Noha már 1906-ban elhatároztatott, hogy épüljön új és méltó otthon a múzeumnak – akkoriban úgy gondolták, a legjobb volna a Nemzeti Lovarda helyén –, első önálló kiállítási épülete csak 1996-ban készült el, a kiégett Alfa mozi üszkös romjain. A teljes objektum az Orczy-kert és A Pál utcai fiúkból oly jól ismert Füvészkert közelében, Pest úgyszólván egyetlen madárdalos természeti övezetében épül, s jó, ha 2008-ra rendelkezésükre áll. Kétszázadik születésnapjukat (amellyel – nagy hírű intézménytársak árnyékában számon tartott gyűjteményről lévén szó – oly figyelmetlenül bánik a hazai közvélemény) ma, október 26-án délelőtt tíztől délután négy óráig úgynevezett szakértői és adományozási nappal köszöntik a múzeum munkatársai. Kiállítási épületükben várják mindazokat, akik születésnapi ajándékkal szeretnék megajándékozni az intézményt, és a gyűjtőkörébe tartozó tárgyakat, ásványokat, kőzeteket, növényeket, állatokat, őslények és emberek maradványait, könyveket, folyóiratokat, tudománytörténeti dokumentumokat, rajzokat, leveleket, fényképeket hoznak Magyarországról vagy más tájakról. Szakembereik legjobb tudásuk szerint, díjmentesen azonosítják azokat a természeti tárgyakat is e napon, amelyeket a látogatók nem adománynak szánnak, és szívesen beszélgetnek minden érdeklődővel természettudományos kérdésekről.
Vásárhelyi Tamás: Hányattatott, de nem tragikus az intézmény története. Súlyos veszteségek érték, legelőször az 1838-as pesti árvíz alkalmával, amikor a gyűjteményt a Nemzeti Múzeum akkori épületéből a katonai akadémia, a Ludovika épületébe menekítették. Azok közé a falak közé, ahol a XX. század végén, a III. évezred elején a múzeum végre új, remélhetően állandó otthonra talál. Súlyos károk érték 1956-ban az ásványtani és az őslénytani gyűjteményt, kiégett az Afrika-kiállítás is. Más múzeumok segítségével, a magyarság iránt megnyilvánuló nemzetközi rokonszenvnek köszönhetően, valamint a munkatársak áldozatkészségével mégis helyre lehetett hozni, ki lehetett pótolni ezeket a veszteségeket. Állományunkat ma már ismét a számottevő gyűjtemények közé sorolják a világban.
Csorba Gábor: Gyűjteményünk gyarapításának sokféle módja létezik mind a mai napig. Szívesen fogadunk el adományokat, kiterjedt kapcsolatrendszerünk révén cseréket folytatunk külföldi múzeumokkal, anyagi lehetőségeink szerint vásárolni is szoktunk. A legfontosabb gyűjteménygyarapítási alkalmakat azonban saját felfedezőútjaink adták és adják. Csak az elmúlt száz esztendőből körülbelül kétszáz kutatóútról van tudomásunk. A legtöbb expedíciót Ázsiába indítottuk, e vidékekről valók leggazdagabb és legértékesebb gyűjteményeink is. Egyik-másik egyedülálló az egész világon. A másik jelentős kutatási területünk Afrika. Részben a híres magyar vadászok adományainak, hagyatékának és a múzeummal együttműködő tevékenységüknek köszönhető nagyvadgyűjteménnyel büszkélkedhetünk e kontinensről. Látogatóink fantáziáját állományunknak főleg ez a része ragadja meg, de Kelet-Afrikából való rovargyűjteményünk is jelentősnek mondható.
Magyar Nemzet: Kutatási területeiket, útirányaikat – úgy tűnik – mindig is erősen befolyásolta, az utóbbi ötven évben pedig eleve meghatározta az ország pillanatnyi politikai s gazdasági helyzete. Aligha lehet véletlen, hogy egy szegény társadalom természettudósai a mikroszkopikus vízi élőlények, a poloskák és a legyek kutatásával lesznek világhírűek. S az sem lehetett kizárólag koncepció kérdése, hogy a szovjet birodalomhoz csatolt ország tudósai a 60-as években Mongóliába, Vietnamba, Észak-Koreába indultak gyűjtő-utakra, s nem más irányba.
