Médiaegyensúly 23. – Utószó

(Lectori salutem. Búcsúzom. Szerettem írni ezt a rovatot. Élvezettel írtam, de most befejezem. Miként a kezdetben bejelentettem: ez a rovat az önkormányzati választások eredményhirdetéséig tart majd. Az eredmény kihirdettetett. E rovatban az első írás 2002. május 31-én, pénteken jelent meg a Magyar Nemzetben. Ugyanitt jött a második cikk is. Fellépett e rovatban: Mészáros Tamás, Lovas István, Elek István és Kovács László, Aczél End re, Demszky Gábor, Révész Sándor és a Népszabadság, Kovács László, Kuncze Gábor, Fodor Gábor, Friderikusz Sándor, Bächer Iván, Gy. Németh Erzsébet, Horn Gyula, Kökény Mihály, Szili Katalin, Juszt László, Fásy Ádám, Görgey Gábor, a Magyar ATV, a Nap-kelte, a Magyar Rádió és újra a Magyar ATV. Huszonhárom írás jelent meg a Magyar Nemzetben huszonkét hét alatt. Mindig pénteken. És mindig a hatodik oldalon. Köszönöm a Magyar Nemzetnek a közlést. A gondos szerkesztői munkát. Az új barátságokat. A Heti Válasz és a Demokrata szíves elnézését kérem. Ők is közölték volna e sorozatot, de a nagyobb példányszám miatt a Magyar Nemzetet kellett választanom. Cikkeimet baloldali lapban szerettem volna megjelentetni. Ez nem volt lehetséges. Gondolataimat a szoclib táborhoz tartozó barátaimhoz szerettem volna eljuttatni. Szoclib táborhoz tartozó barátaim nemigen olvasnak konzervatív lapokat. Ezért ezek az írások radikálisabbak a kívánatosnál. Erősíteni kellett a hangot, hogy eljusson a célszemélyekhez. Eljutott. A bírált személyektől szíves elnézést kérek a pamfletekért. Természetemnél fogva kompromisszumkereső ember vagyok. A bírált személyekről ugyanannyi jót tudnék leírni, mint amennyi rosszat írtam. De nem engedték meg nekem, hogy jót írjak róluk. Megsértettek állampolgári méltóságomban. Túlgyalázták értékrendemet, amelyben hiszek, s amely nélkül nekem és sok más honfitársamnak élni nem érdemes. Olvasóimnak köszönöm a szíves figyelmet. A szeretetet. E rovat megfogalmazásáig magányos voltam. Most rengeteg társam van. Megtaláltuk egymást. És közösen kimondtunk valamit. E sorozat a reflexiókkal együtt éppen kitesz egy könyvet. Scriptis scripta opponenta. Ha a kiadókat érdekli egy ilyen könyv, állok rendelkezésre. Aztán majd lesz egy új rovat. Tán éppen itt, a Magyar Nemzetben.)
A szavazópolgár ül a nagyvárosban a képernyő előtt, és nézi a 2002. október 23-án tartott ünnepségekről szóló beszámolókat.
Mi boldogok voltunk október 23-án. Ők behúzódtak csigaházaikba. Mi tengernyien voltunk az utcán. Ők mint a kisdobosok a számháborúban. Csipet csapatokban szóródtak szerteszét. Mi leolvastuk a számaikat. Egytől egyig. Mi fillérekből ünnepeltünk. Ők gyorsított közbeszerzési eljárással a Gála Party Service-t bízták meg ünnepségeik megszervezésével. A Gála Party Service 150 milliót költött. Mi boldogok voltunk. Ők? Én nem tudom. Ahogy Kristóf Attila szokta írni e hasábokon.
Mi a kérésnek megfelelően a Hősök tere felől érkeztünk az Andrássy útra. Mi hátat fordítottunk a Hősök terén foganatosított kormányrendezvénynek.
Mi elhaladtunk a Bajza utcai első stáció mellett. Ez egy teherautóra szerelt hirdetőoszlop volt. Amely kommunista mozgalmi dalokat muzsikált. A mozgalmi dalok fölött minden harmincadik másodpercben egy szöveg hangzott el Körmendy rádióbemondó hangján. A hangfelvétel 1956 októberében készült a parlamenti rádióstúdióban. A szöveg kíméletlen. A Magyar Rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon. A szöveg recseg, nehezen érthető. Ezért minden harmincadik másodpercben elhangzott ez a szöveg érthetően is, egy vezető színész tolmácsolásában. Nevét nem árulom el. Nehogy barátaink levadásszák őt.
