Szavak nélkül is mindent elárult a két miniszterelnök arca a kedd esti magyar–szlovák csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón arról, mi történt a négyszemközti megbeszélésen. Mikulás Dzurinda kissé feszült volt ugyan, de érezhetően magabiztos, Medgyessy Péter pedig sikertelenül igyekezett leplezni megdöbbenését és ingerültségét. A státustörvény módosítására vonatkozó kompromisszumos magyar javaslatok gátlástalan, a diplomáciai udvariasság íratlan szabályait is sértő módon megvalósuló szlovák elutasítása évek óta nem tapasztalt mélypontra süllyesztette a magyar–szlovák viszonyt.
Dzurinda már-már „meciaros” hangnemben oktatta ki magyar partnerét európaiságból, s közben szajkózta a szlovák szuverenitás megsértéséről és az etnikai diszkriminációról szóló megfoghatatlan, értelmezhetetlen pozsonyi „érveket”. Tette ezt egy olyan országnak a miniszterelnöke, amely az alig néhány napja kapott NATO-meghívás nyomán intézményes szinten is Magyarország szövetségese kíván lenni. Nem mellőzhető tény, hogy Szlovákia önkormányzati választások előtt áll, így Dzurinda keménykedése akár a kampány része is lehet. Ez a szlovák álláspont, amely a minimális kompromisszumkészségnek még a látszatára sem ad, azonban nem magyarázható semmiféle pozsonyi belpolitikai történéssel. Annál inkább is, mivel a Dzurinda-féle kormány nem létezne a Magyar Koalíció Pártja nélkül.
Mélyponton van a magyar–szlovák viszony, s hogy ez a helyzet bekövetkezhetett, az a magyar diplomácia hibája is. Beiktatása után a Medgyessy-kabinet új fejezetet hirdetett a szomszédokkal való kapcsolattartás területén. Olyan gesztusokat, előzékenységet mutatott fel, amely megbillentette az addig – ugyan időnként vitáktól nem mentes – egyenlő erőpozíciókból kiinduló és jól működő viszonyrendszert. A magyar diplomácia májustól kezdve defenzív magatartást tanúsított: halogatta a státustörvény módosítását, szemet hunyt a Benes-dekrétumok megoldatlan problémája felett, igyekezett mindenkinek megfelelni. Dzurinda, akit nem keménykezű politikája miatt tisztelnek, nem tett mást, mint kihasználta az adódó lehetőséget. Leütötte a magas labdát. Most Pozsony diktál, a magyar diplomácia pedig rohan az események után, kiutat keres.
Felvetődik a kérdés: miképpen történhetett meg az, hogy a magyar tárgyaló felet meglepetésként érte Dzurinda egyértelmű elutasítása a státustörvény módosítását illetően? Nem derült ki a csúcstalálkozót megelőző szakértői egyeztetéseken a megalázóan kemény szlovák álláspont? Lehetséges, hogy Pozsony nemes egyszerűséggel átejtette a magyar felet, amikor a megegyezés lehetőségét sugallta a konzultációkon? Voltak-e egyáltalán érdemi egyeztetések? Olyanok, amilyeneket a szocialisták ordítva kértek számon az Orbán-kormányon. Csak remélni lehet, hogy a Medgyessy-kabinet a kedd esti csúfos fiaskóból levonja a megfelelő következtetéseket. Ha be nem ismeri is (a románokkal való riogatás óta tudjuk, nem szokása) az előző kormányt célzó vádaskodások alaptalanságát, legalább belátja: az egyeztetések sikerességéhez két félre van szükség. Szlovákia ehhez most nem partner. Ezzel szemben a státustörvény európai elvárásoknak megfelelő módosításához korrekt partnernek bizonyultak az ellenzéki pártok és a határon túli szervezetek.
Ez az egység – amely a jogszabály elfogadásakor is egyetlen kis pártot leszámítva megvolt – erősebb lehet a Pozsonyban egyelőre még magyarok által hatalomban tartott Dzurindánál.
Mindenhol helyreállította az áramszolgáltatást az MVM
