Születése pillanatától minden élő gyermeket embernek kell tekinteni, ennek minden jogi vonzatával együtt – mondja Jobbágyi Gábor intézetvezető egyetemi tanár. – Ennek értelmében tehát minden eszközzel életben kell tartani, sőt örökölhet is, függetlenül attól, hogy három percet vagy nyolcvan évet él majd. A koraszülöttek esetében sem merülhet fel az eutanáziának semmilyen formája, még akkor sem, ha a csecsemő súlyosan sérült vagy teljesen éretlen.
Az orvostudomány fejlődésével egyre korábbra tolódik az életképesség határa, a jelenlegi gyakorlat szerint minden babának esélyt kell adni, aki életjelenséget mutat, nem számít, hogy mekkora és hányadik terhességi héten született. Ez azonban nem mindig volt így, sokáig a 28. hét volt a határ, ha a magzat előbb jött világra, vetélésnek tekintették, és csak az anyát látták el. Jobbágyi Gábor feldolgozott egy kegyetlen, 1988-as esetet, amikor egy nyugat-magyarországi kórházban egy 26. hétre érkezett kis koraszülöttet, aki ugyan felsírt, egyszerűen kitettek egy vesetálba meghalni. Egy nap (!) elteltével még mindig nyöszörgött, mire egy nővér megszánta a szerencsétlent, és jelentette az ügyeletes orvosnak. De ekkor már valóban késő volt. Az anya pert indított, és több orvost elítéltek emberölésért.
A hazai jogszabályok szerint, ha legalább ötvenszázalékos valószínűsége van annak, hogy a magzat genetikailag károsodott, a 22. hétig, ha viszont a rendellenesség az élettel összeegyeztethetetlen, akár a szülés időpontjáig bármikor megszakítható a terhesség. Jobbágyi Gábor végtelenül aggályosnak tartja, hogy a törvény nem határozza meg, mi számít súlyos fogyatékosságnak. – Mi a biztosíték arra, hogy egészséges gyermekek nem esnek áldozatul a genetikusok esetleges tévedésének, és egyáltalán: miért lehet a károsodott magzatot megölni? – teszi fel a kérdést.
Az angol és amerikai joggyakorlat az 1972-es, úgynevezett Roe. V. Wade-ügy alapján, a perre mint precedensre hivatkozva, enyhe megszorítással gyakorlatilag a terhesség végéig engedélyezi az abortuszt. Néhány filozófus elméjében megszületett a gondolat: ha a születésig el lehet pusztítani a magzatot, miért ne lehetne utána? Bár a közvélemény és a joggyakorlat az efféle elméletek esetében még a kérdésfelvetést is mereven elutasította, mégis akadtak orvosok, akik a kései abortuszok miatt élve világra jött újszülötteket szövődménynek tekintették, és megölték őket. Az esküdtszékek emberölésért ítélték el ezeket az orvosokat. Olyan per egyébként Magyarországon is volt, amikor az anya beperelte a kórházat, amiért sikertelen volt az abortusza, és megszületett a gyermeke.
Az egyházi jog a fogamzás pillanatától teljes jogú személynek tekinti a magzatot, akit semmilyen okból nem lehet elpusztítani. Ha az anya élete veszélyben forog, mindkettőjüket menteni kell. Annyi engedményt tesz csupán a kánonjog, hogy ha a magzat ilyenkor mégis elveszne, ezt nem tekinti bűnnek. A világi törvénykezés egy esetben egyezik az egyházival: kimondja, hogy várandós anya nem utasíthat vissza életmentő beavatkozást. Ennek értelmében az agyhalál esetén is fenn kell tartani az életműködését, egészen addig, míg a magzata életképes nem lesz. Igaz, ilyen eset itthon még nem fordult elő.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. Női Klinikáján évtizedekkel ezelőtt sem fordult elő, hogy bármilyen kicsi vagy beteg koraszülöttet hagytak volna meghalni. Aki élve születik, esélyt kap. Hajdú Júlia, a klinika perinatális intenzív centrumának főorvosa persze a munkája során kénytelen naponta szembenézni azzal, hogy a magzat életképességének van alsó határa. Ez pedig a 22. terhességi hét. Ez az az időpont, amikor a magzat tüdeje eléri azt a fejlettséget, hogy ha segítséggel is, de képes a gázanyagcserére. 1992 óta használják rendszeresen a koraszülöttosztályokon az úgynevezett felületaktív anyagot, amit a koraszülött intravénásan kap a születése után. Ez az anyag felelős azért, hogy a tüdő léghólyagjai ne tapadjanak össze az első lélegzetvétel után. Természetes körülmények között csak a 30–32. hét után képződik a magzat tüdejében az önálló légzéshez elegendő mennyiségben. A felületaktív anyag hozzáférhetősége óta a 23–24. hetes babák is nekivághatnak az életnek.
