Két éve, mikor megszületett a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezését szabályozó törvény, a tó északi partja már csaknem olyan jellegtelen, sűrű szövetű agglomeráció volt, mint a főváros környéki. De a part mögötti első hegyvonulaton túl sokkal jobb a helyzet. A Káli-medence belseje gyep és liget. Még szárnyalhat a képzelet a hipotézis hallatán, hogy valamikor itt volt a nyugatra, délre kalandozó eleink gyülekezőhelye. A faluhálózat a peremrészen, a balatonfelvidéki hegyek, szőlődombok lábainál alakult ki, és részben meg is őrződött a középkor óta. Ráadásul e falucskák nádfedeles, tornácos, népi-barokk házait nem nem kerítik be mohó parcellázások nyomán kialakuló új településrészek.
„Bebírók” – errefelé ezt az összefoglaló nevet ragasztják azokra a városi értelmiségiekre, akik kisebb részt letelepedésért, nagyobb részt üdülési céllal vettek itt ingatlant az utóbbi két-három évtizedben. Sajátos mozgalom az övék: ahelyett, hogy új építkezésbe fognának, megvásárolnak, felújítanak egy-egy jellegzetes, utcára merőleges paraszt- vagy kisnemesi házat. Ezeket azért őrizhette meg az idő, mert mind kőből épültek. Kővágóörsön például a Balaton partfalairól jól ismert permi vöröskőből. Az új tulajdonosok jóvoltából még az oromdíszek is visszakerülnek a népi építészet e remekeire.
A Káli-medence elöregedett népességű falvainak már átlagosan 30-40 százaléka bebíró. Sokan országosan ismert, élvonalbeli művészek, közszereplők. Hangulatos falusi világ! A hetvenlakosú Kékkúton megeshet, hogy Presser Gábor átballag Cserhalmi Györgyhöz sóért. Egyébként a színész Cserhalmi és három másik Kossuth-díjas művész – Cseh Tamás énekes, Kende János operatőr, Sára Sándor filmrendező – Szomjas György Balázs Béla-díjas filmrendezővel együtt levélben fejezte ki megütközését a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) igazgatóságának. Szerintük a természetvédelmi hatóság nagyon is elnézőnek bizonyult a kővágóörsi jegyzőnő – úgymond – telekspekulációját illetően. Egy Kékkút külterületén történő (akkor még) engedély nélküli elkerítés, továbbá a birtok átminősítése nyomán gyümölcstárolóként felépített ház ügyében arra kérik az igazgatót, „tegyen lépéseket az építkezés megakadályozására, a kerítés lebontására és a terület nemzeti park által történő megvásárlásra”. Hogy mi okból? A medence közepén „egy ilyen nagy terület bekerítése a védett terület durva megsértését jelenti, szétrombolja a táj hagyományos képét.”
Kővágóörsön Szomjas György, a Káli-medence első nevezetes bebírója huszonöt éve a juhászok házát vette meg. Itt még a tető szarufái is kétszáz évesek! A Rosszemberek rendezője szerint a házban valószínűleg Savanyú Jóska is megfordult. A Dunántúlon bujdosó, XIX. századi betyárról a kárpótlásra, a földprivatizáció jogszabályaira terelődik a szó: azokban még csak bujdosni sem bujdosott a táj védelmének szándéka. Így juthatott jogszerűen természetvédelmi területen birtokhoz Steiber Anna kővágóörsi körjegyző és családja. Ám ez csupán a kiindulópont. Szomjas, aki szinte provokációnak tartja a történteket, kijelenti:
– Itt általában senki nem vásárolt területet, mert tudta, hogy értéktelen. Másra nem jó, csak legeltetésre. Aki meg lakóházat szeretett volna építeni, a táj tiszteletét s az építési szabályzatot vette irányadónak: külterületen építkezni nem lehet. A tulajdonos, aki szerzeményét át tudta íratni gyümölcsössé, és ilyen címen terménytárolót, valójában házat építhetett a szinte érintetlen medence közepén, párját ritkító ingatlanüzletet ütött nyélbe!
