Duzzad az önbizalomtól, és láthatóan évről évre, versenyről versenyre fejlődik. Fejes Dániel tavaly még a nem olimpiai versenyszámok világbajnokságán a B döntőben lett a 7., összesítésben a 16., ezúttal a legjobb 9 közé verekedte be magát. Pontosabban tükörsimán siklott be a hullámos, hínáros Idroscalón, ahol az előfutamát és az elődöntőjét is megnyerte.

Fejes Dániel bizakodott
Eddig titkon érmes reményeim voltak, most még inkább. Ugyanazt fogom csinálni, mint itt: nem foglalkozom senkivel, csak megyek egy erős pályát
− mondta lapunknak az elődöntője után Fejes Dániel, aki elárulta, hogy az Európa-bajnokság nagy lökést adott neki, mert először koncentrálhatott kizárólag egyéni versenyszámra, s ott tudott olyan taktikát kidolgozni, hogy ne legyen semmilyen kétsége. A riválisok ugyanakkor nem gyengültek a világbajnokságra. Az olimpiai távon, ezer métereb és a kontinensbajnokságon özszázon aranyérmes Martin Fuksa számított a fő esélyesnek. A cseh − és a magyar versenyző − mellett leginkább a moldáv Tarovszki és talán a semleges színekben induló orosz Zakhar Petrov reménykedhetett dobogós helyezésben. A B döntőt megnyerő, összesítésben a 10. helyezett román Chirila értelemszerűen kiesett a számolgatásból.
Hiába kapaszkodott
Nem sikerült a rajt a magyar versenyzőnek, aki próbált felzárkózni, de a nagy iramot diktáló Fuksáékat nem lehetett befogni.
Az ötödik volt fél távnál Fejes Dániel, a végén megelőzte a brazil Assuncaiót, a moldáv Tarnovszki utolérésére már nem maradtak méterek.
A negyedik helyen zárt a magyar kenus, ugyanúgy, mint a kontinensbajnokságon, és ugyancsak 19 századmásodperccel elmaradva a dobogótól. Ennek lefaragásán kell még tovább dolgoznia Fejes Dánielnek.
