Nem jókedvemben bírálom folyamatosan az uniót, egészen pontosan nem az unió elvont eszméjét bírálom – amely elvileg jó is lehetne –, hanem a brüsszeli elitet, amelyik az unió­ból egy elviselhetetlen és elfogadhatatlan intézményrendszert hozott létre. 

Az unió a brüsszeli elit politikája miatt – különös tekintettel a legfrissebb hétéves költségvetési tervre – immáron clear and present danger (világos és közvetlen veszély) a nemzeti tagállamok számára. Különösen azon tagállamok számára, amelyek ragaszkodnak önállóságukhoz, szuverenitásukhoz és szabad mozgásterükhöz. Tehát elsősorban hazánk és még néhány, inkább közép- és kelet-európai ország számára.

A napokban kiderült, hogy Brüsszel milyennek képzeli el az unió következő hétéves költségvetését 2028-tól. Röviden fogalmazva: ha ez így megvalósulna, az az unió és benne Magyarország gazdasági bukását jelentené, különös tekintettel a mezőgazdaságra. Ebből indulok ki, amikor felteszem a kérdést: mi az, amit nem tehetünk meg, és mi az, amit meg kellene tennünk, hogy valóban ellenálljunk Brüsszelnek?

Aki nem veszi észre, hogy Ursula von der Leyen és társai – a globális elit – arra törekszik, hogy minél hamarabb eltakarítsanak minket az útból, az tényleg egy ma született bárány vagy tökéletes balek. Egyik sem jó.

Nyilvánvaló, hogy a kiiktatásunkat még ebben a ciklusban – tehát legkésőbb ­2029-ig – el akarják végezni. Nem várhatnak tovább, hiszen ők is tudják, hogy a 2029-es európai parlamenti választás változásokat hozhat az erőviszonyokban. Persze ez sem biztos, de benne van a pakliban, és ők ezt pontosan tudják. 

Valamint ne akadályozzuk tovább az immáron londoni centrumú, a legnagyobb bankárdinasz­tiák által irányított orosz–ukrán proxy háború folytatását, hiszen ők valójában egyetlen célt követnek: Oroszország must perish, azaz Oroszországnak pusztulnia kell!

Nem tehetjük meg, hogy Brüsszel egyéb, szintén gyalázatos és romboló céljait elfogadjuk, azokkal szemben ne álljunk a legkeményebben ellent. Ilyen a Green Deal, az elmebeteg zöldmegállapodás, amely ki akarja iktatni 2050-ig a fosszilis energiahordozókat Euró­pából, ezzel végleg halálos tőrdöfést adva az európai gazdaságnak, iparnak és mezőgazdaságnak. Szarka László Csaba, Lóránt Károly, Hortay Olivér, Héjjas István, Járosi Márton és még sokan mások pontosan tudják, hogy a Green Deal egy feltételezésre épül, méghozzá arra az alapvetően bizonyítatlan gondolatra, hogy az emberi szén-di­oxid-kibocsátás okozza a globális felmelegedést, ezért az előbbit kell mindenáron megszüntetni – köztük a hagyományos, belső égésű motorral szerelt autók kiiktatásával, s az elektromos autók minden áron való erőltetésével. (Miközben a technológia rohamosan fejlődik, s az elektromos autók jövője bizonytalan – s bizony ez nekünk sem túl megnyugtató hír.)

Tehát nem engedhetünk egy ostoba és hazug elméletnek, s az arra épülő brüsszeli gyakorlatnak. Ellent kell állnunk. Nem tehetjük meg, hogy nem vesszük észre: az ENSZ globalista szervezete, a WHO július 19-én szép csendben, pofátlanul, antidemokratikus módon elfogadta az IHR (International Health Regulation) nevű nemzetek feletti egyezményt – bár négy ország nem fogadta el az IHR-t, de sajnos mi nem vagyunk köztük –, amelynek röviden az a lényege, hogy a járványok és pandémiák esetében az etióp Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz által irányított WHO nemzetek feletti uralomhoz jusson, és megmondja, mit kell tennie 193 országnak járványok és pandémia esetén.

