Bernie Ecclestone is Magyarországra látogat
Gyulay Zsolt hangsúlyozta, hogy nemcsak a főváros nyitottsága, de a Forma–1-es csapatok együttműködési készsége is hozzájárul ahhoz, hogy a versenyhétvége túlmutasson a pályán zajló eseményeken. Ennek köszönhetően egyes pilótáknak rendhagyó élményekben lesz részük: lesz, akit az olimpiai bajnok magyar párbajtőrcsapat vezet be a vívás fortélyaiba, másokat a Rubik-kockát kirakó verseny vár, sőt olyan is akad, aki a palacsintasütés rejtelmeivel ismerkedhet meg közelebbről.
A jubileumhoz méltó módon emlékeznek meg azokról is, akik nélkül a Magyar Nagydíj nem válhatott volna állandó F1-es helyszínné: díszvendégként jelen lesz Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz egykori ura, a korábbi győztes, Thierry Boutsen, illetve Nigel Mansell, aki videóüzenetben idézi fel magyarországi emlékeit.
A rendezők játékot is hirdetnek: a pálya kanyarjait a közönség javaslatai alapján nevezik majd el legendás versenyzőkről vagy emlékezetes F1-es pillanatokról. A nyertes neveket szakmai zsűri hagyja jóvá. A Hungaroring vasárnapra ismét telt házat vár, ám péntekre és szombatra még elérhetők belépők.
Herendi-serlegek a legjobbaknak
A hagyományokhoz ragaszkodva az idei trófeákat is a Herendi Porcelánmanufaktúra készítette. A serlegek és dísztálak mintázata a magyar népművészet hímzéseit idézi, tulipánnal, szegfűvel és gránátalmával. A győztesnek járó serleg 60 centiméter magas, míg a konstruktőri trófea ugyanekkora átmérőjű áttört porcelántál, amelyet ezer apró minta díszít. Az idei újdonság egy limitált példányszámú, a trófea motívumait viselő miniatűr sisak is, amelyből 200 darab kerül kereskedelmi forgalomba.

A 40. Magyar Nagydíjat péntektől vasárnapig rendezik a mogyoródi Hungaroringen, a futam vasárnap 15 órakor rajtol.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!