Párhuzamként a rendező felidéz egy más szereposztású esetet. Szentantalfa – igaz, a Káli-medence pereméhez tartozó, nem védett – külső részén egy magas kőfal jelentős területet zár körbe. Ott, bár az engedély terménytárolóra szól, luxuspalotát építtetett a tulajdonos. A termőföld helyén teniszpálya, park és uszoda díszeleg.
Autóval közelítünk Kékkút külterületéhez. Áthaladunk a falu Kütyü elnevezésű részén, ahol eredetileg csak az utca egyik oldalán voltak épületek, méghozzá csupa tájháznak is beillő. A helyi környezetvédők lapja írta meg, hogy az említett kővágóörsi körjegyző az út túloldalán lévő gyepeket olcsón megvásárolta a maga és családja számára. A körjegyző aszszony, akihez Kékkút is tartozik, nem fogott gazdálkodásba. Hogy, hogy nem, 1996-ban a kékkúti önkormányzat ezt az – országos műemléknek nyilvánított házsorral szemközti – oldalt is belterületbe vonta. Így a jegyzőnő üzleti céllal fölparcellázhatta azokat. Három ház már föl is épült a túloldalon, elrontva a panorámát s az utca történelmi arculatát.
A kocsi továbbhalad, jobbról föltűnik a másik ingatlanügy „jelképe”, egy terjedelmes vadháló. Mögötte, mint másutt, gyep. Az útról ágak nélküli suhángokat se lehet látni e „gyümölcsösben”. Messze bent, a majdnem kész ház tetején munkások dolgoznak.
– Az idén tavasszal, amikor a tulajdonos engedély nélkül, a környék látványát elcsúfítva körbekerítette birtokát, azért valamiben mégis gyönyörködhettünk: a hálóról visszapattanó őzekben – panaszolja Szomjas. – Ezt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósága is szépnek találhatta, mert egy hónap múlva, utólag megadta a kerítés út melletti, engedélyköteles részéhez a hozzájárulást.
Közel, az út másik oldalán már van egy épületegyüttes: a Kékkúti Ásványvíz Rt. telephelye. Szomjas György elmondja, a jórészt üres Káli-medencében mindössze három épületcsoport volt eddig: ez a külföldi kézen lévő ásványvízüzem, másutt egy marha- és juhhodály, valamint a nemzeti park salföldi természetvédelmi majorja.
Ló- és juhtrágya ingyen elvihető – látható a kiírás egy salföldi fakapun. Mögötte gyönyörű parasztház. A gazda a melléképületben kicsi kép fölé hajol.
– Nemsokára új kőkeresztet szentel a falu, a meghívót készítem – árulja el Somogyi Győző Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész, úgy is mint nyolc ló, hatvan rackajuh és egy szamár gazdája. Szomjas György előre megsúgta tevékeny barátjáról: „Győző rég leszokhatott az alvásról.” Igaz lehet: művészi hivatásán túl Somogyi az 1979-től működő, ma kétszázhetven tagú Káli-medence Környezetvédelmi Társaság titkára (környezetvédelmi munkájáért Pro Natura-díjat is kapott).
– A medencét a társaság kezdeményezésére nyilvánították tájvédelmi körzetté a nyolcvanas évek elején – utal a múltra az 1974 óta itt élő művész. – 1997-től a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Amikor mozgalmunkat elkezdtük, elhagyott, pusztuló vidék volt itt, tájsebekkel: kőzúzó, homokbánya, téesz-melléküzemágak és – Kővágóörs közepén – egy szeméttelep. Nyomásunkra ezt is megszüntették, de bent maradt a medencében, fenyegeti az ivóvízbázist és a kékkúti forrást…
Ő is említi a Kütyü-ügyet, annak gyanúját hangoztatva, hogy az eredeti állapotok megbontása „jól meg volt szervezve”. Állítja, hogy az engedélyeztetési eljárás során kihagyták a műemlékvédelmi hatóságot (ami később hiába perelt). A határozat a karácsonyi hivatali munkaszünet előtti napra lett időzítve; a szomszédok, környezetvédők ki is futottak a fellebbezési időből.
