Politikai ügy

Október 25-én Magyarországon liberálisnak nevezett értelmiségiek levelet intéztek a köztársasági elnökhöz. Vannak olyanok, akik a kirekesztés, illetve a gyűlölet napjává kívánják tenni október 23-át – panaszolják Mádl Ferencnek címzett soraikban. „Mert ne legyen kétségünk: a szerdai akciónak politikai indítékai voltak. Azok, akik az egykori halálraítéltek kifütyülésével »emlékeztek« 1956-ra, durva és egyértelmű módon léptek fel a megbékélés, a nemzet egysége ellen” – folytatja levelében Halda Alíz, Hodosán Róza, a Vásárhelyi-klán egy része, Vásárhelyi Miklósné, István és Júlia, valamint Litván György. Nyílt levelét Donáth Ferenc, Földvári Rudolf és Pomogáts Béla is megírta, el is juttatta Polt Péter legfőbb ügyészhez, valamint a Népszabadság szerkesztőségébe is. „…egyes emberek meggyalázzák ezt a helyszínt, meggyalázzák az emlékezést. Azt gondoljuk, a politikusok elleni demonstrálás joga mindenkit megillet, egyes helyszínek és egyes megnyilvánulások azonban nem férnek bele a szabad véleménynyilvánítás körébe. Ha néhányan botrányosan viselkednek a gyásznak és tiszteletnek szentelt helyszínen, a temetőben, az »csupán« az alapvető jó érzés és jó ízlés nevében ítélendő el, a sírgyalázást, például a halottak emlékére elhelyezett koszorúk tönkretételét azonban a törvény is bünteti.” Mindezek okán felkérik a levélírók a legfőbb ügyészt, tegye meg a szerintük ilyenkor szükséges lépéseket. Egy magánszemély még csütörtökön föl is jelentette a Legfőbb Ügyészségen és az országos rendőrfőkapitánynál a 301-es parcellánál demonstrálókat.
Vagyis 1956 a rendszerváltás után bő tíz évvel megint rendőrségi ügy lett. Azért lett rendőrségi ügy, mert – a feljelentő liberális értelmiség szerint – a jobboldal politikai és kegyeleti, kegyeletsértési ügyet csinált belőle. Az a liberális értelmiség azokkal együtt, akikkel a rendszerváltás után egyre szégyentelenebbül összefeküdt, szeretné azt bebeszélni magának és mindnyájunknak, hogy a történelem halott holmi, a történelem tegnapi csecsebecséivel esetleg kidíszíthetik magukat az arra szerintük érdemesek, az arra kaphatók, de a történelem nem kötelez. A liberális értelmiség arra sem emlékszik szívesen, mi történt a múlt héten. Hogy volt az, amikor a koalíció prominensei eldöntötték, hogy nem engedik szóhoz jutni a parlamentben az ’56-osokat október 23-án? Hogy volt az, amikor Pongrátz Gergely csak annyit várt volna a miniszterelnöktől, hogy kérjen bocsánatot, hogy tisztuljon meg a mögötte álló politikai erők nevében ’56-ért, mielőtt odaáll ünnepelni?
’56-ért Medgyessy nem kért bocsánatot. Úgy döntött, ő csak akkor feje az MSZP–SZDSZ-kormánynak, amikor az kényelmes. Egyébiránt meg párton kívüli magánember, aki csak szerény magamagát képviseli. Annyi betyárbecsület azért volt a kormánytagokban, hogy a kormányőrökkel küldték ki a koszorúkat a 301-es parcellába. Ennyiben voltak képesek figyelembe venni Pongrátz Gergely kívánságát, hogy legalább a jelenlétükkel ne sértsék az ott nyugvó hősök nyugalmát. A koalíció bábszakkörében az ellenzéki szerepet az SZDSZ viszi, ő tehát ment serényen, koszorúzott, érdemeket hangoztatott, kiállította díszötvenhatosait, mindenki lássa, van mivel illendőn kiglancolnia magát az ünnepre. Így cselekszik nyilván mind, akiben a magyar történelem puszta farsangi bál. Aki ma már nem tud helytállni ’56-ért, aki a hősök szemébe nézni sem tudna. Aki az ’56-osok Magyarországának nem tud helyet szorítani sem a szívében, sem a világában.
Kérdés tehát, vajon mi a politikai ügy? Ha nem tűrjük élő és halott hőseink, ünnepünk, történelmünk meggyalázását, vagy az, ha a jelen győztesei még a ius murmurandi jogát is ellenünk fordítva revolverezik politikai és erkölcsi ellenfeleiket?
És mi a kegyeletsértés? Kifütyülni azokat, akik ’56-os örökségükkel, múltjukkal boltolnak, vagy kiállni csatlósként, bábként, idegen célokat, érdekeket kidíszíteni, kiszolgálni halott bajtársaik sírja fölött?