Kampányfinis

A jelek szerint probléma van a nemzeti oldal, illetőleg a kommunista irányzat között azt illetően, miért van három tető a Hármashatárhegyen. Mert van. Oda teremtette a Jóisten. Kidudorodott. Előjött. Ilyen a világ.
Én még őszinte ember voltam (nem gerjesztettem a problémákat – jöttek azok maguktól), aztán megjelent a színen Gy. Németh Erzsébet, a fények elhalványultak, ő meg azt mondta, főpolgármester szeretne lenni, de tényleg. (Plusz itt maradt Demszky.)
Szó bennszakad, hang fennakad – vagy hogyan mondta a költő…
Sokan látják úgy, hogy probléma van a nemzeti oldallal, tenni kellene valamit, vagy ők tesznek – gondolom, mást is. Voksolni kell hamarosan, bajtársak, a vállról indítható mozsárágyúknál már ott állnak a tüzérek égő kanóccal, eközben egyesek számára az önmegvalósítás még mindig fontosabbnak tűnik, mint a baloldali blokkal szembeni összefogás.
Amikor itt egy nemzet küszködik, talaját keresi, létét, nemzettudatát, nem mehet senki szabadságra, kiküldetésre, ide-oda. Néhány derék embernek itt a jobboldalon a hangját sem hallani, mások még mindig a sebeiket nyalogatják, megint mások pedig a baloldalt segítik a nagy önállóságukkal, centrumos huncutságaikkal.
Tényleg csinálni kell most valamit, hangot hallatni, erőt mutatni, kitűzni a virágszálat a mellényre – és főként összefogni. Az évek elszállnak, a gondok meg itt maradnak a vállunkon, visszük magunkkal a Kovács Lászlókat, Horn Gyulákat meg a többieket. Kinek kell ez a teher?
Bele kéne húzni, srácok, dolog van! Itt nem lehet leállni! Ha összefognak, miközben mi huzakodunk és egymással veszekszünk, elbukunk.
A világ egy forgalmas utca. Orra ne essünk a járda szélében!