– Az életünket tettük fel arra, hogy megmaradjon a két itteni, különleges tájérték: a természeti szépség s az Árpád-kori faluhálózat képe, de jön, ha jöhet a tőke, lobogtatja a pénzt, és építkezni akar – fakad ki Somogyi Győző.
A tizenhárom hektárnyi védett föld – nem lezártnak tekintett – elkerítését és az első épület megjelenését így ítéli meg:
– Hazugnak tekinthető az a szakvélemény, melynek alapján a gyepet átminősítették gyümölcsössé. Azt megelőzően az új tulajdonos ültetett néhány diófát, de egyik se eredt meg. Azóta semmiféle gazdálkodás nincs, de miután a művelési ág változását a földhivatal átvezette, némi jogi harc után már ház is épülhetett. A megyében minden hivatal a jegyzőnőnek ad igazat, a természetvédelmi hatóság is csak a korábbi igazgató éves hivatali ideje alatt harcolt a behatolás ellen. Ne értse senki félre: nincs kifogásunk az ellen, hogy bárkinek földtulajdona legyen a Káli-medencében, ha azt természetbarát módon működteti.
A társaság titkára szól még Steiber Anna körjegyző szerinte minősíthetetlen magatartásáról, amivel az engedély nélkül létesített kerítésnél tartott májusi demonstrációjukat fogadta. A társaság rendőrségnek írt levele szerint néhány ott-tartózkodónak autóval nekihajtott; voltak, akik előtt lefékezett, de volt egy kerékpáros, Székely Károly kékkúti lakos, akit hátulról meg is taszított. Az illető mérgében a biciklit az autónak lökte, ezért most őellene folyik rendőrségi eljárás. Ugyancsak a környezetvédők állítják, hogy Steiber Anna és fia, Gondor Tibor gorombán fenyegetőztek, Steiber például Somogyi részére azt címezte: kikészíti egész családjával együtt. Gondor kocsija a Duna TV hazainduló operatőrének járművét az árokba próbálta szorítani. A társaság azt is sérelmezi, hogy Steiber Anna, szerintük bosszúból, legalább harminc, nem az ő területéhez tartozó üdülőtulajdonos ellen tett bejelentést a tapolcai építési hatóságnál. Csakhogy – állításuk szerint – állattartó karámokat, villanypásztorokat is engedély nélküli birtokjelző kerítésnek nézett. Az ügyek még nem zárultak le.
– Nem az a kérdés, hogy a külterületi ház csúnya vagy szép – összegez Somogyi –, hanem hogy mit ér a hagyomány. Meghal a Káli-medence, ha a példa nyomán kezdik beépíteni a közepét.
Veszprémben, a BFNP igazgatóságán érdeklődöm: van-e alapja Somogyi Győző ama feltételezésének, hogy Steiber Annáék a természetvédelmi hatóságtól kapták az ötletet az építkezés engedélyeztetéséhez. Fabó Zsigmondné, az építési osztály vezetője azt feleli, érthető, hogy a tulajdonosok tudni szeretnék, mit valósíthatnak meg a védett területen. A szakhatóság a jogszabályoknak megfelelően ad tájékoztatást arra nézve, hogy az adott helyen milyen tevékenység fogadható el, s az építkezésnek milyen feltételei vannak.
– Az új tulajdonosok valamit kezdeni akarnak a külterületi földjükkel; a Balaton-felvidéken leginkább építkeznének – magyarázza Fabó Zsigmondné. – A nemkívánatos beépítési folyamatnak úgy próbáljuk elejét venni, hogy műveléshez kötjük az ilyen próbálkozásokat. A sok vesződséggel járó állattenyésztést kevesen vállalnák, viszont a gyümölcstermesztésnek is van hagyománya. A szentbékkállai, zánkai és köveskáli oldalon utóbb sikeres mandulatelepítést hajtottak végre.
– Kékkút külterületén – szólok közbe – se mandulás, se diós.
