A vég kezdete?

Alighanem irigykedve nézi manapság a „nagy szláv testvér”, Oroszország elnökének egekbe szökő népszerűségét Ukrajna első embere. Leonyid Kucsmát ugyanis a lakosság kétharmada már ejtené, s egyelőre csupán azért nem teszi meg, mert a politikai elit egészéből kiábrándult. A bajban lévő Kucsma a hét végén a moldovai csúcs előtt Zaporizzsjában megálló Putyintól vár támogatást, de vele akarnak tárgyalni az ellenzék vezetői is.
Az egykori rakétakonstruktőr, a szovjet katonai-ipari komplexum egyik fellegvárának, a dnyepropetrovszki Juzsmasnak előbb párttitkára, majd vezérigazgatója a függetlenség kivívásának viharában, 1992-ben kezdte politikai pályáját, és kozmikus sebességgel jutott fel a csúcsra. Az apparátus harcaiban, hatalmi intrikáiban edződött Kucsma előbb a kormányfői székben landolt, majd 1993 szeptemberében ugyan bedobta a törülközőt, de utólag úgy tűnik, csak azért, hogy erőt gyűjtsön az újabb megméretéshez. A két Leonyid csatájában ugyanis legyőzte Kravcsukot az elnökségért folyó versenyben. Még meglepőbb, hogy – öt eredménytelen év után – 1999-ben ott is maradt, sőt megerősítette hatalmát. Indulásakor a korrupció letörését ígérte, erről azóta inkább nem beszél. Megteszi ezt helyette a sajtó; például annak kapcsán, hogy a San Franciscó-i bíróság Pavel Lazarenko exkormányfő után nyomozva eljutott őhozzá is. Kiderült, hogy különböző posztokért cserébe körülbelül egymilliárd dollárt utaltak át az államfő által ellenőrzött bankszámlákra.
Az emberek közben egyre elkeseredettebbek, hiszen a többség még most, a gazdaság immár harmadik esztendeje tartó lendülete mellett is változatlan szegénységben él. A 48 milliós lakosság mintegy harmada tizenegy évvel a függetlenség elnyerése után a 70 dollárnak megfelelő hrivnyában megállapított létminimum alatt tengeti az életét.
A jobb megélhetés reményében közben több mint négymillióan kivándoroltak!
Az ukránok 57 százaléka kész lenne akár totalitárius államban is élni magas életszínvonal mellett, s csak 14,8 százalékuk választaná a demokratikus államot alacsonyabb életszínvonallal. Ma az állam egyiket sem tudja biztosítani számukra. Tiltakozásukban nincs erő. Az emberek elfáradtak. Számukra nem a politikai pártokban, a szakszervezetekben való jelenlét vagy a tüntetéseken történő részvétel a fontos. Tudja ezt Kucsma is, ezért még akkor is nyugodt lehet, ha se reformokat, se gazdasági javulást, se közrendet, de még parlamenti többséget sem tud felmutatni. Övé viszont a sajtó, az államapparátus és az erőszakszervezetek. Él is velük. Az utóbbi években mintegy harminc újságíró halt meg erőszakos halállal. Az elhunytak szinte kivétel nélkül vagy a korrupt városi és megyei hivatalnokok viselt dolgait igyekeztek feltárni, vagy a jelenlegi hatalommal szemben álló médiumok vezetői voltak. Egymást követték az olyan titokzatos autóbalesetek, mint amilyenben a RUH vezetője, Kucsma ellenlábasa, Vjacseszlav Csornovil is életét vesztette. Tisztázatlan módon halt meg két éve Georgij Gongadze újságíró is. Aztán az elnöki biztonsági szolgálat egykori munkatársa, Mikola Melnyicsenko őrnagy az államfő ellenzékéhez eljuttatott egy olyan titokban felvett kazettát, amelyen Kucsma állítólag parancsot ad Gongadze likvidálására. A botrány kirobbanása után sokan azt mondták, a halott újságíró az elnök sírásója. De Kucsma ezt is túlélte.
A napokban, Gongadze eltűnésének második évfordulóján ismételten az utcára szólította az embereket az ellenzék. Ezrek vonultak több alkalommal is az utcára az elnök azonnali távozását követelve. Kucsma azonban egyértelművé tette, hogy nincs szándékában idő előtt távozni az elnöki székből. Tudja, hogy az utca fáradt ma a forradalomhoz, az ellenzék pedig nem igazán egységes. De ha összefogna is, csak 216 voksa lenne, az impeachment megindításához pedig 300 kell.
Washington megtette az első lépést, hogy felülbírálja Kucsma elnökhöz fűződő kapcsolatatait. Ehhez jó indokot ad, hogy az államfőnek valóban szándékában állt a láthatatlan amerikai felderítő repülőgépek felismerésére is alkalmas radarrendszer eladása Iraknak, ám a tervet még idejében leállították. Ukrajna legfőbb térségbeli protektora, Lengyelország államfője, Aleksander Kwasniewski is kihátrálni látszik Kucsma mögül. Az ukrán elnök, mint a bajban általában, a szláv testvérhez szalad. A Kreml mindig meghallgatta. Putyin is jól tudja azonban, hogy az ukrán fejlemények úgy három-négy év csúszással követik az oroszországiakat, így aztán közeledik a Kucsma-korszak vége is, s erre fel kell készülni. Ukrajna is ott tart ugyanis, ahol Oroszország volt Jelcin utolsó éveiben. Jóval túljutott már a forradalmi romantika korszakán, ám mindeddig nem volt képes bebizonyítani, hogy sokkal többre hivatott annál, mint amit felmutathat.