Kétes Proware-eredmények

Üvegzsebű Keller László, a szocialisták tényfeltáró embere, aki a közpénzügyekben illetékes államtitkárként – állami pénzen, ámde magáncégek bevonásával – végeztetett pénzügyi átvilágítások elemzéseiből beígért nagy leleplező Fehér Könyv kéziratán könyököl, október elején még azt mondta, hogy hamarosan – vagyis még az önkormányzati választások előtt – fellebbenti a fátylat az Orbán-kormány gyanús üzelmeiről. Mint az utóbbi napokban kiderült, a jobboldali kormány lejáratására igen csekély számú és súlyú, kétes bizonyítékot sikerült összelapátolni több mint 150 millió forintnyi közpénzen, így Keller államtitkár üvegzsebében egyelőre csak az üveggolyókat morzsolgathatja.
Elég nagy bajban van a közpénzek felett államtitkári rangban őrködő Keller László, hiszen nem kevesebbet állított, mint hogy az Orbán-kormány által kedvezményezett kör a törvényesség látszatát megteremtve a közpénzek egy részét saját céljaira használta fel. Aligha lehet büntetlenül bizonyítás nélkül hagynia e sommás ténymegállapításokat a közpénzügyi államtitkárnak, ha egyáltalán ad kimondott szavainak hitelére. A Hálózat kormánya egyébiránt nem bízta a véletlenre a nagy leleplezést. Nem hagyatkozott a tényfeltáró, fürkész sajtóra, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalra, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank auditorcégére, a bank mérlegkönyvét kártérítési felelősséggel auditáló KPMG-re, de még az Állami Számvevőszékre sem, hogy őrködjék a közpénzek törvényes felhasználása felett. Keller október elején megígérte, kiizzad egy méretes, összességében négyszázmilliárd forintnyi, darabszámra száz „törvénybe ütközőnek minősíthető” ügyet. Ehhez azonban egy kommandósból lett vállalkozó „könyvvizsgáló” cégének tényfeltárására akart támaszkodni, amint utólag kitudódott. A könyvvizsgálókörökben enyhén szólva ismeretlen Proware nevű társaság azonban nem sok sikerrel kecsegtet. A hálózati múlttal terhelt Salgó rendőrkapitány vezette nyomozóhatóság ugyan mindent megtett a sikerért – például egy őrizetes, gazdasági bűncselekménnyel gyanúsított asszonyt emberi méltóságában, ÁVH-s módszereket idézően aláztak meg –, eredménytelenül. A rendőrségen az országgyűlési választások után az akták a kormányváltásokkor szokásos módon átrendeződtek, például a Postabank-dosszié a páncélszekrény legaljára került, így nincs csodálkoznivaló azon sem, hogy Princz Gábor, a számos kétes ügyben ismeretlen tettes már nem egy bécsi kávéház teraszán múlatja az időt, közelebb merészkedett nagyvonalú mecenatúrájának kedvezményezettjeihez. Ellátogatott a nyuszivadász Juszt magánbeszélgetős műsorába is, megmagyarázni a bank ajándékozási szokásait, de a közszolgálati televízióba befészkelt Napkeltében sem kellett szembenéznie az Össztűzzel, barátságosan kérdezgették hogylétéről. Princzet televíziós roadshow-ja mellett, legalábbis a 98-as buszjárat egyik utasa szerint, székesfővárosunk egyik kaszinójában is látták a közelmúltban, jelezve, hogyan üti agyon az időt a spanyol tengerparti sziklaszirt kecskelegelőjén golfpályát finanszírozó bankár.
