Zsák a foltját

Az Afrikába küldött külföldi segélyek nagy része svájci bankszámlákra kerül, vagy afrikai politikusok luxus Mercedeseivé és villáivá „alakul át”. Évente 150 millió dollárt veszít a kontinens az átgondolatlan segélyprogramok és a korrupció miatt – állítják a legújabb felmérések.

Ha nem tudsz rajtunk segíteni, kérünk, legalább ne vesztegess meg bennünket!” – egy ideig ez a meglepő felirat fogadta a Freetown repülőterére, Sierra Leone fővárosába érkező nyugatiakat. A táblát ugyan néhány hét után eltávolították, mert az általánosítás sok jó szándékú embert sértett, mégis rávilágított a fekete földrész korruptságának egyik lehetséges okára. A fejlett világ ugyanis egyfelől dollármilliárdokat áldoz Afrika megsegítésére, másfelől igyekszik „kihasználni a lehetőségeket”.
A fejlett világ még nem ébredt rá, de már sejti, hogy Afrika lukacsos hordója akkor sem fog megtelni, ha kétszer olyan gyorsan hordják bele a vizet. A kontinens 1960 és 1997 között az inflációt is beleszámítva durván 400 milliárd dollárnyi támogatást kapott. Ebből az összegből hatszor fel lehetett volna zárkóztatni Kelet-Közép-Európa országait, amelyeknek az afrikai katonai diktatúrákkal szemben számos szigorú feltételnek kell megfelelniük ahhoz, hogy egyáltalán tárgyalóképesek legyenek.
Az afrikai országokba érkező szállítmányok lassan tönkreteszik a hagyományos társadalom túlélési ösztöneit. A túlzott gondoskodás következtében több ország magatehetetlenné vált. Afrika szegényei nem látnak túl határaikon, nem alakították ki a fejlődéshez szükséges intézményrendszert, nem ismerik a hatalom átadásának békés mechanizmusát, és ehhez hiányzik a megfelelő infrastruktúra is. Közben a világ médiája ontja a megrázóbbnál megrázóbb riportokat a fekete földrész éhezőiről, és a puffadt hasú, csontsovány gyermekekről készített filmek lelkiismeret-furdalást ébresztenek a világ gazdagjaiban, aktivizálják a küldetéstudatúakat. A humanitárius akciók évről évre ismétlődő rítusának azonban továbbra sem lesz eredménye. Afrikának elsősorban nem ejtőernyővel ledobott, magas proteintartalmú kekszre, pokrócokra, hordozható WC-kre, és sebtében felállított menekülttáborokra van szüksége, hanem tehetséges vezetőkre.
Nemrég a Szabad Afrika Alapítvány elnöke, George Ayittey foglalta össze ezzel kapcsolatos tapasztalatait a Daily Telegraph hasábjain. Azok, akik külső körülményekre vezetik vissza a földrész bajait, általában a nyugati kolonializációt, az imperializmust, a rabszolga-kereskedelmet, rasszista öszszeesküvéseket, a kapzsi multikat, az igazságtalan nemzetközi gazdasági rendszert, a nem kielégítő segélyezési programot és a romló kereskedelmi körülményeket jelölik meg. Korábban majdnem az összes afrikai kabinet a nyugati tanácsadókat tette felelőssé minden rosszért, azóta azonban megjelent egy új és dühös nemzedék, amely helyi okokkal magyarázza az afrikaiak nehéz sorsát. „Nigéria gondjaiért egyértelműen a vezetés hibáztatható” – erősíti az utóbbi feltételezést Chinua Achebe nigériai regényíró. „Semmi probléma a nigériai földdel, az éghajlattal, a vízzel, a levegővel vagy bármi mással” – állította szintén ő, az afrikaiakkal elnézőbb politikai elemzők magyarázataira utalva. Hogy a feketéknek nem a természeti adottságok miatt kell nélkülözniük, azt Zaire példája is bizonyítja. A volt Belga Kongót (Zairét) szívesen emlegetik „geológiai botrányként”, hiszen földje bővelkedik a ritka- és nemesfémekben, amelyek nélkülözhetetlenek a hajó- és a repülőgépgyártáshoz vagy az atomiparhoz. Gyémántlelőhelyei, réz- és kobalttartalékai alapján a világ egyik erős ipari hatalma lehetne, a bőséges esőzés miatt évente két-háromszori termést adó, jó minőségű földjei révén pedig – elvileg – nem kellene tartania az éhínségtől. A vetésterületnek mégis csak egy százalékán folyik mezőgazdasági termelés, az ország egy főre eső GDP-je pedig csupán 100 dollár (egy fejlett országé nagyjából 25 ezer).
Ez azért lehetséges, mert a kontinensen fejlődő országok helyett „vámpírállamok” jöttek létre, amelyeknek kormányát bűnözők bitorolják. – Afrikában az állami vezetők és a miniszterek a leggazdagabb emberek – írja az Afrika-szakértő, George Ayittey, aki szerint „Afrika igazi tragédiája, hogy politikusai nem használják a fejüket, de még nagyobb szörnyűség az, hogy a nemes humanitarianizmusban tobzódó nyugati adományozók sem”.
Kétségtelen azonban, hogy a felzárkóztatásban vannak előrelépések. Ghána, Szenegál, Mozambik polgárháború utáni fejlődése „sikertörténet”, ami azt jelenti, hogy az egy főre jutó GDP csak százszor kevesebb egy nyugat-európai államénál, és az átlagéletkor nem 37 év, mint mondjuk Malawiban, hanem elérheti az ötven évet is. Ugyanakkor Elefántcsontpart – mint a legkorruptabb ország címének birtokosa – vagy a hadurak önkényéről híres Angola és Libéria még a közelében sincs a fejlődésnek, és nem is tudni, hogyan lehetne segíteni ezeken az államokon. Sierra Leone példája pedig arra inti a Nyugatot, hogy a kezdetben eredményes politikai, katonai és anyagi támogatás is visszaüthet.
A tények ismeretében nem tűnik megalapozatlan ítéletnek az, hogy az afrikai elit egyetlen célja az államkincstár kifosztása, és a megszerzett pénz átutalása külföldi bankokba. Az ENSZ becslése szerint az afrikai vezetők egyetlen év alatt, 1991-ben több mint 200 milliárd dollárt szivattyúztak át főként svájci bankokban nyitott magánszámláikra, vagyis valamivel többet, mint a földrész külföldi adósságának felét. Korábban ezért kérte a nyugati világot Nigéria miniszterelnöke, Olusegun Obasanjo, hogy törvényekkel tegyék lehetővé az államkasszából elsikkasztott pénzek visszaszerzését. Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a fejlett országoknak addig nincs erkölcsi alapjuk korrupcióval vádolni Afrikát, amíg a kontinensről elrabolt pénz európai bankokban kamatozik.