Én nem tudom...

Én nem tudom, önök megfigyelték-e, micsoda hallatlan erőfeszítéseket tesz a Magyar Szocialista Párt, hogy részint előnyös, részint előnytelen múltját lezárva a posztkommunizmusból a szociáldemokráciába lényegüljön át. Már-már olyan ez, mint amikor Picasso, maga mögött hagyva kék korszakát, belekezd a rózsaszínbe, bár – mit is mondjak, hogyan is fejezzem ki magam – korszakaitól függetlenül Picasso marad. Kovácsra ez valószínűleg ugyanígy áll.
De a párt! A párt valóban átlényegülhet? A magyar szocialisták bármire képesek, hogy a fejlett szocializmust végre felcseréljék a rothadó kapitalizmussal. Tán még a nevüket is hajlandók megváltoztatni, csak, miként általában a gyanúsan gyakori névváltoztatók (nehogy a monogramos ingeket is ki kelljen cserélni), a kezdőbetűket meghagyják, emígy: MSZP = Magyar Szociáldemokrata Párt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy erre a jelenségre már Sherlock Holmes, a zseniális detektív is felfigyelt: a John Brown néven körözött személy szívesen bújik a James Brian név mögé.)
Viszont én azt mondom, emitt egészen más a helyzet. Az MSZP nem bujkál, hanem lezár. Lezár egy fejezetet, lezárja a múltat. Múzeumba kerül a béke, a dolgozók, a munkások, a kommunisták, a szocialista munkások és a szocialisták pártja; a polgári demokráciában célszerű és időszerű szocdemként szerepelni. Ezzel én teljesen egyetértek. Hiába mondják egyes rosszindulatú személyek, hogy Peyer és Kéthly Anna forog a sírjában, Marosán biztosan meg se moccan. Jól van ez így. Ízleljük a szót: szocdem. Így egyben. Kinek lehet ez ellen kifogása?
Állítom tehát, hogy Kovácsék (bár Medgyessy pártszerű értelemben nem is tartozik közéjük) mindannak eleget tesznek és tettek, amire a szocdem megjelelölés őket kötelezi. Nem most, már rég felvehették volna ezt a nevet, hiszen egyetlen érv sem szól ellene. A lényüket és lényegüket fejezi ki. Nem tudom, hogy miért kell ennyit vacakolni, köntörfalazni, s kerülgetni, mint forró kása a macskát. Szocdem és pont.
Már Rákosi is szocdem volt, bár egyszer hibázott, amikor azt találta mondani, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot. A tyúkot igenis meg kell enni. Marosán született szocdem volt, csak olvassuk el egy-egy beszédét, amellyel anno 1957-ben a Gólyavárban elbűvölte az egyetemistákat. Kádár is szocdem volt, még akkor is, sőt akkor leginkább, amikor azt mondta, hogy „népünk töretlenül halad előre a szocializmus útján”, vagy azt, hogy „pártunk és népünk nemzetközi tekintélye egyre erősül”. Ez igazi szocdem duma.
Most egyébként is nemzetközi tekintély dolgában még a legfényesebb kádári időknél is jobban állunk. A szocdemek intézték el nekünk párton kívüli miniszterelnökük közreműködésével. No meg a Kovács. Róla nem szabad megfeledkeznünk: előkészít, gólpasszokat ad, Medgyessy belövi. Szóval a tekintély is szocdem. Orbánéknak ez nemzetközileg nem adatott meg. A Csurkától való nem azonnali elhatárolódás betett nekik. Pedig ha hiszik, ha nem, Csurka is szocdem. Nem beszélve Torgyánról. Ő a szocdem terén túltett Marosánon is.
Maradjunk annyiban, igenis, a magyar szocialisták kiérdemelték, hogy hivatalosan is szocdemmé váljanak. Szocdemban felülmúlhatatlanok. Náluk ez maga a lét, amely egyúttal tét is.
Most akkor hadd mondjam ki, hogy az én értelmezésemben a szocdem rövidítés azt jelenti, hogy szociális demagóg. Van valakinek kifogása?
Hogy a szocdem határozza-e meg végleg az ország sorsát, én nem tudom…