Több őrült naplója

VÁLASZTÁSI VAGY ÖNCSALÁS?
Megint csak újra zaftos, züfeces „hírértékű” média-pofázások. Gőgös, kioktató, kicsattanó, zsírosan fénylő, tokás, elterpeszkedő önelégültség. Böfiző Böffenek, Tóbiások és nagyasszonyok, valamint szánandónál szánandóbb, szégyenteljes, leszorított állkapcsú, bemerevedett magyarázkodások. Koravén, sápatag, mosott… összement-bonvivános, „turidanis” szemöldökrángatások. Pofátlan, vérlázítóan flegma „jópofiság”, és – még mindig – semmi, de semmi katartikus magába szállás (mintha mi sem történt volna).
IMMÁR LEPLEZETLENÜL VÉRMES ELSZÁNÁS
– lézerbombázásra, a végső leszámolásra, és mellébeszélés, bagatellizálás, kínosan somolygós, görcsölt álmagabiztosság.
PEDIG… MOST TALÁN… VÉGRE
– teljesen kiüresedtek a szavak, jó lenne hát kicsit nagyon, egy ideig nagyon, de nagyon csöndben maradni, kussolni. S akkor – ebben az igazán ritka kegyelmi állapotban –, „villámfénynél”, az utolsó utáni pillanatban kiderülhet, hogy bizony, testvéreim, kicsiny hazánkban, még a környező „túlnacionalista” országokhoz képest is: a sok beszédnek sok az alja(s). S nem feltétlenül csak az egyik… mert itt és ott is szinte egyenlő számban leledzenek a nem is perc-, másodperc-emberek. De kár tovább megosztani az amúgy különben hasonszőrű, összevissza fonódott, egy cégen belülieket. (Európába, de nélkülük!)
NEM VINNE TÚL MESSZIRE
– sőt! semerre sem, ha most ámokfutó-bolondként, sorozatos gyilkos elvakultságomban, önként vállalt ön- és tömeggyilkossággal, ön- és kifele ostorozással, dühből, dacból, „sírva, kínban, mit se várva” a többi őrült mellett én is kiborítanám a „dilit”, és szabadjára engedném fortyogó, nemtelen indulataimat. Felpörögve, kidudorodó-kihegyezett idegvégződésekkel, rángatozó, forgó gyomorral, tizenkét év óta felgyülemlett, megemészthetetlen hordalékainkat kiokádnám.
MEGLEHET, ÉPPEN EZ A SZÁNDÉK
– hogy a választási számháború mellett, Irak előtt, még nyelvháborúba is keveredjünk, s végül a Czakó Gábor által is látnokian vizionált eldobható Földön futóvá váljunk, nem lelve nemcsak „honunk”, de belső nyugalmunkat, egy pillanatra sem. Korunk ugyanis a fogalomzavarok történeteként is leírható. Egy percig sem vitás, hogy e káoszt szándékosan idézték elő azok, akik törvénytelen hatalomra törekszenek. Mert csakis törvénytelen lehet az Új-Bábel nagy kavaróinak hatalma, hiszen nem tisztánlátóvá s így szabaddá akarják tenni a népet.
A POLITIKAI, ÜZLETI
KAMPÁNYOK ELBŰVÖLIK
ÁLDOZATAIKAT
– akik elvesztik szabad akaratukat. Anélkül pedig a szabadság valójában alávetés; külső hatalmak befolyásának elfogadása. A jobboldali Buji szavait folytassuk a baloldali Adorno gondolataival: „Az átlagember szinte mindig a nagyobb rabságot választja a kisebbel szemben. A becsapott tömegek tévedhetetlenül ragaszkodnak ahhoz az ideológiához, amellyel leigázták őket.”
UGYE TÖBB „ŐRÜLT” NAPLÓJA
KERÜLT IDE
– nem azért, hogy magamat ezzel lefedezzem, másnak szájába adjam a „rázósabb” kitételeket. Eljött ugyanis – sajnos megint – az én időm, utat engedhetek önfeledten mámoros, kénköves ellenzéki poénjaimnak. Kettőt mindjárt ide is skiccelek, uraim, szisszenjenek fel! (Lásd, mennyire nem savanyú, egyenesen zamattal teli, gömböly- és édesded az ellenzéki – a valódi! – humornak az ő pár[t]atlan, ritkás fürtű szölleje.) Újságszalagcímként ízelítőül – „vörös”-borkostolóul – kettő, íme:
NAGY IMRE-ÚJRATEMETÉS UTÁN KÁDÁR-KIHANTOLÁS?
A jövőben eltörlik a kampánycsendet? (és október 25-én is lövethetnek?!) Na ugye… De túl egyszerű egy amúgy is hiszteroid, agyament hecc-világban tovább ugrani a provokálásokra, tovább mérgesíteni. Égető szükség van – látjuk az orvos-bohócoknál is –, nevettetve gyógyítani, és addig egy társadalom sem tud tiszta lelkiismerettel élni, ameddig az igazat és a hamisat, a jót és a rosszat, az erényt és a bűnt nem tudja megkülönböztetni.
… ÉS NE KÉRDEZZE EZEK UTÁN MOST
– blazírtan e g y i k ü n k se! hogy: mi az igazság? – mert azt már egyszer Pilátus megkérdezte.