Bezáró ok

Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának hirtelen jött rosszulléte után természetesen most is elkezdődött a találgatás: ki követheti a 73 éves II. Alekszijt az orosz ortodox egyház élén?

Kissé háttérbe szorította a moszkvai túszdráma a hírt, hogy, alaposan ráijesztve az orosz pravoszláv hívőkre, kórházba került II. Alekszij. A pátriárka háromhetes szabadságáról tért vissza, amelyet szokás szerint a svájci Lausanne melletti villájában töltött, egyúttal orvosi felülvizsgálaton is átesett a helyi klinikán. A túszdráma tetőpontján érkezett vissza az orosz fővárosba, s a történtek miatt lerövidítette ugyan útját, de elrepült a 400 éves jubileumát ünneplő asztrahányi püspökség rendezvényeire. Reggel sokáig nem jött ki a szobájából, egyedül imádkozott az áldozatul esett moszkvai túszok lelki üdvéért, közben rosszul lett, magas vérnyomással és agyvérzéses tünetekkel azonnal a helyi kórházba, majd másnap a fővárosba szállították. A pátriárka állapotáról az egyházi hagyományoknak megfelelően nem adnak ki hírt, a helyzet komolyságát illusztrálandó azonban futótűzként terjedt az az információ, hogy a korábbi esetekkel ellentétben most Putyin elnök is meglátogatta a kórházban II. Alekszijt. Ezután pedig a jó ízlés határain belül, de fel-felmerült az utódlás kérdése is.
Az orosz ortodox egyház döntéseit a pátriárka hozza, általában a szokás szerint tanácskozói joggal felruházott szent szinódus ülésén. Az orosz „püspöki karnak”, vagy ahogy a sajtóban néha emlegetik, a „metropolitbürónak” nyolc állandó tagja van, akikhez egy-egy ülés erejéig gyakorlatilag statisztaként csatlakozik néhány püspök. II. Alekszij mellett állandó jelleggel részt vesz a tanácskozásokon Kijev és egész Ukrajna pátriárkája, az idei évtől Chisinau és egész Moldova pátriárkája, Szentpétervár, Minszk, Szmolenszk és Kalinyingrád, Krutyick és Kolomna metropolitája, valamint az egyházi hivatalt irányító szolnyecsnogorszki metropolita. Kiemelt helye van e hierarchiában Szmolenszk és Kalinyingrád metropolitájának, Kirillnek, az orosz egyház külkapcsolatokért felelős vezetőjének. Éppen emiatt őt tartják a legesélyesebb utódjelöltnek, de e kiemelt szerep egyben a gyenge pontja is, hiszen a pátriárka tisztelete miatt nem örvendenek túl nagy népszerűségnek az „árnyékpátriárkák”. Felvetődik néha a keménykezű, konzervatívnak tartott Mefogyijnak, Voronyezs és Lipeck metropolitájának a neve is. Új aspektusként egyre többet beszélnek a moszkvai és az anyaszentegyházat 1917 után az „istentelenek” kiszolgálásával vádoló külföldi orosz ortodox egyház közeledéséről. E megbékélés jegyében egyes vélemények szerint akár a külföldi egyháznak az árkok betemetésén fáradozó vezetője is lehetne Moszkva és egész Oroszország pátriárkája.
E találgatások persze még idő előttiek, fontos kérdés azonban, hogy miként alakul az orosz ortodox egyház sorsa II. Alekszijjel vagy majd mással. Mennyire tudja például tovább szilárdítani befolyását a társadalomban. Egy friss felmérés szerint ma az orosz lakosság 60 százaléka hisz Istenben, ám a hívőknek csak kevesebb mint fele szakít időt arra, hogy imádkozzék is. Biztató jel viszont az egyház munkájára nézve is, hogy a megkérdezetteknek csupán 22 százaléka vallotta magát ateistának. A térnyerés újabb jele, hogy bár éles viták közepette, de felmerült az iskolai hitoktatás gondolata. Sokan vélik úgy, hogy a kormányzat az „ortodox kultúra” iskolai tárgyként történő bevezetésével adhatna tájékozódási pontokat a szellemi-etikai fogódzók híján lézengő orosz ifjúságnak, ám az elképzelés még a legmagasabb körökben is bírálatok kereszttüzébe került.
Mindenesetre a Szovjetunió szétesése óta látványosan szerzi vissza pozícióit az egyház a felső hierarchiában is. II. Alekszij az utóbbi időben már úgy járta az országot, mintha ő maga lenne a hatalom megtestesítője. Egymás után épülnek a templomok, imahelyek, a legnagyobb vállalatok dollármilliókkal támogatják az egyház akcióit. Sok területen – internet, televíziós lehetőségek kihasználása – szemmel látható az egyház modernizálódása, nyitottabbá válása is. Egy tekintetben azonban a nyitás legkisebb jele sem tapasztalható, sőt inkább bezárkózásról lehet beszélni. A katolikus egyházhoz fűződő viszonyról van szó. Pedig voltak biztató jelek. Néhány évvel ezelőtt már II. Alekszij és II. János Pál találkozójának helyét is kijelölték, mára azonban elérhetetlen távolságba került e történelmi kézfogás. Putyin elnök ugyan többször kinyilvánította, hogy az államközi kapcsolatok részeként meghívná II. János Pált, az ortodox egyház akarata ellenében azonban ez aligha lehetséges. Orosz részről a hagyományos bizalmatlanságot s ezzel a problémákat csak növelte a Szentszék azon döntése, amellyel ez év elején szabályos egyházmegyéket létesített Oroszországban. Ezt Moszkvában az ortodox egyház elleni támadásnak, a lelkek megszerzéséért indított küzdelemnek tekintik. A helyzet odáig fajult, hogy válaszlépésként az utóbbi időben sorozatosan utasítottak ki katolikus papokat Oroszországból.
Ha lehet, még kényesebb a helyzet a végeken, így Ukrajnában, ami csak növeli a szembenállást, a hittérítéssel kapcsolatos fenntartásokat. Itt jelenleg három ortodox egyház működik: a moszkvai patriarkátus fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyház, a kijeviét hangoztató felekezet, valamint az autokefál ukrán ortodox egyház. Ezenkívül a történelmi ellentét mellett az egyházi javak visszakövetelésének terhe mérgezi a viszonyt a görög katolikus egyházzal, amely főként az ország nyugati részén működik, elismeri a pápa fennhatóságát és a római katolikus dogmákat, de megőrizte a bizánci liturgikus hagyományokat. A feszült helyzet megoldásának elősegítését szolgálta volna II. Alekszij ukrajnai útja is, amely éppen betegsége miatt maradt el.