Mi a Bajza utcai stációt néhányan félreértettük. Azt kérdeztük: mi a fenének szól a Mint a mókus fenn a fán kezdetű úttörőinduló? A zseniális hangmérnök adta meg a választ. A zenékbe belegyorsított. Csipogtak a mókusok, a Rákosi pajtások meg a Vörös Csepelek. És zengett a média hazugságáról szóló szöveg. Mi megértettük az üzenetet. És ott kacagtunk a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székháza előtt. Wisinger elnökön kacagtunk. A hazug magyar médián kacagtunk. És mentünk tovább a körönd felé.
Ők ezen a napon már hat óra harminc perckor koszorúztak a Hősök parcellájában. A koszorút Medgyessy Péter miniszterelnök küldte. Nem vitte, küldte. A kormányőrséggel küldte. Kora reggel. A kivégzések óráiban. Mi e szerelmi aktust videóra vettük. Aztán mi ezt a koszorút kihajítottuk a temető kerítésén túlra. E metafora a szerző irodalmi munkásságának része. A metafora alapja egy diákdal. Átdobták a valamit a kerítésen.
Mi a köröndre mentünk a második stációhoz. Ott egy teherautón ketrecbe zárt néptáncosok táncoltak Kodály Zoltán zenéjére. Kodály tanár úr a köröndön lakott. Mi itt hallgattuk meg Illyés Gyula előadásában az Egy mondat a zsarnokságról című költeményt. Mi itt laudáltuk az ötvenhatos hősöket. A Csepel teherautó elé fölállítottunk egy könyvtárlépcsőt. Erre léptek fel sorra a hősök. Balázs-Piri László, Bartis Ferenc, Czakó József, Esztergár Pál, Fehérváry István, Gaál László, Klébl Márton, Kunszabó Ferenc, Máté Ferenc, Menczer Gusztáv, Pákh Tibor, Petrusz Tibor, Vanek Béla, Vasvári Vilmos, in efigie a külföldön előadó Wittner Mária, Regéczy Nagy László, Rácz Sándor és mások. Mi végre láthattuk őket. Mi végre hallhattuk „bűneiket” és „bűnhődéseiket”. Mi végre tapsolhattunk a hősöknek.
Ők a parlamenti menedékhelyen kitüntették egymást. A mieinkkel nem mertek próbálkozni. A sokkal. Hát adtak az övéiknek. A keveseknek. Nagy Imre-díjat kapott hazafias helytállásáért Göncz Árpád volt államfő. Aki védett személy. Aki nincs átvilágítva. Akit zárkatársai nyomdafestéket nem tűrő csúfnéven emlegettek. Ő volt a börtönben a könyvtáros. Díjat kapott Darvas Iván. Aki kitűnő színész. Díjat kapott Mérai Tibor. Aki elment. És díjat kapott jogos szakmai javaslat alapján Lucza Béla és Juhász Attila. Szegény Mécs Imrének nem adtak díjat. Őt kiküldték az oroszlánok közé.
Mi elhaladtunk a harmadik stáció, a Terror Háza előtt. A teherautón a ketrecben egy sötét ruhás szörnyeteg állott. Lábánál koszos küblit láttunk. Abba dobálta ez a rém mahorkacsikkjeit. Ákos zenéje szűrődött ki a Terror Házából. Mensáros László és Rékassy Károly felvételről sorolták az ötvenhatos kivégzett áldozatok neveit. Mi a harmadik stációnál csendesek voltunk. Ők szegény Mécs Imrét kiküldték a temetőbe. Kuncze Gáborral. Mi pedig ott kifütyültük őket. A mi gyermekeink azt kiabálták a Mécs Imre–Kuncze Gábor tandemnek: Hagyd abba, hagyd abba! Botrány volt. Mécs Imre nem értette, miért fütyültünk és miért kiabáltunk. Drága jó Mécs Imre. A te nagybátyád – Mécs László, a szép szavú papköltő – udvarolt a mi édesanyánknak. Mi imádtuk Mécs László orgánumát. Mi imádtuk Mécs Imrét is, miközben gyűjtögette az áldozatok csontjait. A megélhetési Mécs Imre politikájával azonban nem értünk egyet. Vizsgálóbizottságán kacagunk. Illetékességét illetéktelenségnek ítéljük. Vergődésnek. Lehet, hogy mi tévedünk. Lehet, hogy Mécs Imre. Nekünk Mécs Imre így, ahogy most van, nem kell. Ezért fütyülünk rá. Ilyen a demokrácia. Szegény Mécs Imre egész este sóhajtozott a televízióban. A magyar média ebből faragta a nap fő eseményét.