Csorba Gábor: A szükségből is lehet erényt kovácsolni. A valamikori szocialista tábor nagyobb része a világ kevéssé fejlett vidékein terült el, és a népességrobbanás mellett is jelentős természeti értékeket és feltáratlan régiókat őrzött meg. Ha korlátlan mennyiségű pénzzel és tökéletes kutatói szabadsággal rendelkezhettünk volna, az esetek jelentős részében akkor is ugyanazokra az utakra indulunk el, mint amelyeket a gazdasági és a politikai szükség követelt meg. Az sem érdektelen „mellékkörülmény”, hogy a magyar tudományosság a lehető legtöbbet hozta ki kutatási kötelezettségeiből. Azok az országok, amelyekben elődeink, munkatársaink, kollégáink pár évtizeddel ezelőtt jártak, ma már mások számára is hozzáférhetők, de jóval kevesebb természeti értéket találni e területeken, mint a 60-as, 70-es években. Ám ebből a kevésből sem szemelgetnek ki annyi tudományos ismeretet, következtetést e vidék mai kutatói, mint az előttük járó magyarországiak. Ráadásul most, hogy minden tekintetben tágultak lehetőségeink, az évekkel korábban lerakott alapokon fölépült kutatási tervezet bizonyos tekintetben egyedülálló a világon: a Kárpát-medencében és a Balkánon végzett kutatásoktól kezdve Belső-Ázsia, Kelet-Ázsia magas hegységeinek természeti világát kívánja feldolgozni. Komoly pénzügyi keretek között, hosszú távra tekintő tudományos programmal.
Bajzáth Judit: Arról sem szabad megfeledkezni, hogy bár a múzeum gyűjteménye a lakosság buzgalmának köszönhetően kezdetben a legkülönbözőbb magánadományok révén gyarapodott, igen hamar megjelent intézményünk történetében a tudományos szempontok szerinti gyűjteménygyarapítási szándék is. Az első tudatos gyűjtés dátuma a XIX. század tízes évei körül keresendő. A zoológusok közül Frivaldszky Imre küldött először a Balkánra gyűjtőexpedíciót.
Magyar Nemzet: A könyvtár- és közgyűjtemény-alapító nagyúr, gróf Széchényi Ferenc, kinek nevéhez a Természettudományi Múzeum megszületése is kapcsolható, azt szorgalmazta, hogy legyen az országnak olyan intézménye, amely a nemzetre vonatkozó minden emléket és értéket összegyűjt, így táplálván a nemzet önbecsülését. Vajon egy természettudományos gyűjtemény, amelynek állománya részben adományokból, részben távoli földrészeken gyűjtött leletekből származik, hűséges lehet az alapítói szándékhoz?
Csorba Gábor: Az alapítói szándékot, a magyar nemzethez tartozó legkülönbözőbb értékek gyűjtését a múzeum valamennyi munkatársa tiszteletben tartotta, s tiszteletben tartja mind a mai napig. Nyilvánvaló azonban, hogy a kutatói elme nem állhat meg az országhatároknál. Az alapító Széchényi Ferenc, majd a létesítménynek törvényi kereteket biztosító József nádor szavainak az is természetes értelmezése volt minden időben, hogy nemzeti értéknek kell tekinteni a nemzet tulajdonában levő minden becses tárgyat, természeti kincset, a világ bármely pontjáról került is a nemzeti gyűjteménybe.
Vásárhelyi Tamás: A Természettudományi Múzeum éppen e sajátos körülmény miatt „lóg ki” a többi nemzeti gyűjtemény sorából, hogy tudniillik a természet nem ismer semmiféle mesterségesen fölállított választóvonalat. Még a kontinensek határairól sem vesz tudomást. Számunkra a tudomány fogalma a világ tudományát jelenti.
Bajzáth Judit: Intézményünknek ugyanakkor kétszáz esztendős történelmi hagyománya, hogy a Kárpát-medence jellegzetességeit gyűjtse, leírja s feldolgozza. Amikor József nádor 1818-ban megvásárolta Kitaibel Pál herbáriumát, megalapítva a múzeum növénytani gyűjteményét, több nálunk honos faj került hozzánk, amelyekről büszkén állítható, hogy a Természettudományi Múzeumban őrizzük az első vagy esetleg – sajnos – az utolsó példányokat. Ma körülbelül kétmillió példányt tart nyilván növénytárunk, 390 millió éves növénytől napjainkig csaknem valamenynyi földtörténeti kor növényvilága képviselteti magát benne. A sarkköröktől a trópusokig, az apró virágporszemektől a növényóriásokig. A múzeumba legkorábban, 1808-ban beérkezett tudományos igényű botanikai anyag a Josef C. Eder erdélyi gyűjtéséből származó háromkötetes herbárium. Természetes, hogy a Kárpát-medence volt az első kutatási terület. Sadler József, az első botanikus múzeumi őr 1810-től gyűjtött.