Egykori VIP-es ügyfelei a Hálózattal együtt visszajöttek, ki a Nemzeti Tankönyvkiadó élén, ki pedig egyéb zsíros állásokban élvezi újra a nagy csapathoz tartozás előnyeit. Visszatérve a közpénzek törvényes felhasználásán rendíthetetlen vasakarattal őrködő közpénzügyi államtitkárára, immár az Orbán-kormányzat melletti lojalitással semmiképpen sem vádolható szocialista napilap sem állja meg szó nélkül, hogy a Proware nevű cég összességében 150-180 millió forintos megbízásai körül Keller László vizsgálódásai szerint sincs minden rendben. A közpénzügyi államtitkár dicséretére legyen mondva, hogy ezúttal következetesnek bizonyult. Keller László, egyelőre, úgy tűnik, eltökélt abban, hogy kivizsgálja a Proware-megbízások körüli anomáliákat. Ha még a Proware-vizsgálatok szakszerűségét is górcső alá venné az államtitkár úr, érdemei elismerése mellett számolnánk be államtitkársága tevékenységének – általunk eddig vitatott – létjogosultságáról és társadalmi hasznosságáról. Mint kiderült, a Proware Kft. néhány esetben a Kehivel párhuzamosan vizsgálódott, márpedig lapértesülések szerint a Kehi szakembergárdája nem sokat változott Sepsey Tamás irányítása alatt, a volt elnök ugyanis megőrizte a Rubicsek Sándor vezette hivatal személyi állományát, amelyet most egy régi, jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező adószakember, az APEH régi alelnöke, Monostori Lajosné vezet. Vagyis: semmi oka nem volt a kormányzati hatalomnak, hogy ne bízzon meg a Kehi vizsgálatának alaposságában és szakszerűségében. Hogy miért volt mégis szükség a könyvvizsgálói szakterületen gyér szakmai referenciával rendelkező Proware közreműködésére, arra laptársunk lehetséges magyarázatként azt vetette fel, hogy a Proware-tulajdonos Tarjányi Péter korábban felügyelőbizottsági tag volt a sajtókörökben a szocialistákhoz közel álló újságírónak tartott Juszt László Clean Produkció nevő cégében. Ugyanakkor Jusztot tulajdonostársi kapcsolat fűzi Erős Jánoshoz, a Proware-nek 70 milliós megbízást adó Magyar Fejlesztési Bank kormányváltás után kinevezett vezérigazgatójához. Az MFB a tulajdonában lévő Nemzeti Autópálya Rt. vizsgálatával is megbízta a Proware-t, potom ötvenmillióért, jóllehet ezt a céget is vizsgálták a Kehi munkatársai is. Laptársunk információi szerint egyenesen az MSZP-ből ajánlották be a Proware-t az állami cégekhez, a Magyar Hírlap információi szerint a cég dolgozott is a szocialista pártnak.
Ettől azonban még akár szakmailag korrekt kutakodást is végezhetett volna. Csakhogy egyre több Proware-vizsgálati jelentésre alapozott „vádat” cáfolnak az érintettek. És, úgy tűnik, nem mindig szabályos és korrekt közbeszerzési pályázaton választották ki a céget, hiszen, mint egyik laptársunk megtudta, az MFB választása például azért esett a Proware-re, mert a három meghívott pályázó közül egyedül ez a cég rendelkezett „a számítógépes rendszerben tárolt adatok archiválásához szükséges eszközökkel”, márpedig ha ez ilyen alapvető feltétel volt a verseny megnyeréséhez, talán olyan cégeket kellett volna meghívni a tenderre, amelyek rendelkeznek ilyen ketyerével. A legsúlyosabb gond mégsem az, hogy egy szocialistákhoz közel álló céget indokolatlanul juttattak előnyhöz az állami megrendelések során – s bár emellett sem mehetünk el szó nélkül –, sokkal inkább veszélyezteti a demokráciát az, hogy az efféle megbízások haszonélvezői meg akarnak felelni a megrendelő politikai elvárásainak és általában mindig a megbízó érdekeinek megfelelő „vizsgálati eredményeket” szállítanak, amelyek alkalmasak lehetnek a politikai ellenfél lejáratására. A magyar bíróságok közismert leterheltsége miatt csak hosszú, akár hat-nyolc évig elhúzódó perben tudja magát tisztázni a megrágalmazott közéleti szereplő vagy egy állami céghez szegődött polgár.
Jogállamban a választási győzelem senkit sem jogosít fel arra, hogy politikai ellenfeleit az irányítása alatt álló erőszakszervezetek felhasználásával járassa le vagy radírozza ki a politikai küzdőtérből. Az ilyen eljárások kísértetiesen emlékeztetnek a letűnt kor koncepciós ügyeire, nem kellene újra meghonosítani a hálózati múltat idéző eljárási módszereket. Mert akkor bárkivel előfordulhat, aki utólag kétesnek minősített döntést hoz napjainkban egy állami cég, bank vagy szervezet élén, hogy egyszer csak azon kapja magát, hogy a politikai ellenfele által irányított rendőr a testnyílásait kémleli, még ha csak egy huszonnégy órás őrizetbe vétel apropóján is.