Franciaországban az ötszáz gramm alatti babák szülei nyiltakozhatnak arról: szeretnék-e, hogy a gyermeküket aktívan ellássák. Ha nem, hagyják békésen elmenni. Magyarországon ilyen nyilatkozatot nem tehet a szülő, kivéve azt az esetet, amikor a megszületett gyermeknek élettel összeegyeztethetetlen betegsége van (súlyos szívrendellenesség, vesehiány stb.), vagy az életvitelében súlyosan akadályozni fogja a rendellenessége. Ha például deréktól lefelé béna lesz a nyitott gerince miatt, akkor is, ha megoperálják. Ilyenkor nem köteles a szülő hozzájárulni a műtéthez. Ellátják a babát, a fájdalmait csillapítják, de életmentő beavatkozást nem végeznek.
Magyarországon nincs arra lehetőség, hogy újszülöttek között szervátültetést végezzenek, még akkor sem, ha az esetleges donornak semmilyen esélye sincs a felnőtt életre, például nem fejlődött ki az agyának egy része. Tehát ilyen céllal sem tartanak életben senkit.
A főorvos asszony szerint a megoldás a hihetetlenül magas koraszülési arány visszaszorítása volna, ezt pedig a mostaninál sokkal szigorúbb terhesgondozással lehetne elérni. Franciaországban nagyon sok pénzt kap az az asszony, aki a várandóssága alatt rendszeresen megjelenik az orvosnál. Ez a kiadás feltehetőleg megtérülne, hiszen egy kis súlyú koraszülött ellátása legalább tízmillió forintba kerül, és még ez után is rengeteg veszély fenyegeti az éretlen babát. Az 500 és 750 gramm közötti súllyal született koraszülöttek 34-35 százaléka, a 750–999 grammosak pedig 80-85 százaléka hagyja el élve az intenzív osztályt. Az 1000-1200 grammal születetteknek pedig kilencven százalékát vihetik haza a szülei. Mindeközben ki vannak téve az agyvérzés, a szemideghártya-rendellenesség és a fertőzés veszélyének, arról nem is beszélve, hogy mekkora teher a családnak a gondozásuk addig, amíg megerősödnek.
Klujber Valéria genetikus azt mondja, az igazán nehéz etikai kérdéseket nem a születés után, hanem akkor teszi fel az élet a szakembereknek, amikor a magzat még az anya méhében van. Egyre többet tudunk meg a megszületendő gyermek genetikai állományáról. A genetikusok iránti bizalmatlanságot az táplálja, hogy a fejlődési vagy kromoszóma-rendellenesség miatt megszakított terhességet követően a szülők nem kapják meg a magzat leleteit, és bizonytalanságban maradnak, vajon helyesen döntöttek-e? Az elvetélt magzat patológiai vizsgálatát kötelező elvégezni és igazolni a diagnózis helyességét. Bár a törvény azt mondja, elegendő az ötvenszázalékos bizonyosság arról, hogy a születendő gyermek sérült lesz, a tudomány sok esetben előrébb jár, és egyre több betegségről tudják megmondani teljes bizonyossággal, hogy örökölte-e a magzat. Persze ma mindenki tökéletes gyermeket akar. Az a kérdés: mi számít súlyos rendellenességnek? Előfordult, hogy azért nem engedtek a szülei megszületni valaki, mert hiányzott a hüvelykujja… A magzati élet védelméről szóló törvény egyébként úgy rendelkezik, hogy a terhességmegszakítás orvosi, illetve genetika indokairól a különféle orvosi ágak országos intézeteinek, illetve a szakmai kollégiumoknak módszertani útmutatókat kellene kidolgozni. Ezeket az elmúlt kilenc évben még nem írták meg. Az utóbbi időben egészen új kérdések elé állította a tudomány fejlődése a szakembereket: több konferencián próbáltak a genetikusok választ keresni arra, mi a teendő akkor, ha tudjuk, hogy az egészségesen születő csecsemő felnőttkorában beteg lesz? Génekhez kötötten öröklődik például a gyógyíthatatlan Alzheimer-kór vagy a Huntington corea, hétköznapi nevén a vitustánc és bizonyos ritka tumoros betegségek. Szülessenek-e meg ezek az emberek? El kell-e mondani a szüleiknek, később nekik, hogy betegek lesznek? Ezekre a kérdésekre még nincs válasz.
origo.hu
Újabb csapás érte a rács mögött ülő Kiss László óbudai polgármestert
