Jövőtemetés

Az állami vagyon tervezett villámgyors privatizációja nem pusztán azzal jár, hogy a „kótyavetyével” némiképp pótolják a kormány által az utóbbi hónapokban kiadott több százmilliárd forintot. Ha a lapunk szombati számában ismertetett terv sikerül, gyökeresen megváltoznak valamennyiünk hétköznapjai. Az ÁPV Rt. – nyilvánvaló közvetlen kormányutasításra dolgozó – hivatalnokai a várható változásokat szóvirágokba csomagolták: a Magyar Villamos Művek évi több tízmilliárdos veszteségét az árszabályozási rendszer megszüntetésével/átalakításával a jövőben el lehet kerülni…
Ha a Mol várható tőkeemeléseinél az állami tulajdon lecsökken, törekedni kell arra (!), hogy megőrizhessük a mostani hányadhoz tartozó, a gáz- és üzemanyag-ellátási döntésekhez kötődő állami jogokat… Szükséges a földgáz árának, illetve árképzési metodikájának rendezése… Az Antenna Hungária mint műsorszóró, távközlési cég egyre kevésbé stratégiai cég, minél előbb privatizálható…
A szóvirágok magyarul: a villamos művek jó részét a néhány nagy, már itthon is jelen lévő európai villamos cég szerezheti meg. Az eladás után az állam aligha tudja majd befolyásolni a nagyfogyasztói s közvetve a lakossági árakat, azok akár el is szabadulhatnak. Két-három multinacionális cég összehangolt akciói következhetnek (utóbbi lehetőség ott olvasható a privatizátor cég előterjesztésében). A gázár jócskán nőni fog: vagy a Mol maga kényszerül emelésre, vagy – ha az eladja el a gázüzletág közel felét – valamelyik külföldi szakmai befektetővel összehangoltan történik majd az akció. Rossz esetben külhoni cég(ek) dönthetnek majd az egész ország energiatartalékainak mértékéről, az ellátás és az árképzés stratégiájáról. Ugyanez lesz a helyzet a műsorszórással, sőt akár a telefóniával is.
Néhány döntés „csak” az ország egyes régióiban élők százezreinek jövőjét teheti tönkre. Miközben a miniszterelnök a hét végén Dunaújvárosban arról beszélt, hogy az országnak szüksége van a Dunaferr-re, és a kormánynak fontos, hogy az megőrizze fizetőképességét, az ÁPV-anyagban ott áll: az acélmű reorganizációja után jöhet a privatizáció, a kidolgozásra már felkérték a cégvezetést. A piaci helyzetben a vasmű eladása leépítést, bezárásokat jelent. Szinte cinikus az a gondolatsor, amellyel a Vértesi Erőmű sorsát intéznék. Mivel ide aligha ad az állam további tízmilliárdokat ártámogatásra, adjuk oda a céget a kárpótlási jegyeseknek, bajlódjanak ők vele (keressenek ők felszámolót). A kör bezárul az Eximbanknál is: ennek sokba kerülhet, hogy kényszerűen ápolnia kellett a miniszterelnök baráti kapcsolatait. Az exportösztönző társaságnak milliárdos állami tőkeemelés kellene decemberig, de erre nincs pénz az ÁPV-nél. Lehet, hogy maradt volna hitelkeret, ha nem kell fizetni a romániai plazaépítő Mudurának…
Az állam rossz tulajdonos, jöjjön a szabad verseny – érvelhetnek a főprivatizátorok. De elfelejtik: ahogy a Horn-kormány gyászos magánosításai idején, úgy most is csak a gyors pénzszerzés – mondjuk a Richter nyomott tőzsdei áron történő eladása – mellé kell az ideológia. Az Orbán-kormány a szociálpolitikai okok mellett azért sem nyúlt a Mol, Richter és a többi „nagy” állami részvényeihez, mert hitt abban: ha segíti őket, pár év alatt közép-európai, netán a kontinensen is átérő magyar „multi” válik belőlük. Most ez az esély is szertefoszlik hamarosan.