A karácsony fája

A karácsonyfa hívők és nem hívők, falusi és városi családok számára egyaránt hozzátartozik az ünnep szimbolikájához. Alig hihető, de a fenyőfa állításának hagyománya hazánkban alig két évszázados múltra tekint vissza. Bécsben az 1800-as évek első harmadában kezdett divatba jönni a protestáns német földről érkező szokás, a császárvárosból pedig a magyar arisztokrata családok plántálták át hazánkba a karácsonykor feldíszített örökzöld fa kultuszát. Egyes adatok szerint az első karácsonyfát Brunswick Teréz állította magyar földön, a martonvásári kastélyban 1824-ben, azonban csak 1850 után kezdett elterjedni főúri körökben a fa körül rendezett családi ünneplés. Igazi divattá, majd bevett szokássá az előző századfordulón lett a díszes karácsonyi fenyő, elsősorban a városi polgárság és a vidéki értelmiség körében, majd az ott látott példa nyomán terjedt el a falusi otthonokban, később a templomokban, az iskolákban és az árvaházakban.
A szakrális népélet nagy tudósa, a szegedi Bálint Sándor (1904–80) szerint a karácsonyfa múltja, jelképrendszere nem igazán tisztázott. A jámbor hagyomány utólag keresett – és talált – kapcsolatot a fenyőágak és a Kisjézus születésének emléknapja között, tekintettel a názáreti Szent József asztalos mivoltára: egy új keletű népi legenda szerint a Gyermek a hulladék fából keresztet illesztett össze, amely zöld ágakat hajtott és csillagokat termett. A manapság már áruházakban, hivatalokban, kórházakban, laktanyákban, vasútállomásokon és köztereken felállított „mindenki karácsonyfája” megszokott részévé vált az év végi nagy ünnepnek.