Erre a nemzeti park illetékesei azt hangsúlyozzák: a jogelőd, a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság (KDTI) az Érdi Gyümölcstermesztési Kutatóintézet szakvéleménye alapján annak reményében járult – előzetesen – hozzá a földhivatali átíráshoz, hogy az adott ingatlanon működő gyümölcsös lesz. Állításuk szerint a tulajdonos számottevő mennyiségű diót telepített, de azok, talán az akkori aszályos időszak miatt, nem eredtek meg.
– Milyen alapon mondhatta volna hatóságunk, hogy gyümölcstelepítésre alkalmatlan ez a terület, ha előzetesen szántónak volt bejegyezve? – kérdez vissza Gál Róbert, a BFNP igazgató-helyettese. Leszögezi, másodlagos gyepről van szó, mert a nyolcvanas években a téesz, az állami meliorációs program részeként, a támogatásért egy időre felszántotta itt az ősgyepet.
Ideje vázolni – több szereplőt bevonva – a jogi sakkhúzások krónikáját. A nemzeti park jogelődje, a (hasonló személyi összetételű) KDTI 1996 végén, látván a gyümölcstelepítés sikertelenségét, megfellebbezte a tapolcai földhivatal határozatát, ami gyümölcsössé minősítette át a területet. A földhivatal egyik illetékese arra hivatkozik, mezőgazdászuk 1996 telén kint járt a helyszínen, de akkor megállapíthatatlan volt, hogy élnek-e a csemeték. A természetvédelmi hatóság fellebbezése eredménytelen volt: a Veszprém Megyei Földhivatal 1997 elején elutasította. Abban az évben újabb „fogócska” is lejátszódott: a KDTI táj- és természetvédelmi szakhatósági állásfoglalása alapján a köveskáli körjegyző elutasította Gondor Tibor építési kérelmét a gazdasági épületre. Szekeres Béláné körjegyző – akihez akkor az ügy, Steiber Anna körjegyző érintettsége miatt tartozott – annyit mond: a természetvédelmi hatóság erőfeszítéseit azért is támogatni kell, mivel azt sok ügyfél csak a „kérelmezési procedúrát növelő szükséges rossznak” tartja.
A tulajdonos fellebbezést nyújtott be, s miután a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal helybenhagyta az építési hatóság elutasító döntését, bírósághoz is fordult. Ez hozta meg számára a gyümölcsössé nyilvánítás gyümölcsét: a Veszprémi Városi Bíróság a közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte, az újonnan kijelölt építési hatóság (Tapolca) pedig engedélyezte az építkezést. 1998 májusa volt akkor; valaki a hivatalból – a döntés előtt – kellemes sétát tehetett volna a helyszínen, mellesleg a rügyek gondolatébresztő hiányát is megtekintve…
Nem árt rögzíteni: sem a polgári peres felek, sem a nemzeti park nem engedett betekinteni a bírósági határozat indoklásába. Erre hivatkozva aztán a Veszprémi Városi Bíróság elnöke is megtagadta e kérésemet. Mindenesetre Ihász József, Tapolca polgármesteri hivatala építési csoportjának vezetője így okolta meg, hogy a per után feltűnően gyorsan megadták az építési engedélyt:
– A bírósági ítélet indoklása útmutatóul szolgál az alsó fokú államigazgatási szerv döntéseinél.
Gál Róbert igazgatóhelyettes leszögezi, osztozik Somogyi Győzőékkel a táj iránti aggodalomban, elismeri, hogy bizonyára a Káli-medence Környezetvédelmi Társaság is jót akar… A „hogyan”-ban jelöli meg a különbséget, mondván, a nemzeti park a törvények végrehajtója. Más kérdés szerinte, hogy a természetvédelmi, az építési, az ügynél később keletkezett Balaton-törvény, illetve a kormányrendeletek, építési szabályzatok gyengék-e vagy erősek – a természetvédelem szempontjából.
Fabó Zsigmondné osztályvezető nem meneszti az égbe a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezéséről szóló – hosszú érdekegyeztetési küzdelem után 2000-ben életbe lépett – törvényt. Annyit mond róla, hogy például az övezeti besorolások megállapításával valahol „a teljes tiltás és a teljes megengedés között” helyezkedik el.
