A médiahelyzet más nézőpontból

A nemzeti oldal szinte minden hívét foglalkoztatja a balliberálisok által dominált média helyzete, s folyton kérdések hangoznak el, éled a remény, hogy végre lesz tisztességes nemzeti közszolgálati tévéprogram. Ahogyan több lábon/talpon álló sajtóvilág is. E sorok írója messzemenően egyetért a panaszokkal, és jogosnak tartja a várakozásokat. De…
Nos, nemcsak a pillanatnyi erőviszonyok – főleg a tőkeerőben fennálló egyenlőtlenség – miatt javaslok mostantól másféle megközelítést a nemzeti oldal híveinek. Csendesen, de nem meggyőződés nélkül mondom: ennek a rossznak, ennek az egyenlőtlenségnek óriási előnyei is vannak. A magyar nemzeti polgárosodás hívei – főleg a fiatalok – felszabadulhatnak a médiadiktatúra alól. Újra személyessé lehet formálni a „társaséletet”. S az egyre inkább primitív üzleti és hatalmi érdekeket szolgáló televíziók jelentős mértékben kiszorulhatnak az életünkből. Óriási a lehetőség. A kádárizmus (és most az amerikanizmus) által diktált olcsó „privatizmus” a társadalom otthonülő szétatomizálásának vége lehet.
A hálózatosodó, újra személyesedő – egymással beszélgetni tudó és egymásra figyelni tudó, nem az üzleti, hanem az önértékű műveltségi és társadalmi témák köré szerveződő – csendes társadalmi többség aztán már ki tudja alakítani, sőt ki tudja kényszeríteni a másféle televíziót és politikát. A reklámhordozóvá és primitív politikai manipulátorrá züllesztett tévék pedig megmaradhatnak a római proletárok mai tömegei cirkuszi etetőinek. Csodálatos lenne, ha éppen Magyarországról indulhatna el egy ilyen egyetemes jelentőségű folyamat. E sorok szerzője persze nem utópista – pusztán reménykedik.
A modern társadalmak – sajnos – egyszerre az időhiányok és az időfeleslegek irtózatos káoszai. De mindkettő igényli egyébként a szórakozást, a szórakoztatást. Nem véletlen az, hogy a régi magyar nyelv mulatásról (az idő múlatásáról) beszélt, s ezt a nagy leleménnyel megteremtett családi, kisközösségi és nagy rendezvények, alkalmak sorával biztosította. Sok kritika érte a magyar irodalomban és újságírásban a régi idő mulat(oz)ásait, de ezeknek volt egy óriási fölénye a mai szórakozással szemben. Személyes jellege miatt ugyanis ez a nem elidegenedett társasélet a valóságban rendkívül színes volt, s az idők során integrált minden értékes tartalmat.
Ennek a személyes jellegű társaséletnek ugyanis nagy volt a szabadságfoka. Választhatóság és tartalmak szempontjából egyaránt. Voltak persze különböző csoportkorlátok is, de – véleményem szerint – ez is a szabadsághoz tartozik: mindenkinek joga van eldönteni azt, hogy kivel, kikkel akar együtt lenni. A tömegtársadalmi masszához képest egyébként a legprimitívebb kocsmai társaság is magasabb rendű. A tévét bámuló és propagandán élő modern emberhez képest ugyanis a legprimitívebb ember személyes vélekedése is értékesebb – kivéve persze azt, amikor az már csak a tévés manipulációkat kérődzi vissza.
