A feszültség gyorsan tettlegességig fajult: lökdösődés és homokdobálás kezdődött, majd az elmondások szerint az elkövető visszatért, és megpróbálta megtámadni Ben-Shoshan feleségét. A férfi közbelépett, hogy megvédje házastársát – ekkor történt az incidens, amikor a támadó egyszerűen leharapta az izraeli férfi fülét.
Az izraeli külügyminisztérium megerősítette a történteket, közlésük szerint „egy bevándorlócsoport vélhetően felismerte az izraeli turistákat, és zaklatni kezdték őket. A konfliktus során egyikük súlyos sérülést okozott, de a gyanúsítottat már őrizetbe vették.”
Ben-Shoshan az izraeli sajtónak nyilatkozva elmondta:
Még mindig nem tudom felfogni, hogyan haraphatja le valaki egy másik ember testrészét. Ez szörnyű. A feleségem traumatizált állapotban van – látni a férje fülét a földön, az egy borzalmas élmény.
Az eset néhány nappal azután történt, hogy izraeli tinédzsereket ért hasonló jellegű inzultus a görögországi Rodoszon. Emellett nemrég egy izraeli tulajdonban lévő luxushajó sem tudott kikötni a Syros szigetén, mivel a kikötőnél több száz fős antiszemita tüntetés zajlott, ezért a hajót Ciprus felé irányították.
A görög hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!