Mi az Oktogonnál – a negyedik stáció – laudáltuk a Corvin közi hősöket. Pongrátz Gergelyt és barátait. Akik a Corvin köz felől érkeztek az Oktogonra. Olyan sokan voltak, hogy nem fértek fel a teherautóra. Dübörgött az Egmont-nyitány.
Ők kiadtak egy alkalmi lapot. Nyomtatta a Lajosmizsei Nyomda. Felelős kiadó a Kormányzati Kommunikációs Központ. 2002. október 23-án. A cím: Magyar Forradalom. E lapban minden Gála Party Service-kormánybulit meghirdettek. A mi rendezvényünket nem. Mi egyetlen rendezvényünkön százszor annyian voltunk, mint ők a maguk összes rendezvényén. Ezek tények. Nem vélekedések. A képeken láthatók a tények. Bár a magyar média jó része idegenkedik a totálképektől – de mégis.
Mi elhaladtunk az ötödik stáció mellett. A Nagymező utcánál a teherautón a ketrecben egy fiú és egy lány táncolt. A Honvágydal zenéjére táncolt. Mi elhaladtunk a hatodik stáció mellett. Az Operánál a teherautón ketrecbe zárt lant volt látható. Az Operaházból hazafias magyar operák dallamai szűrődtek ki. Mi elértük a hetedik stációt, az Erzsébet teret. Ott Orbán Viktor tartott méltó megemlékezést 1956-ról. A teherautókon és a lépcsőkön ötvenhatos hősök és fiatalok helyezkedtek el.
Mi három órakor zártuk le az Andrássy utat, amely abban a pillanatban megtelt emberekkel. Mosolygó, jó arcú emberek, anyák, apák és gyermekek sétáltak fel-alá a csodálatos októberi napsütésben. Az Andrássy út régen nem volt ennyire szép. Mi a rendezvényünket 16 óra 30 perckor kezdtük a köröndön. És 18 óra 45 perckor be is fejeztük az Erzsébet téren. Aztán jött egy csodálatos másfél óra. Senki nem ment haza. Az emberek leültek, beszélgettek. Aztán kialakult egy csodálatos folklór. A tömeg az úttesten művészien elhelyezte az égő gyertyákat. Gyertyák ragyogtak szép sorban az Andrássy út felezővonalán. Gyertyák alkottak szikrázó csoportokat a fák tövében. Gyertyák lobogtak az oszlopokon, a tűzcsapokon, a Terror Háza homlokzatán. Egy rövid időre az Andrássy út a 301-es parcellává változott. E rítust nem rendezte senki. E rítus volt a legméltóbb megemlékezés. Aztán feltakarítottunk magunk után. 20 óra 30 perckor felmosva visszaadtuk a városnak az Andrássy utat.
Ők nem voltak velünk. Ők odahaza várták a képeket. Volt tévé, amelyik tudósított, volt tévé, amelyik nem tudósított, és természetesen volt tévé, amelyik hazudott. És minden tévén a drága jó Mécs Imre sóhajtozott. Az október huszonharmadikai megemlékezéseket a magyar média tudósításaiban felülírta és részrehajlón átpolitizálta.
A magyar média hosszú évtizedek óta a hazugság szerszáma. Parancsokat teljesít. Hazudik éjjel, hazudik nappal, hazudik minden hullámhosszon.
A magyar média manipulál. A magyar média a médiaeszközökkel való visszaélés révén a folyamatos választási csalás bűntettét követi el. A magyar médiát meg kell gyógyítani.
Ceterum censeo. Magyarországon a választási eredményeknek megfelelő médiaegyensúly törvényes megteremtése elodázhatatlan politikai feladat.
(Vége)