jelei? Talán az idősebb nemzedék soraiban igen. S ez érthető. Az egyháznak türelemmel kell lennie, hiszen az örökkévalóságban gondolkozik.
– A katolicizmus némiképp érezhető európai térvesztése mellett sikerült-e megtartania a lengyel egyháznak korábbi zászlóvivő szerepét a társadalomban? Emlékszünk a hitoktatás bevezetése vagy az abortusz körüli vitákra. Mit sikerült elérnie a rendszerváltozás után kitűzött céljai közül s mit nem? Milyen új feladatai vannak az oktatásban vagy a szociális szférában?
– Lengyelországban az egyház nem pályázik a társadalom zászlóvivőjének szerepére. Elértük, hogy különvált az államtól, és nem kívánjuk egymást akadályozni. Természetesen mindig kiállunk majd az elveink mellett, felszólalunk a jó szokások és az erkölcsi törvények védelmében. Mindig harcolni fogunk az emberi méltóság tiszteletéért, a családokért, az élethez és a megfelelő neveltetéshez való jogokért. Hogy mindezt jogi úton el tudjuk-e érni? A törvényhozásnak jelentős nevelő hatása van, ami az elvek tiszteletét illeti, de nem ő az egyetlen. A lengyel katolikusoknak hatniuk kell az ország kulturális, politikai és gazdasági életére. Fájdalmas nekünk például a munkanélküliség jelensége. Befolyást gyakorolhatunk az emberekre, hogy ne nyugodjanak bele a tétlenségbe.
– Közben különböző színezetű kormányok váltották egymást. Okozott-e ez valamilyen nehézséget? Milyen különbséget lát a jobb- és a baloldal egyházhoz viszonyulásában?
– Az egyház nem kötődik politikai érdekcsoportokhoz, tehát a kormányban bekövetkező politikai változások nincsenek hatással lelkipásztori tevékenységére. Helyi szinten persze előfordulhatnak nehézségek, például amikor az önkormányzat élén egy meggyőződéses marxista áll.
– Korábban az egyháznak főképp a balliberális erőkkel akadtak problémái, manapság pedig mintha inkább az Európa-ellenes erőkkel lenne. Erre utal az is, hogy a nemzeti katolikus Radio „Maryjának” ki kellett költöznie a varsói püspökség egyházközségeinek helyiségeiből…
– Az Európa-pártiság és az euroszkeptikus olyan fogalmak, amelyek az utóbbi években bukkantak fel. Európa mindkét oldalán elhangzanak olyan vélemények, hogy az Európai Unió csak tizenöt országra korlátozódjon. Lengyelországban nem is igazán az európai integráció ellen tiltakoznak, hanem inkább az Európai Unió mai gazdasági-pénzügyi modellje ellen. Eme integrációs modell ellenzői közé tartozik a Radio „Maryja”, amelynél egyébként nem érvényesül a püspöki kar befolyása. A rádió tevékenységét Varsóban, a varsói püspökség által szerződésben rendelkezésére bocsátott helyiségben kezdte. Később ezeket a Radio „Józef” és a Radio „Plus” vette át.
– A lengyel katolikus egyház látványos kiállása az európai uniós csatlakozás mellett határozott értékválasztást tükröz. Ennek egyik jó példája volt, hogy nyári krakkói látogatásán II. János Pál pápa is ezt az utat jelölte ki. De szembetűnő az is, hogy a nyilvánvaló ideológiai különbségek ellenére az egyház élénk párbeszédet folytat a jelenlegi hatalommal a csatlakozás kérdésében, valamint szociális ügyekben. Nemrég Kolodko pénzügyminiszter volt a püspöki konferencia vendége, de megtisztelték e testületet a konvent lengyel tagjai is. Mit gondol, a tavaszi népszavazáson a lengyelek többsége az EU-tagság mellett voksol majd? Fennmaradhat-e az egyház mostani együttműködése a hatalommal az uniós referendum után is, avagy ez a kitüntetett figyelem mindkét oldalról kizárólag a csatlakozásnak szól?
– Ez a témakör újabb magyarázatot kíván. A lengyel egyház, ahogy már említettem, Lengyelország európai integrációját támogatja, miközben az unióra mint egyfajta szellemi és társadalmi közösségre tekint. Érdeklődéssel figyeljük a ComECE (azaz a tagállamok püspöki karainak) állásfoglalását a közösségről. Érintettek vagyunk az európai evangelizációban és keresztényi jelenlétben. Grzegorz Kolodko miniszter felszólalásának célja kizárólag a püspöki kar tájékoztatása volt Lengyelország gazdasági helyzetéről. Fontos, hogy időnként első kézből is informálódjunk. Az unióban foglalkoztat minket a nemzeti öntudatát vállaló ember személye, az emberi méltóság tisztelete és az evangelizáció.
– Milyennek látja az egyház a Nyugatot, az Európai Uniót? Miben látja az uniós tagság esélyeit, veszélyeit, s mely kérdéseket tartja ezzel kapcsolatban a leginkább tisztázandóknak?
– Az egyház az évszázadok során az európai kultúra társalkotójává vált, ebből fakad érdeklődése azon elvek iránt, amelyekre Európa jövője épül. Egy olyan unió, amely az egyenjogúságra, az igazságosságra és a kölcsönös tiszteletre épülő emberi együttműködés eszköze, megéri a fáradozásunkat. Ha rá kell mutatnom egy olyan területre, amely az integrációval kapcsolatban kiemelten foglalkoztat minket, az a mezőgazdaság. Tartunk attól, nehogy a mezőgazdasági termelők megszenvedjék ezt az egységesítési folyamatot.
– A világ általános problémáit, a megbékélés hiányát mutatja a keleti és a nyugati kereszténység között máig érzékelhető feszültség is, amelynek látványos jele a lengyel származású katolikus papok egymást követő kiutasítása Oroszországból. Milyen megoldást lát erre a viszályra?
– Fájdalmasan érint minket a párbeszéd hiánya a pravoszláv egyház és a katolikusok között. Az orosz pravoszláv egyház talán még nem találta meg a saját ösvényét a demokrácia felé haladó államban. Az egyházak belső krízisei általában akkor lépnek fel, ha megrendül a feltétel nélküli bizalom az evangéliumban.
Józef Glemp 1929-ben született Inowroclawban. Jogi és teológiai tanulmányokat folytatott, s 1956-ban Gnieznóban szentelték pappá. Ezután a gnieznói szemináriumban, majd 1967 és 1979 között a lengyel prímási hivatal titkárságán dolgozott. 1979-ben a warmiai egyházmegye püspökévé, 1981-ben gnieznói–varsói érsekké, Lengyelország prímásává nevezték ki. 1992-től Varsó érseke, 1983 óta bíboros.
Harvard
Előre megvan az ítélet a Trump-kormányzat elleni perben?