Ezen túl nem tehetjük meg, hogy szó nélkül hagyjuk Christine Lagarde asszony, az Euró­pai Központi Bank kijelentéseit arról, hogy az unióban átfogó digitális valutára, ha tetszik, CBDC-re (Central Bank Digital Currency) kell áttérnünk, s ennek érdekében a központi bank célja, hogy már az ősz folyamán megkezdődjön a készpénz felváltása a digitális pénzzel, amely azonban már igazából nem pénz lesz a szó hagyományos értelmében, hanem egy információs kártya, amelyre mindenféle adatunk fel lesz vezetve, s ezek az adatok az unió központi helyein kezelhetőkké válhatnak. Ez életveszély, mert az egészségügyi, szociális, életmódunkkal, fogyasztói szokásainkkal stb. kapcsolatos információk olyan kezekbe juthatnak, amelyek ezekkel az adatokkal – ha tetszik, a Big Datával – iszonyatos mértékben visszaélhetnek, és megfoszthatnak a szabadságunk egyik, talán legfontosabb zálogától, a készpénztől.

S itt meg kell dicsérnem kormányzatunkat: a Mi Hazánk kezdeményezését elfogadta, s a készpénz szabad birtoklásáról és használhatóságáról szóló döntést alkotmányos rangra emelte. Ez nagyon fontos, bátor lépés volt! De ne gondoljuk azt, hogy Brüsszel és az Európai Központi Bank a későbbiekben nem tesz meg mindent azért, hogy rákényszerítse a tagállamokat arra, hogy a CBDC-t tegyék meg a legfontosabb fizetőeszközzé, majd később arra is kísérletet fognak tenni – egyre durvább módszerekkel –, hogy a készpénzt mégis vezessük ki a pénzügyi rendszerből. Ne feledjük, hogy ezen „gondolkodik” (most nagyon finom voltam) a svájci BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) is, ezt tervezi a WEF (Világgazdasági Fórum) és természetesen a globális pénzügyi elit egésze. Ezzel számolnunk kell, és itt is a legnagyobb erővel ellent kell állnunk szuverenitásunk védelmében.

S mi az, amit viszont meg kell tennünk szuverenitásunk védelmében? Nagyon egyszerű: legyünk proaktívak, vagyis gondolkodjunk előre, mindig legalább két lépéssel járjunk előrébb, mint az ellenfeleink/ellensé­geink. Ne várjuk meg, hogy a brüsszeli elit kitessékeljen minket az unióból, s mi megalázottan, önérzetünkben megtaposva távozzunk onnan, ahonnan egyébként lehet, hogy jobb távozni, mint maradni – de még érdemes próbálkozni, amíg lehet.

 És ennek vannak következményei, ha nem is azonnal, de az erjedést megindíthatjuk! Valós párbeszédet kezdeményezzünk a brüsszeli elittel arról, hogy hogyan tovább, unió.

A második variáció pedig az, hogy ha ez nem sikerül, s ők buldózerrel mennek neki az ellenálló tagállamoknak, akkor kezdeményezzünk egy külön megállapodást az unióval. Jól tudjuk: nekik is érdekük, hogy valami kompromisszumos megoldás szülessen végre, nekünk is érdekünk, hogy megőrizzük az önbecsülésünket és ne váljunk megalázott nemzetté. Mindkét fél érdeke lehetne, hogy – mint például Norvégiával, Svájccal – kössünk egy előnyös együttműködési megállapodást, megőrizve a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat, a vámmentességet és más formulákat, viszont onnantól semmit nem kényszeríthetnek ránk, sem migránsokat, sem pride-ot, sem egy szuperföderális államot, sem szuverenitásunk elvesztését. Tehát: egy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés, és kész, ennyi, nem több. 

Mert mi, magyarok, nem cselekszünk megalkuvó módon, vagyis – ahogyan Cseh Tamás énekli Bereményi Géza szövegét a Filmdalban – „és nem krumpliért, sem pedig paszulyért” harcolunk. Hanem a függetlenségünkért. Dixi!