Félreértés ne essék, e sorok írója nem tévéromboló (lásd a géprombolókat). A tévé rendkívül értékes művelődési eszköz lehet – lásd például a Spektrumot vagy jelentős részben még a Duna Televíziót is. De a posztkommunista vagy fogyasztói (materialista) televíziókat nyugodtan lehet destruktív tényezőnek tekinteni, mivel ezek egyértelműen politikai, hatalmi és/vagy üzleti profitra orientált álműveltségi szervezetek. Egy magát értékelvűen újjáépíteni akaró társadalom tartson tehát ezektől minél nagyobb távolságot. Sajnos a tisztességes közszolgálatiság egyrészt sokba kerül, másrészt ma nálunk csak az anyagilag gyengébb és műveltebb társadalmi csoportok igényeit fejezi ki. Tragikus az, hogy az üzletes médiát éppen azok a tömegek fogadják el, amelyeknek valódi érdekei ellen működnek e vérre, erőszakra, egyáltalán: a butításra beállított csatornák. Ezekre a politika sem képes igazán hatni, hiszen ezek a tévék a korlátozást ismerni nem akaró hazátlan nagytőke képviselői. Ezeket csak a nézettség lenne képes irányításra kényszeríteni. Ehhez azonban „nemnézettség” kell, olyan bojkott, ami az oly sokat emlegetett közvélemény valódi változását mutatná. Vagyis olyan erőt, amelyet a manipulátorok és üzletemberek már nem hagyhatnának figyelmen kívül.
E sorok írójának nincsenek illúziói. Pontosan tudja azt, hogy pillanatnyilag Magyarország Európában a legtelevíziósítottabb ország (a világon is csak az USA előzi meg!), s ezért szinte reménytelen egy több évtizedes tévézős bevésődés gyors kiiktatása, különösen a szegényebb rétegeknél. De most kedvezőbb egy ilyen „hadjárat” elindításának feltételrendszere, mivel a polgári körök mozgalmával kulturális/politikai mintaadó erő áll rendelkezésre. A tévézéssel szemben most kedvezően lehetne az olvasás mellett is agitálni, majd annak is a minőségi jellegét erősíteni. De óriási lehetőségek rejlenek az aktív sportolás jellemnevelő és közösségszervező erejében is. Ahogyan az élő zene mindenféle – kiemelten is értékes ifjúsági változatok – ugyanilyen hatásainak kihasználásában is tévémellőző lehetőségek rejlenek.
A fentiek jelzik azt, hogy az értéktelen tévéműsorok elhagyása nem dacos ürességet s unalmat hoz, sőt fontosabb és értékesebb életformaelemek meghonosítását, illetve újraélesztését. Persze a régi formájú új társas(ági) élethez nagyobb egymás iránti bizalomra és szolidaritásra van szükség. Az atomizált magyar társadalomnak újra meg kell tanulni elviselni egymást szeretetben. Óriási feladat ez is, talán még nagyobb, mint otthagyni a tévés programokat. A kádárizmus nyomorult hagyatékának egyik legterhesebb eleme az – s itt a polgári pártok elmúlt évtizedbeli története figyelmeztető –, hogy a mai magyarok rendkívül könnyen egymás ellen fordíthatók. Elszoktak a közösségtől, így leszoktak az önfegyelemről is. Az egocentrizmusnak jobb a diktáló tévé, mint eleven embertársa, aki esetleg ellentmond, netán sikeresebb stb.
Lehet persze azt mondani, hogy széllel szemben nem lehet érvényesülni. A valóságban azonban többről van itt szó, mint egyszerű részleges életformaváltásról. A kereszténységben fogant s kivirágzott európai kultúra és európai emberiség sorsáról van itt szó – minden túlzás nélkül. Hiszen ha a tömeges primitívség lesz a mércéje („nézettség”) mindennek, akkor éppen azok az alkotások, az a szellem és ethosz nem érvényesülhet, amely nélkül kár Európáról csak beszélni is. Európa csak nemzeti művelődéseken nyugodhat. Az élet értelmét, célját nem a piac és nem a profit adja, azok csak nélkülözhetetlen eszközök. Ha a mi világunk teljesen materializálódik, akkor nemcsak az értékek, alkotások stb. vesznek el, de elvész az emberi méltóság is, sőt elvész, mert feleslegessé válik az emberek többsége is. Elvesznek pedig azért, mert különböző okokból nem tudják a hasznot s a („befektetői”) gazdaságot fokozni. Szakadjunk el tehát – ha talán nehéz is – az ostoba profitos és (megcsinált) sztáros médiavilágtól, s kezdjük visszahódítani – kicsit patetikusan – az életet, amely csodálatos ajándék, lehetőség és küldetés.