Új tőkések, régi kapcsolatok

Miközben Romániában a vártnál jóval korábban beköszöntött a tél és az újságok tudósításait a fűtésszámlától rettegő kisemberek nyilatkozatai uralják, a legismertebb román gazdasági hetilap a közvélemény számára sokkoló adatsort hozott nyilvánosságra: a száz leggazdagabb román nevét és (egy bonyolult számítással, valamint önbevallás alapján felbecsült) vagyonát.
A havi tíz-húszezer forintnak megfelelő lejből éldegélő többségnek szembesülnie kellett azzal, hogy a rendszerváltást követő tizenhárom esztendőben – miközben nekik egyre szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat – néhány bátor és szerencsés újkapitalistának dollárszázmilliókban mérhető vagyont sikerült összeszednie. A szakadék azért is szembetűnő, mert Ceausescu Romániájában nem voltak, nem lehettek jelentős vagyoni különbségek, legalábbis a kisemberek számára látható módon. Az újgazdagok a vagyon jelentős részét nem annak köszönhetik, hogy jól forgatták a rendszerváltáskor meglévő tőkéjüket, hanem sokkal inkább személyes kapcsolataiknak és a különféle hatóságok elnéző magatartásának.
A lista korántsem teljes, hiszen a lap szerkesztői nem tudhatták, mely vállalkozónak van külföldi bankszámlája és azon mekkora öszszegek pihennek biztonságban. A feketegazdaság főszereplőiről sem tudni túl sokat, ám megdöbbentő a szakértők óvatos becslése, akik a román nemzeti össztermék harminc százalékáról vélik úgy, hogy nem a törvényes csatornákon termelik meg. Érdekes adat, hogy a Top 100-ban szereplők az aktív lakosság tizedének adnak munkát és a GDP 17 százalékát termelik meg.
Sokat elárul a keleti szomszédunknál uralkodó viszonyokról az a lista is, amelyben felsorolják, az üzletemberek miért nem akartak beszélni a vagyonukról. A megkérdezettek elsősorban a tolvajoktól féltek, de utána rögtön az következett, hogy pénzügyi lehetőségeik nyilvánosságra kerülése után politikai pártokat kell majd támogatniuk. Aggodalomra adott okot az is, hogy felkelthetik az adóhatóságok figyelmét, elrabolhatják családtagjaikat és végül a listán való jelenlétük miatt meg lesznek bélyegezve a szegények által, vagyis felkeltik embertásaik irigységét.
A Capital különszáma azt is felleltározza, hogy mire költik a tehetősek a pénzüket. Autóban a Mercedes S 600-as, az Audi 8-as és a BMW 7-es széria a divat (a Mercedes autók eladásai évente tizenöt százalékkal bővülnek, a legdrágábból 2001-ben hetvenhetet adtak el). A svájci órák közül Bukarestben a huszonkétezer dollárosat is el lehet adni, és igen jól mennek a méregdrága ékszerek is. A tavaly Bukarestbe látogató Steve Forbes amerikai milliárdos megdöbbenve tapasztalta, hogy a román újgazdagok arra panaszkodnak: annyira jól megy az üzletük, hogy túl sok lett a szabadidejük!
A román közéletben bombaként robbanó összeállítással címoldalon foglalkozik majd’ minden újság. Az Adevarul például a tudósítás címében is kifejezi véleményét: A száz leggazdagabb román toplistája – a pénzügyi botrányok toplistája. A cikkíró szerint Romániának kevés olyan amerikai típusú sikersztorija van, amelyben valaki a semmiből indulva, egy jó ötlet segítségével és hosszú évek szívós munkájával feljut a csúcsra (a Forbes listáján levő dollármilliárdosok közül sokan így szereztek mesés vagyont), inkább a politikával való jó viszonynak és a zavarosban halászás képességének volt nagyobb szerepe.
A rangsorban sok érdekes figurája van a román közéletnek. Jelentős vagyont sikerült összeszednie több egykori és jelenleg is aktív focistának: a visszavonult Gheorghe Hagi és Mircea Lucescu egykori szövetségi kapitány harminc-negyven millió fölött rendelkezik, de ott van a nyomukban a még játszó Gheorghe Popescu focista is. A verespataki aranybányaügy kapcsán reflektorfénybe került ausztrál–kanadai–román Frank Timis kétszázötvenmillió dollárnyi vagyont birtokol, a legdrágább háza a sportmenedzseléssel foglalkozó Becali testvéreknek van: nyolcmillió dollárt ér.
A Top 100 első helyén a vasgárdista szimpatizáns, Olaszországban élő Iosif Constantin Dragant találjuk, aki közel egymilliárd dolláros vagyonát főként multinacionális gázvállalkozásával szerezte. A második is kettős állampolgár, a német–román egykori teniszező, Ion Tiriac, akit a nagyváradi Micula testvérpár követ. Ők – az Adevarul szerint – nem csak a román üdítőital-királyok, hanem a közterhek átütemezésének bajnokai is. Üzleti módszereikre csak egy példa: Nagyváradon, halottak napján az emberek megütközve tapasztalták, hogy a temető előtt jókora standokon árulják a European Drinks alkoholjait és üdítőit.
A lista további helyein a nagy román pénzügyi botrányok (Bancorex, befektetési alapok stb.) főszereplőit találjuk, és jócskán vannak politikusok is. Köztük egy magyar, akit a lap „a Jóisten láncfűrészének” nevez, mert a székely erdők kivágásából szerezte tízmillió dolláros vagyonát. Verestóy Attila szenátor tipikus alakja a változások utáni romániai közéletnek: a rendszerváltás előtt Elena Ceausescu kutatóintézetében dolgozó vegyészmérnök, a székelyek szenátoraként a közösségi érdekképviselet mellett azért odafigyelt egyéni bankszámlájának kellő mértékű növekedésére is. A Bukarestben szocializálódott politikus sokak szerint az MSZP és az Iliescu-féle PDSR összekötője, s a Horn-kormány idején komoly szerepe volt a román–magyar üzleti és politikai kapcsolatokban is. A polgári kormány alatt kiszorult Budapestről, de most újra állandó vendége a Medgyessy-kabinetnek – mint tudjuk, a régi hálózatok gyorsan képesek a regenerálódásra.
A százas listán különben mindössze két magyar nevet találni (a másik egy nagyváradi kábeltévés, a harminckét esztendős Teszáry Zoltán, hatvan-hetven millió dollárosra becsült vagyonnal). Ez is elég sokat elárul a romániai gazdasági és politikai helyzetről: az erdélyi magyarság számarányát tekintve a listán legalább háromszor ennyi magyar üzletembernek volna helye. De hát Bukarest messze van Erdélytől, a nagy üzletek ott köttetnek. Igaz, az RMDSZ négy évig kormányon volt, két éve pedig kívülről támogatja az épp regnáló hatalmat – úgy látszik, a politikai tőkét mégsem sikerült gazdasági előnyökké konvertálni. A jelentős értéket képviselő vállalatok privatizációjakor nem tudtak labdába rúgni a magyarok (még a borszéki ásványvízgyárat is bukaresti vállalkozók vásárolták meg nagy titokban), így aztán a romániai magyar tőkések megjelenésére még várni kell.