Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy azok a kampányrendezvények, ahol ingyen virslit és ingyen sört osztogatnak, eredményesebbek-e azoknál, amelyeken a választópolgár ingyen nem kap mást, mint jóízű szlogeneket. Az „ingyen” szóban kétségkívül van valami varázsos. Sokkal jobban hangzik az „olcsónál”, az embert megigézi, bár tudja, hogy Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.
A populáció által olyannyira kedvelt kifejezés (ingyön, üngyen, innyen stb.) az etimológiai szótár szerint szóhasadás eredménye; az ígyen határozószótól különült el. Eredetileg nyomósító szerepű határozószó volt a nem, sem, majd (majdan) mellett. E szerepéből fejlődhetett ki az „ok, cél nélkül, hiába”, majd az „ellenszolgáltatás nélkül” jelentés. Ha a fejlett szocializmus üngyenes ispotály- és gyógyszerellátására, valamint halálozási mutatóinkra gondolunk, azonnal megértjük a szó eredeti jelentésváltozatát.
A szocialisták egyik bevált kampányfogásaként tartja számon a konzervatív közirodalom az üngyen sört (sert) és az üngyen virslit, amely szó német eredetű, s már egyik 1803-as említése is összekapcsolja a sörrel ekképp: „A tekintetes urak… virstléznek és söröznek.”
Nos, ami jó, az jó. Ami bevált, az bevált. A polgári oldal bizonyos fogásokat kénytelen eltanulni a szocialistáktól, miként azok is törekednek átvenni eminnen azt, ami kampányszempontból haszonnal kecsegtet.
Örömmel jelenthetem, hogy a minap részt vettem egy olyan jobbközép választási rendezvényen, ahol (korlátozott mennyiségben) volt ingyen sör és ingyen virsli. Mivel a nagygyűlésen megjelentek száma is korlátozott volt, a virslis korlátozás feleslegesnek tűnt. Hogy egy szólással éljek: jutott is, maradt is. Az eseményt futballmeccs, bábjáték és számos koncert (könnyűzenei) színezte, volt léggömb is, vígadhatott a nagyérdemű választóközönség.
Mivel egy ilyen rendezvény, túl azon, hogy a saját párthívekbe erőt önt, hivatott megnyerni az ingadozókat, habozókat, sőt a másik oldalhoz tartozókat, örömmel láttam az érdeklődők között néhány felettébb szocialisztikus küllemű polgárt. Hogy mit értek a szocialisztikus küllem kifejezés alatt, azt nem árulom el, mert senkit sem kívánok megbántani. (Abban a hitben ringatom magamat, hogy messziről felismerem a MIÉP-es, a kisgazda-, sőt az SZDSZ-es szimpatizánst is.) Tény, hogy azon a szép, tágas, zöld területen, ahol a polgári erők rendezték nagygyűlésüket, feltűnt néhány fényes-suhi tréningruhába öltözött személy, aki szag után azonnal megtalálta a virslis bódét, majd a sörsátrat. Egyikük arcát már enyhe pír borította, amikor mellém állt. Úgy ötvenméternyire voltunk a színpadtól, ahol éppen egy vezető fideszes politikus fejtette ki nézeteit a szocialista kormányzásról. Könyökünk, bár tágas volt a tér, szinte összeért a sörtől és a virslitől felhevült suhissal, akiről eleve feltételeztem, hogy a kulináris élvezetek kedvéért tévedt ide. Két fideszes érv között be-betért a virslis sátorba, s bármennyit ivott, mindig volt egy tartalék „félpofa” sör a poharában. Jól érezte magát. Aztán egyszer csak félhangosan megszólalt, méltatva a fideszes politikus szavait: „A seggeden van még a tojáshéj, mit pofázol itt, te hülye, hol van neked akkora tapasztalatod, mint Medgyessynek…” A fideszesen ugyan a tojáshéjnak már a nyoma sem látszott, hiszen tizennégy év telt el azóta, hogy serdült ifjúként részt vett pártja megalakításában, de ez egyáltalán nem zavarta a fakó suhiba és piros jumbósapkába öltözött választópolgárt. A szelíd hangütés után virslit tömött a szájába, s így folytatta: „Arról beszélnél, hogy mennyit loptatok el a nyugdíjasoktól. Úrizálni azt tudtok, hogy rohadtatok volna meg a k… anyátokban…”
Ránéztem. „Mit bámul?– kérdezte. „Bámulom magát – feleltem. – Ízlik a virsli? – kérdeztem. – Ezt is tőlük lopták.”
A tisztelt, nagyérdemű polgári választóközönség illedelmesen megtapsolta a szónokot. „Dögöljetek meg” – mondta polgártársam, és elment sörért.
Hogy érdemes-e átvenni a jobbközépen a szocik „ingyen” módszereit, én nem tudom…