Nincsenek könnyű helyzetben az orosz kormányzók, befolyásos üzletemberek s mindazok, akik szükségét érzik, hogy ajándékkal kedveskedjenek közelgő 50. születésnapján Vlagyimir Putyinnak. Tisztában vannak azzal, hogy az elnök ki nem állhatja az őt övező kultuszt, mégis viszi őket a régi lendület, az alázatos felfelé igazodás hagyománya, amely égi magasságokba emelte a mindenkori cárt. Mindez a maga sivárságában, de tovább élt a kommunizmus éveiben is, amikor múzeumokat rendeztek be a párt első emberének összehordott ajándékokból. A mai hajbókolóknak azért sincs könnyű dolguk, mert valami újat kellene kitalálniuk, olyan XXI. századit, ami mégsem emlékeztet a közelmúltra.
Erőfeszítéseiket nem koronázza túl sok siker, pedig mindannyian – minő véletlen! – valami grandiózusban gondolkodnak. Az üzleti körökben akad olyan oligarcha, aki kibérelné a Kremlt, hogy ott Joszif Kobzon részvételével nagyszabású koncertet adjon az elnök tiszteletére. Ők is érzik azonban, hogy Putyin nem ragadt le a 70-es évek esztrádjánál, legutóbb például elment a nemzeti rockot képviselő Ljube fellépésére. Mások aszteroidát neveznének el róla, a moszkvai főpolgármester hivatalnokai viszont inkább utcát vagy teret. Az Izvesztyija egyenesen azt veti fel, hogy Luzskov valójában ajándéknak szánta a Dzerzsinszkij-szobor visszaállítására tett javaslatát. Egy biztos: a vihart kavaró ötlettel nem szerzett örömöt a Kremlnek.
Gondban van a sztavropoli terület elöljárója is. Az ajándéknak ugyanis különlegesnek kell lennie, ugyanakkor kellően szerénynek ahhoz, hogy az ajnározást elutasító Putyin elviselje. Felmerült az ötlet, hogy az áradások után újjáépített egyik lakótelepet nevezzék el az elnökről, de az sajnos nem készül el erre az időre. Végül Csernorogov kormányzó azzal vágta el a gordiuszi csomót, hogy akkora cipót sütnek Putyinnak, amilyet a terület 225 éves fennállása alatt nem láttak. Persze az altaji körzet is valami grandiózusban gondolkodik, hiszen azt a kőfaragó üzemet bízták meg a meglepetés elkészítésével, ahol a világ legnagyobb, az Ermitázsban ma is álló, tizenhat tonnát nyomó vázáját készítették. A kormányzó annyit elárult, hogy az ajándék tükrözni fogja az elnök reformjainak szellemét. Az újságírók oldalát ezek után nagyon furdalhatta, mivel lepik meg az altajiak Putyint. Addig nyomoztak, amíg kiderítették, a névrokon, a kereszténységet 988-ban felvevő, és Kijevet uraló, szentté avatott Vlagyimir herceget ábrázoló, drágakövekkel kirakott ikonról van szó. A többség azonban nem csinál nagy ügyet a születésnapból, s ugyanazt küldi – tájképeket, vázákat, a tulaiak fegyvert –, mint korábban mindenkinek. Különben is, mondják, az elnök otthon sem lesz a születésnapján. Az ajándékozás elől elszökni azonban feltehetően így sem tud, hiszen kollégái a chisinaui FÁK-csúcson minden bizonnyal meglepik majd.
A Putyin-kultuszt azonban nem feltétlenül csak az érdekeiket néző hivatalnokok, üzletemberek éltetik. Az elnök bizalmi indexe megválasztása óta tartósan 80 százalék fölött áll, s biztos esélyese a két év múlva esedékes elnökválasztásnak. Jellemző, hogy tavaly például minden kategóriában az év emberének választották a megkérdezett fővárosiak. Ő lett az év legsikeresebb, legbefolyásosabb és legszimpatikusabb embere, emellett a moszkvaiak az államfőt találták 2001 legelegánsabb közéleti személyiségének, illetve azon honfitársuknak is, aki a legkellemesebb meglepetést szerezte számukra. Nem véletlen, hogy még a világbajnokságon leszerepelt orosz futballválogatott újdonsült szövetségi kapitánya, Valerij Gazzajev is arra kérte kinevezése után az elnököt, a jövőben látogasson ki a csapat meccseire, mert az biztatóan hat a fiúkra.