Fabóné arra is rámutat, hogy a Káli-medencében, mint a BFNP egyik tájvédelmi körzetében, a természetvédelmi feladatokat még nem lehet koncepciókra támaszkodva megvalósítani. A révfülöpi térségre utoljára 1982-ben készült rendezési terv, ez részben már érvényét is vesztette. A helyi önkormányzatoknak általában nincs településszerkezeti tervük. Hiányoznak a tervezővállalatok megbízásához szükséges milliók; megyei támogatás csak harminc százalék „önrész” esetén dukál.
A szakhatósági munkában Gál Róbert szerint a körzet népességmegtartási gondját is fel kell vállalni, ezért nem lehet minden esetben elvetni a belterületek bővítését, és néhol az adott településmaghoz szervesen kapcsolható új utcák megnyitását.
– A nagyszülők düledező, de népi építészeti szempontból értékes háza az unokák kezén vagyontárggyá változott – mondja. – A kevés őslakos fiatal nem szívesen marad ott, eladja a házát és elköltözik. A legtöbb helyen alsó tagozatos iskola sincs. Az új tulajdonosok többsége itt nem állandó lakos, és bár örvendetes a házak rekonstrukciója, a Káli-medencében megindult az „elskanzenesedés”.
– Ezért járultak hozzá a kékkúti külterületi ingatlan bekerítésének utólagos engedélyezéséhez?
– Ebben az esetben az eredeti szempont szerint jártunk el – feleli az igazgatóhelyettes. – Vagyis: a tulajdonos végre tegye jogossá a görcsösen kivívott átminősítést, kezdje el a gyümölcstelepítést, építményét pedig takarja el védősávval.
A beszélgetés hátralévő részében kiderül, az államnak a nemzeti park kezelésében, a medence „igazi” közepén, a Kornyi-tó tájékán legalább 500 hektár tulajdona van egy tömbben. Másutt is birtokol ősgyepeket és egyéb területeket, amelyek rendkívül értékesek az ott élő fajok sokszínűsége, ritkasága miatt. A szóban forgó elkerített másodlagos gyep nem tartozik e kategóriába, mégis kértek a jegyzőnőtől árajánlatot. A vásár nem jött létre: az ár az BFNP teljes keretének harmada lett volna.
– A beépítés megelőzésére a vásárlásokat a természetvédelmi szempontból fontosabb részeken tervezetten folytatjuk – tájékoztat Gál Róbert. Hozzáteszi: – Ami pedig a kékkútihoz hasonló, lehetséges építési kérelmeket illeti, a tapasztalatból okulva immár nem előzetesen kötnénk ki a telepítést, hanem annak tényleges megvalósítását vennénk alapul az elbíráláskor.
Kővágóörsön Steiber Anna körjegyző így értékeli fia sokéves harcát a Káli-medence Környezetvédelmi Társasággal:
– Felháborító, amit a művész urak megengednek maguknak, azt terjesztve, mintha a fiam a nemzeti parkot rövidítette volna meg. Az ügy azonban rám van „kihegyezve”. A terület a fiam kizárólagos tulajdona, aki magyar állampolgár, és ugyanannyi elvitathatatlan joga van, mint mondjuk Somogyi Győzőnek. Mindenféle állami támogatás nélkül, saját területén, a természetvédelmi hatóság előírásai alapján és jogerős építési engedély birtokában valósítja meg terveit. Ezzel szemben Somogyi Győzőék építési engedélyek nélkül építkeznek, állítanak fel kerítéseket ugyanebben a Káli-medencében.
Steiber Anna kérdéseimre válaszolva állítja, a szóban forgó ingatlanra bejegyzett művelési ág jelenleg is fedi a valóságot, ráadásul a fia a vadkárok és az évek óta tartó szárazság miatt keletkezett hiányokat az ősz folyamán pótolja. Emellett legeltető állattartást tervez, a salföldi természetvédelmi major gyakorlatához hasonlóan őshonos fajtákkal. Édesanyja szerint Gondor Tibor erre kívánja alapozni megélhetését, és ettől sem rágalmak, sem a vadháló barbár megrongálása nem tántorítja el.
