Konszolidálók

Emitt, 1956-ról szólván, felvetődik a kérdés, szabad-e önmagamtól a szokásosnál kissé hosszabban idéznem. A kérdés tulajdonképpen arra is vonatkozik, mennyiben rokonítható (az én felfogásomban és talán a Magyar Nemzet felfogásában) 1995. október 23-a és a tegnapi nap.
Úgy vélem, ha Pozsgay Imre (aki először nevezte az MSZMP egyik vezetőjeként ’56-ot népfelkelésnek) jelenleg is ott ülne a szocialisták parlamenti padsoraiban, nem érezném ildomosnak gúnyolódni az MSZP „ünneplési technikáján”. Így azonban nyugodt szívvel megállapíthatom, hogy náluk nem érzelemről, nem gondolatról, hanem „kezelési technikáról” van szó, amely (adott esetben) az akasztástól a koszorúzásig terjedhet, vagy köztes állapotban marad.
Itt kell felhívnom a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi kormány rendkívül technikás, profi az elkenés, elkendőzés, elterelés és betemetés művészetében. 1956-ot úgy kezeli, mint a Ráma margarint, amely „hidegen is kenhető”. Ez a technika eredményes. A magyar választóközönség alig várja a „kiegyezést”. A kormány mindent megtesz, hogy eme évfordulón elkerüljön holmi sajnálatos eseményeket, kitér a „csőcselék” elől, ezért nem koszorúz szabad ég alatt.
Nézzük tehát, mit írtam 1995 októberében, amikor ugyanazok regnáltak, mint most, s a populáció ezt a regnálást a maihoz hasonló helyesléssel fogadta. Tehát: „Mélyen Tisztelt Vásárló és Utazó Közönség, Kedves Elvtársak! (Hiszen ők is itt vannak közöttünk, ha nem is a lenini, de a Willy Brandt-i értelemben.) Itt állunk a NATO (jelenleg EU) és nagy nemzeti ünnepünk, október 23-a küszöbén, mely napra visszatekintve elmondhatjuk, hogy huzamos kifejlete esetén nem jártuk volna végig szilárdan a szocializmus útját, hanem réges-rég beléptünk volna a piacgazdasági és banki szférába… (Tán az EU-ba is.) Az októberi (sajnálatos) események napjaiban azonban néhány jobboldali reakciós fasiszta ellenforradalmártól eltekintve népünk – röpke ideig pártunk nélkül – küzdött a szabadságért, majd gyakorolta az »idegenbeszakadást«. Ekkor mutattuk meg a világnak, hogy egy kis nemzet szembefordulhat a fasiszta, elnézést, a kommunista fenevaddal, bár korántsem szeretném elragadtatni magamat most holmi komcsizással, amikor a megértést gyakoroljuk, s egyetértésben forgatjuk a történelem kerekét.
A fenti próféciák senkit se tévesszenek meg azt illetőleg, hogy ’56 szelleme most csúcsosodott ki, bizonyítván hogy egy gyermeknek több apja is lehet, miként egy nemzeti felkelés is örökbefogadható.
Nagyérdemű Utazó Közönség! Ha meg tudod mondani, hogy ’56 jelenleg micsoda, itt eszem meg a kalapomat. (Sosem volt kalapom.) Így aztán, ha rágondolsz erre a napra, legyél bár öreg vagy fiatal, elmédben, ugye, több a zavar, mint a boldogság.
Ennek ellenére bízunk benne, hogy (helyes, ha) minden párt balról és jobbról (hátulról és elölről) a centrumba törekszik (s egymás kebelére borul) ezen a napon, miként nyilván a bot két végének is jobb volna nagy egyetértésben: középen”.
Efféléket írtam 1995-ben, amikor Horn Gyula éppen rendbe tette az országot. Próféta vagyok netán, hogy előre láttam a mát? Vagy mindez törvényszerű? Utóvégre is nincs mit a szocialisták szemére vetnünk. Két választás is bebizonyította, hogy „velük az ország”. Ezzel együtt sem tehetik meg szegények, hogy ’56-ot ismét „sajnálatosnak” nevezzék. Ráadásul – főként leányágon – a mártírt s több félmártírt is az oldalukra állítottak. Azt tehetik csak, amit tesznek: ünnepelnek zárt falak mögött, (tévékamerák előtt) ünnepelnek nagy rutinnal, briliáns technikával, amit oly régen sajátítottak el a Forradalmi Ifjúsági Napok során. Mi pedig egyre inkább bízhatunk abban, hogy ez a nap is belesimul a többi kisebb-nagyobb ünneplésre érdemesített nap közé. ’56 ifjú hősei elaggnak, lassan jobblétre szenderülnek, s a történelmi idők (tanútlan) távlatában október 23-a ugyanúgy átmegy a szocialisták érdekkörébe, mint sok más egyéb: rendszerváltás, vállalkozás, tőke és profit.
Még azzal is egyetértenek, amit (a renitens) Áder János mondott a mártírok sírjánál: 1956 öröksége mindenkire különös felelősséget ró, főként azért, mert ez az az eszmeiség, amelynek alapján a XXI. század Magyarországát fel lehet építeni.
Miért ne?
A szocialisták – parcellán innen és parcellán túl – mindig is építettek.