Putyinban azonban nemcsak az orosz focisták bíznak, de felnéznek rá a lányok is. Legalábbis erről árulkodik az orosz kereskedelmi adók új slágere, amely az Olyat akarok, mint Putyin címet viseli. A hallgatók között frenetikus sikert arató dal arról szól, hogy egy lány faképnél hagyja iszákos, kábítószerező, rá kezet emelő barátját, és egy megbízható, józan férfit keres – szóval olyat, mint Putyin. A három lány, Ira, Larisza és Natasa, azaz a Pojuscsije vmesztye (Együtt éneklők), a dal körül kavargó politikai felhangok kapcsán megjegyezték, ők csak egy olyan lányról akartak dalolni, akiben az a természetesnek mondható igény fogalmazódott meg, hogy ne alkoholistát, hanem komoly, megbízható társat és hűséges támaszt lásson maga mellett. Ennek a típusnak pedig kétségkívül Vlagyimir Putyin ma a megtestesítője az orosz társadalomban. Szemben Jelcinnel, akiről egy rockcsapat, a Nekropolisz például Józanítsátok ki Borisz Nyikolajevicset! címmel énekelt. Az együttes egyik tagja, Ira, egy lapnyilatkozatában meg is erősítette, hogy szereti az elnököt, mert fiatal, sportos és világosan beszél. A titokzatos, szinte a semmiből felbukkant poptrió ötletgazdája, producere, az újabban tévésorozatban is felbukkanó Nyikolaj Gasztyello főállásban a legfelsőbb bíróság sajtótitkára, előzőleg pedig ügyészségi nyomozóként dolgozott. Felfogása szerint az Együtt éneklők csupán a depressziótól és a dekadenciától segítenek megszabadítani honfitársaikat. Egyébként azért kellett magyarázkodnia, mert több lap is feltételezte, hogy nem független kezdeményezésről van szó, és a szálak az elnök környezetéhez vezetnek. A szám megszületése és gyakori felcsendülése mögött – már csak a névhasonlóság miatt is – sokan a Putyint támogató Iduscsije vmesztye (Együtt haladók) nevű ifjúsági szervezetet látják. A Kreml polittechnológusai által kreált, Putyint támogató mozgalom az orosz kultúra megtisztítását tartja egyik célkitűzésének, és hajtóvadászatot folytat az általa pornográfnak és dekadensnek tartott modern orosz írók ellen. Legutóbb például Vlagyimir Szorokin író feljelentésével és műveinek kiiktatásával hívták fel magukra a figyelmet.
A Putyin-kultusznak nem ez az első vadhajtása, amely legalábbis feltételezi, hogy a Kremlben, ha nem is az elnöknek, de némelyeknek mégiscsak tetszhetnek a megbecsülés és a szeretet e furcsa megnyilvánulásai. Az elnököt támogató párt, a Jegyinsztvo (Egység) szentpétervári szervezete például két éve olyan, a gyermekek jogairól szóló ENSZ-konvenciót, kisiskolásoknak szóló népszerűsítő kiadványt jelentetett meg tízezres példányban, amelyben oldalakon keresztül a „senkitől sem félő, senkit be nem csapó, sokat tanuló, mindenkinek segítő” kis Vologya Putyint állították példaképül. Az is visszatetszést keltett, hogy tavaly a leningrádi körzet tizedikesei között írtak ki fogalmazási versenyt arról, hogy ki miért szereti Oroszország államfőjét. A „putyiniána” szintén szervezett megnyilvánulásának tartják az Oleg Blockij egykori katonatiszt, újságíró által az elnökről írt életrajzi kötetet is. A két részből álló munka – Út a hatalomig és Egy élet története – ugyanis sokszor majdhogynem az imént említett brosúra szájbarágós stílusában teljesít PR-feladatot, Putyinnak mint a nép egyszerű fiának a bemutatásával. A népszerűségi mutatókat nézve – jegyzik meg kritikusan az orosz sajtóban – erre aligha lenne szükség.
Az igazodás, a vezérkultusz Oroszországban mélyen gyökerező hagyományait a kapitalizmus körülményei között jó érzékkel meg is lovagolják. Az elnök kultusza az őt ábrázoló, a kereskedelemben kapható fényképek, festmények, valamint szobrok révén is megmutatkozik. A csisztopoli óragyár Kremljovszkij márkanéven már a megválasztása után piacra dobott egy jobb kézen hordható karórát, hogy a csinovnyikok ily módon is hasonlíthassanak elnökükhöz.
A Putyin-kultusz központjának a nyugat-szibériai iparváros, Cseljabinszk számít. Itt először életnagyságú mellszobrok előállításába fogott a helyi öntvény- és gépgyár, majd az olcsóbb asztali változatra tért át. A Putyin-szuvenírüzlet virágzik. A rosszalláson kívül persze a Kreml mást nem is nagyon tehet. Ez is hatott azonban akkor, amikor két, szintén cseljabinszki egyetemista Putyin néven indított népszerű szórakozóhelyet. Egy másik cseljabinszki diáknak, a 23 éves Mihail Aniscsenkónak nem a hatóságokkal, hanem az újságírókkal gyűlt meg a baja a Putyin-kultusz miatt. Annyira megsértődött ugyanis az elnököt magasztaló ódájának kifigurázásán, hogy bíróság elé citálta a berlini Tageszeitungot. Pedig a karcolatot író tudósító, Klaus-Herge Donath, a Dal az elnökhöz című verset csupán példának szánta arra, hogy bemutassa, milyen személyi kultusz kezd kibontakozni az egyébként enélkül is valóban népszerű elnök körül.
Ukrajna
Zelenszkij leváltásáról tárgyalhattak az Alpokban