Vásárhelyi Tamás: És azt sem árt emlékezetünkbe idézni, hogy Magyarországon nem a miénk az egyetlen természettudományos gyűjtemény. A Kárpát-medencében végképp nem… Mindenki természetesnek veszi, hogy a Mátra kutatásának legértékesebb anyaga a gyöngyösi múzeumban van, a Bakonyé a zirci múzeumban. Igen egészséges és gyümölcsöző munkamegosztás jellemző e tekintetben hazánkra, és nem is csak területileg, hanem az élőlénycsoportok felosztása szerint is. 1974-ben kezdődött el a hazai nemzeti parkok kutatása. A nemzeti parkok legalább két évtizedre meghatározták intézményünk gyűjtő- és feldolgozótevékenységét, elsősorban természetesen a növénytárét. Munkatársaink négyéves szakaszokban tanulmányozták a Hortobágy, a Kiskunság, a Bükk és Aggtelek térségét…
Magyar Nemzet: Kiállításuk egyik kiváltképpen figyelemreméltó szögletében emberi koponyák alapján megmintázott típusokkal szemléltetik, milyen alkatú nők és férfiak lakhatták a magyar történelem kezdetén e tájat. Miközben meglepetten nyugtázhatja a tárlatlátogató, hogy milyen gazdag a múzeum antropológiai tára, azon is hosszan tűnődhet, mennyire más a muzeológus képe a magyar őslakosságról, mint a honfoglalás utáni időket XIX. és XX. századi leírásokból elképzelő átlagembereké.
Pap Ildikó: Gyűjteményünk jelentős része a Kárpát-medencéből való, őrizzük az elmúlt 6000 évben Magyarország területén élt emberek csontmaradványait. A Magyar Természettudományi Múzeum legfiatalabb részlege az embertani tár, mindössze ötvenhét esztendős, de így is körülbelül harmincezer ember csontmaradványát tartjuk nyilván. Mivel országos gyűjtőkörű intézmény vagyunk, ami azt jelenti, hogy a hazánk területén végzett régészeti feltárások során felszínre kerülő emberi csontok – elvben – mind hozzánk kerülnek, számolnunk kell vele, hogy az embertani tár állománya a jövőben mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében tovább gyarapszik. Bár az intézmény keretei közt folyó kutatómunka a történeti embertan minden ágát felöleli, megkülönböztetett figyelmet kap az ország területén élt történeti népesség csontmaradványainak, a történeti és jelenkori népesség biológiai állapotváltozásainak, valamint a jelenkori történetünkre vonatkozó embertani múltnak a vizsgálata, különös tekintettel a demográfiai, az életmódbeli, a patológiai és a táplálkozásfüggő jellemzőkre. Ez a vidék, ahol mi élünk, hosszú-hosszú időn át a népek országútja volt. A népcsoportok, amelyek itt éltek több ezer évvel ezelőtt, nem tűntek el nyomtalanul. A más népcsoportokkal való huzamosabb együttélésük, a beházasodások, beolvadások, a kereskedelmi kapcsolatok révén akkor is tovább éltek, ha a történelemtudomány mint kihalt népekről beszél róluk. A Kárpát-medencébe nem túl nagy számban érkező honfoglaló magyarok nyilvánvalóan egybeolvadtak az e vidéken élő népekkel. Elsődleges feladatunk a magyar nép származásának vizsgálata és az e tájon élt népességek biológiai rekonstrukciója. Antropológiai mérések és összehasonlítások segítségével nem okoz különösebb nehézséget „látvánnyá formálni” kutatási eredményeinket, azaz a Magyarország területén talált csontmaradványok mellett bemutatni, milyenek lehettek az ország déli, északi, keleti, nyugati részén élt emberek – mondjuk – az Árpád-házi királyok regnálása idején.
Magyar Nemzet: Linné meghatározása szerint „a természet három országa” van a birtokukban, sőt az ásvány-, állat- és növénygyűjtemények mellé fölvették „a természet negyedik országát”, az embert is. Évmilliókra s évezredekre tekintenek vissza, ha gyűjteményeiket számba veszik, sőt még veszteségeiket is milliós tételekkel jegyzik. (Kevesen tudják, hogy 1956-ban a múzeum már világhírűen gazdag állományából egymillió-egyszázezer pusztult el!) Különválásukat a Nemzeti Múzeumtól mégis kevesen veszik tudomásul, és e kevesek közül többen is helytelenítik. Jót tett-e vagy rosszat intézményüknek ez a nem az alapító szándéka szerinti elszakadás?
Vásárhelyi Tamás: A Természettudományi Múzeum elválása a Nemzeti Múzeumtól szükségszerű volt. A világon mindenütt szakosodtak a múzeumok a XX. században, önálló részlegként kezdtek el dolgozni a művészeti, a néprajzi, a természettudományos gyűjtemények. Magyarországon is jó ideje végbement ez a folyamat, a nemzeti közgyűjteményből kivált a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum… a Nemzeti Múzeum megmaradt történeti gyűjteménynek.
