Rossz előjel Hollandiából

Alig három hónappal munkájának kezdetét követően összeomlott a holland kormány, amelynek megalakulását májusban – túlzás nélkül – lélegzet-visszafojtva figyelte Európa. Ezúttal térségünk országai figyelhetik árgus szemmel a hágai eseményeket, hiszen azok az EU bővítésére is hatással lehetnek.

A kitüntetett figyelemnek számos oka volt: egyrészt az előző – balos – kabinet Wim Kok miniszterelnök vezetésével azért mondott le, mert fény derült a holland békefenntartók cseppet sem dicső szerepére a srebrenicai mészárlásban. Másrészt Ausztriát követően másodszor került radikális, szélsőjobboldalinak címkézett retorikájú párt kormányzati pozícióba, ám mielőtt ez megtörtént volna, a mozgalom fura vezetőjét és egyszersmint névadóját, Pim Fortuynt agyonlőtték. A bevándorlásellenesség tabutémájának őszinte hangú felvetésével óriási népszerűségre szert tevő Pim Fortuyn Listája (LPF) először tarolt a rotterdami városházán, majd vezetőjének halálát követően a második politikai erőként került a holland parlamentbe, 26 helyet megszerezve a 150-ből.
Sokan már akkor megkérdőjelezték, hogy a fiatal, bizonytalan és számtalan individuális irányzatot magába foglaló mozgalom érett-e kormányzati feladatok ellátására, nem beszélve arról, hogy vezetőjének elvesztésével, a gyász elmúltával azonmód éles viták indultak meg a Fortuyn-utódlásról is. Noha elkezdődött a munka, nem csitultak az összetűzések, olyannyira, hogy a fiatal kereszténydemokrata Jan-Peter Balkenende kormányfőnek tegnap be kellett jelentenie kormánya öszszeomlását.
Politikai elemzők szerint a válság oka szinte kizárólag az LPF-en belüli vitára vezethető vissza, konkrétan a párt két miniszterének rivalizálására. Eduard Bomhoff miniszterelnök-helyettes és egészségügyi miniszter már a múlt héttől kezdve nem beszélt társával, Herman Heinsbroek gazdasági miniszterrel, ami még egy koalíción belül is kellemetlen, sőt tarthatatlan állapot, hát még egyazon párt delegáltjait tekintve. Miután az LPF megelégelte minisztereinek ádáz vitáját, visszahívta és lemondásra szólította fel őket. Balkenende kereszténydemokratái és a harmadik koalíciós partner Liberális Demokraták (VVD) tulajdonképpen megkönynyebbüléssel fogadták a hírt, hiszen a közvélemény-kutatók adatai szerint egy új választáson ketten együtt képesek lehetnek elegendő támogatást szerezni egy működőképes jobboldali koalíció megalkotásához. Reményeiknek alapot adhat, hogy a Pim Fortuyn Listája szavazói nagy valószínűséggel hozzájuk pártolnak igen nagy számban. Az LPF meglévő 26 mandátuma négy-ötre olvadhat az idő előtti választásokon.
A gazdaságilag stabil, gazdag Hollandiában egy ilyen politikai válság akár a demokrácia működőképességének bizonyítéka is lehetne, amelyből új és régi tanulságok is levonhatók. Kézenfekvő megállapítás, hogy az aktuális kérdéseket érthető stílusban felvető párt hosszú távú sikere nem függhet kizárólag központi személyiségétől, alapítójától. Mindig kell hogy legyenek alternatívák, hiszen a látványos összeomlás a lényeg, azaz a közös ügy képviseletét fenyegeti. Másrészt a kormányválság egy-egy mozzanata már távolról sem csak holland belügy: Herman Heinsbroek éppen lemondását követően helyezte kilátásba, hogy megvétózzák az Európai Unió keleti bővítését. Az LPF távozásával a fenyegető megjegyzés akár feledhető is lenne, ám a liberális VVD is hasonló érveket dédelget.