Duna-parti panorámától a tokaji borvidékig

Lőcsei Gabriella
2002. 11. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történet Egyiptomban kezdődött. Az Asszuáni- gáttal. Akkor ébredt rá az emberiség, hogy legfontosabb kincseinket – akár emberi kéz alkotta őket, akár a dicső természet – csak közösen védhetjük meg a pusztulástól. Félretolva a politikai, gazdasági, etnikai természetű ellentéteket, világméretű öszszefogással. Ötven ország segédkezett a gátépítőknek, hogy az ókor mesés építményeit, az Abu Szimbel-i sziklatemplomot például, megőrizzék a jövendőnek, és ötvennél is több ország okosai kezdték szorgalmazni, hogy alakuljon olyan nemzetközi szervezet, amely feladatának tekinti az egész világ ritka természeti és kulturális értékeinek felügyeletét. Évek teltek el, míg a tiszteletre méltó gondolatot tettek követték: harminc évvel ezelőtt, 1972-ben született meg az UNESCO egyezménye a világ kulturális és természeti örökségéről. Az első számú célkitűzés az lett, hogy listát állítsanak össze a világ kiemelkedő fontosságú kincseiről, függetlenül attól, hogy veszély fenyegeti-e őket, vagy sem. A világörökségi jegyzékben pillanatnyilag hatszáz tétel szerepel. Nyolcnak közülük Magyarország a „tulajdonosa”.
Pedig mi, magyarok csak tizenhárom esztendei késedelem után csatlakozhattunk az UNESCO világörökség-egyezményéhez, 1985-ben, a Budapesten megrendezett, vitatott emlékű európai kulturális fórum alkalmából. Ettől kezdve hazánk is kedve s belátása szerint tehetett javaslatot kulturális és természeti kincseinek védelmére, természetesen a nemzetközi fórum megszabta szigorú feltételrendszer szerint. Elsőként (1987-ben) a budai Várnegyed és a főváros Duna-parti panorámája került fel a világörökségi jegyzékbe, aztán Hollókő következett még ugyanabban az esztendőben, majd pedig az Aggteleki-cseppkőbarlang (Szlovákiával közös tételként) – a mámoros-zavaros rendszerváltás hosszú kényszerszünete után. (Csakis az érintett ország kormánya tehet javaslatot az UNESCO-nak, hogy mi kerüljön fel a világörökségi listára, már csak azért is, mert kizárólag nemzeti természet-, illetve műemléki védelem alatt álló értékeket szabad ajánlani a világörökségi listára. A felvett érték védelme az illető állam feladata, amelyhez, ha szükség van rá, az UNESCO anyagi és erkölcsi segítséggel járulhat hozzá.) Aggteleket a pannonhalmi bencés főapátság követte a millecentenárium évében, 1996-ban. 1999-ben a Hortobágyi Nemzeti Park és a pécsi ókeresztény festett sírkamrasor nyert felvételt a világörökségi listára, 2001-ben (az Ausztriával közösen benyújtott pályázat alapján) a Fertő-vidék, 2002-ben pedig a tokaji borvidék. A várományosi listán kilenc magyar kincs szerepel: a visegrádi királyi központ és vadászterület, a hazai tájházhálózat, az ipolytarnóci ősmaradvány-lelőhely, a mezőhegyesi állami ménesbirtok, az Északkelet-Kárpát-medence valamennyi fatemploma, Esztergom középkori királyi vára, a Tihanyi-félsziget, a Rózsadomb termál-karszt területe és Komárom vára. Külön öröm és büszkeség, hogy Magyarország „világörökségei” között minden lehetséges fajtáját megtalálni az UNESCO-listán szereplő értéktípusoknak. Barlangot, apró falucskát, világvárosi sugárutat, természeti értéket és kultúrtájat, hol a vidék és az ember ősidők óta gyümölcsöző együttélésének szépen őrzött példái láthatók. Mindezzel kapcsolatban gazdag forrásanyagra lel az érdeklődő a Scolar Kiadó legújabb, december 2-án délután 2 órakor Budán, a Litea könyvesboltban nyilvánosság elé kerülő munkájában. A Magyarország világörökségei című pompás album ifjú művészettörténész, Illés Andrea ötletességét, írói és szerkesztői érdemét dicséri, s hazánk páratlan gazdagságát tanúsítja. A szerző és a kiadó szándéka – hogy „ne csak a világ, mi is becsüljük meg kincsestárunkat” – maradéktalanul érvényre jut, a gazdag fotóanyaggal, térképekkel, művelődéstörténeti és történeti leírásokkal „érvelő” könyv ugyanis bárkit meggyőzhet arról, hogy olyan világraszóló értékeket kapott (ajándékba?, örökül?) eleitől a magyarság, amelyekkel bátran büszkélkedhet a világ színe előtt. De maga előtt is, föltéve, ha értékelni, őrizni és utódainak továbbadni is képes, mit ráhagytak a századok. Illés Andrea második könyve a Magyarország világörökségei. Első munkája, a Fitz József-díjjal jutalmazott Magyar történelmi városok is azt sugallta, a magyarság azonosságtudatának és -élményének szolgálatára szegődött ez a fiatal, tehetséges szakember. Mostani könyve azonban már nem csupán sejtetése tudatos, okos nemzeti elkötelezettségének, hanem bizonysága is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.