Atrocitásba hajló esetek a jegyzőnő szerint is történtek, de azoknak – úgymond – éppenséggel a fia és ő voltak az elszenvedői. Steiber Anna kijelentette, fia videofelvételeket készített a tüntetésről, így a demonstrálók általa erőszakosnak vélt fellépéséről és a vadhálóra aggatott, a család megfélemlítését célzó plakátokról is („Káli kerítők, reszkessetek!”).
– Egyébként még várok, mi mindenre képesek Somogyi és társai – jelenti ki Steiber. – Akcióik valamennyi dokumentumát összegyűjtöttem, és megfelelő időben, megfelelő helyen benyújtom a számlát!
A Káli-medence Környezetvédő Társaság továbbra sem mond le a kékkúti külterületi ingatlan eredeti állapotának helyreállításáról. Szentírásként idézik a természet védelméről szóló, 1996/53-as törvény 35. paragrafusát: „Védett természeti területen tilos olyan épületet, építményt, nyomvonalas létesítményt vagy berendezést üzemeltetni, amely annak jellegét és állapotát veszélyezteti, károsítja, vagy ott a tájképi egységet megbontja…”
Hazánk nemzeti parkjai
Aggteleki Nemzeti Park; székhelye Jósvafő. Területe 20 000 hektár. 1985-ben hozták létre; 1995-től a világ természeti és kulturális örökségének a része. Legfőbb vonzereje az aggteleki karszt barlangvilága.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park; székhelye Veszprém. Területe 56 000 hektár. 1997-ben jött létre, Veszprém és Zala változatos földrajzi és természeti értékeinek-adottságainak megőrzésére a Balaton északi vonalától a Rába síkjáig.
Bükki Nemzeti Park; székhelye Eger. Területe 43 200 hektár. 1976-tól létezik. Az Északi-középhegység és az Alföld egy része tartozik ide, Nógrád, Heves és Borsod megye területéről.
Duna–Ipoly Nemzeti Park; székhelye Budapest. Területe 60 314 hektár. 1997-ben alapították; jellemző területei a Pilis, a Börzsöny, a Visegrádi- és a Budai-hegység. Az agglomerációs térséget sújtó környezeti terhelés különösen súlyos feladatot ró erre a természetvédelmi szakhatóságra.
Duna–Dráva Nemzeti Park; székhelye Pécs. Területe 49 479 hektár. Eredetileg Jugoszláviával közösen alapították volna, de 1996-ban csak országunk területén jött létre a Dél-Dunántúlnak a Sió-torkolat és az országhatár közötti, illetve a Dráva menti tájain.
Fertő–Hanság Nemzeti Park; székhelye Sarród. Magyarországi területe 23 587 hektár, az osztrákokkal közös park 1994-ben alakult. Az általa védett Fertő-táj a világörökség része.
Hortobágyi Nemzeti Park; székhelye Debrecen. Területe 52 000 hektár. A legkorábbi, 1973-ban alapított nemzeti park, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg térségében. Az alföldi élőhelytípusok mindegyike megtalálható itt.
Kiskunsági Nemzeti Park; székhelye Kecskemét. Területe 76 000 hektár. A második legrégebbi nemzeti park, 1975-ös „születésű”. A Duna– Tisza közét öleli fel, a Duna-völgy szikes pusztáitól a bácskai homokbuckákig.
Körös–Maros Nemzeti Park; székhelye Szarvas. Mozaikos elhelyezkedésű területe 51 125 hektár. 1997-ben jött létre a Délkelet-Alföld természeti védelmére, a Körös-vidéktől a békés-csanádi löszhátig.
Őrségi Nemzeti Park; székhelye Őriszentpéter. Területe 43 933 hektár. A legfiatalabb a nemzeti parkjaink sorában, idén alapították. Szinte egészében folyók-patakok által erősen szabdalt dombvidék alkotja, 61 százalékát erdő borítja.
origo.hu
Erre nagyon ráfázhat Magyar Péter, újabb ügyekben jelentették fel
