A Ferencváros 2021 augusztusában jelentette be, hogy Zseljko Gavrics személyében szerződtette a szerb címvédő, a Crvena zvezda kétszeres bajnok válogatott szélsőjét. Az akkor még csak húszesztendős Gavrics 4,5 milliós becsült értékével a szerb élvonal harmadik legértékesebb futballistájának számított, az NB I-ben viszont rögtön az élre ugrott, letaszítva a képzeletbeli trónról a hárommillió eurós Myrto Uzunit. Érdekesség, hogy Szerbiában döbbenetet váltott ki Gavrics elengedése, sokak szerint a belgrádi klub aprópénzért vált meg a szerb labdarúgás nagy ígéretétől.

Az elsősorban balszélsőként, de a középpálya több pontján is bevethető Gavricstól a fentiek fényében sokat vártak a Fradinál, azonban Peter Stögernél nem kapott sok lehetőséget: az osztrák szakember a decemberi menesztéséig mindössze hét meccsen vetette be a bosnyák–szerb határhoz közeli Ugljevikben született futballistát, aki mindössze egyszer, a Hatvan ellen 9-0-ra megnyert Magyar Kupa-meccsen volt a kezdőcsapat tagja – és akkor szerezte az egyetlen gólját a zöld-fehérek színeiben.
Gavrics végül 15 tétmérkőzésig jutott, mielőtt a DAC kölcsönbe, majd végleg megszerezte a kétszeres válogatott szélsőt. A dunaszerdahelyieknél már egy fokkal jobb mutatót hozott, 33 találkozón hét gólt és három gólpasszt jegyzett. Az NB I-be tavaly nyáron tért vissza, hogy hosszú térdsérülése után ismét rendszeres játéklehetőséghez jusson. Az ETO FC kölcsönbe szerezte meg, és mivel mindkét fél elégedett volt, egy évvel később végleg leigazolta.
Zseljko Gavrics bosszúja
Remek NB I-es szereplésüknek köszönhetően a győriek kipróbálhatták magukat a Konferencialigában, ahol sikerült egészen a főtábla kapujáig menetelni. A rájátszásban az a Rapid Wien az ellenfél, melyet július óta éppen Stöger irányít, így Gavrics szempontjából igencsak pikáns párharcnak ígérkezett az osztrákok elleni. Az első mérkőzésen aztán megmutatta korábbi edzőjének, hogy hiba volt a mellőzése, duplájának köszönhetően a magyar csapat 2-1-es előnyt szerzett a visszavágóra.