Magyar Nemzet: Az együttélés tehát a természettudományos gyűjteményekkel tartott a legtovább…
Vásárhelyi Tamás: Noha különválásunk jogi értelemben már 1963-ban megtörtént, a nagyközönségnek erről sincs tudomása. Vannak, akik még ma is a Múzeum körúti épületben keresik kiállításunkat. Az együttélés bizonyos tekintetben még ma is tart: őslénytárunk mind a mai napig a Nemzeti Múzeumban van. A múzeum nagy bánatára, mert ők időszaki kiállításokat szeretnének rendezni azokban a termekben, ahol mi roppant értékes adományokat, hagyatékokat tárolunk. Elsőként ásványtárunk költözött el a Pollack Mihály tervei szerint emelt épületből, 1995-ben. Kiállításainkat bezártuk, és miután új lakhelyünk a teljesen kiégett Alfa mozi helyén elkészült, új kiállítást nyitottunk meg. Már épülnek a föld alatti közönségforgalmi terek, amelyeket reményeink szerint 2005-ben nyitunk meg látogatóinknak. A Ludovika épületének felújított tetőterébe költöztek a Nemzeti Múzeum pincéiből raktáraink, ahol a legkorszerűbb, valóban XXI. századi körülmények között tudjuk tárolni múzeumunk kincseit. Először 1906-ban fogalmazódott meg, hogy épüljön új Természettudományi Múzeum, száz év elteltével talán csakugyan be is fejeződik ez a hosszadalmas szétválási folyamat, és Pesten, a Ludovika tér 2–6. szám alatti műemlék épületi együttesben lakik majd a „természetiek” valamennyi tára, könyvtárastól, irodástól… A műemlékegyütteshez tartozik az Orczy-kert, amely jelenlegi formájában is ökológiai bemutatóhely, kis erdővel, réttel, tóval. Ha ez a terület is a múzeum része lesz, természetes, élő bemutatókkal teljesíthetjük ki az élettelen látnivalókat.
Magyar Nemzet: Kiállításuk legfőbb érdekességeinél, Noé bárkája előtt vagy a mamut lábainál hosszan tűnődhet az ember, vajon miért nem ide özönlik hétvégeken a nép, a kisgyermekes magyar családok sokasága a méregdrága, merész és ostoba vágyakat ébresztő bevásárlóközpontok helyett?
Vásárhelyi Tamás: Pedig az óvodáskorúaktól az érettségiző diákokig mindenki talál nálunk kedvére való programot… A pedagógusoknak külön tanfolyamokat szervezünk, és a mostanában oly sokat hangoztatott élethosszig tartó tanulás jegyében azokról a felnőttekről sem feledkezünk meg, akik szervezett keretek között már nem tudják látogatni múzeumunkat. Jelenleg évente átlagosan százezer látogatónk van, ennek több mint a fele diák, ők rendszerint csoportosan érkeznek hozzánk. Legnagyobb örömünkre egyre több a családos látogató, kiállításunkat, amelyen felnőtt is, gyermek is megtalálhatja a maga érdeklődési körének megfelelő látnivalót, voltaképpen nekik szántuk. A kedvükért lett ingyenes vasárnaponként a gyermekükkel érkező felnőtteknek a múzeumlátogatás. Évek óta azon dolgozunk, hogy a közoktatásban a múzeumok valamilyen módon helyet kapjanak, hogy kulturális örökségünk a felnövekvők, de voltaképpen minden korosztály számára minél könnyebben megismerhető legyen. A kétszázadik születésnap megünneplése talán arra is jó alkalmat teremt, hogy nemcsak tudós körökben, de a lakosság szélesebb rétegeiben is tudatosíthatjuk, két évszázados nehéz történelmünk ellenére is milyen értékekkel büszkélkedhetünk! És nem is csak azokra a páratlan gyűjteményekre gondolok, amelyeknek köszönhetően a Magyar Természettudományi Múzeum a világ legjobb húsz, velünk azonos gyűjtőkörű intézménye közé sorolható, de azokra a nagyszerű emberekre is, akik ezt az intézményt a drámai időkben is óvták és gyarapították. Akik létrehozták a nemzet múzeumát, 1944-ben megmentették kincseinket a hadizsákmányként való elhurcolástól, akik 1956-ban tetőt építettek a kiégett épület fölé, akik adományaikkal gazdagították gyűjteményeinket. Akik minden időben tudták, közös tulajdonunk tudományos tára a Természettudományi Múzeum.
Vásárhelyi Tamás (1949) közművelődési főigazgató-helyettes
Csorba Gábor (1961), az állattár főmunkatársa
Pap Ildikó (1951), az embertani tár igazgatója
Bajzáth Judit (1964) paleobotanikus, a közművelődési főosztály főosztályvezetője
Erdogan
Erdogan megerősítette álláspontját Ciprus kapcsán
