Ingatag alapon a német–török viszony

Ali lendületesen felhúzta a vegyeskereskedés rolóját, elégedett pillantást vetett a gondosan felsorakoztatott árukra, és a falra akasztott Kemal Atatürk-fotó alá ülve kezébe vette a helyi napilap friss kiadását.
A város török negyedének számitó Kalk lakosa ezúttal három olyan cikkre bukkant az újságban, amely a múlttal, a jelennel és a jövővel foglalkozott. Ali – a Kölnben élő muzulmán kisebbség immár második generációjának képviselője – a vevők érkezése előtt megtudhatta: Berlinben Ahmet Sezer államelnök Gerhard Schröder kancellárnál keres támogatást Törökország EU-tagságának érdekében; a német–török kapcsolatok történelmi hagyományokra nyúlnak vissza; a radikális iszlám szervezetek működését a hazai igazságszolgáltatás biztonságpolitikai rizikónak tartja. „Barátok, akik idegenek maradtak” hangzik a találó szalagcím és vonatkozik 2,5 millió itt élő törökre.
Az Oszmán Birodalom porosz katonai szakértőt foglalkoztatott már a 19. században; a német császárság a szultánhoz fűződő kapcsolatok kiépítésével igyekezett ellensúlyozni az angolok és oroszok befolyását, II. Vilmos császár „keleti kirándulásokat” tett Konstantinápolyba; német archeológusok hoztak felszínre antik kincseket, német mérnökök irányítása mellett épült az Aranyszarvat átszelő Galata híd és a stratégiai meggondolásból oly fontosnak tartott Bagdadba vezető vasútvonal; Hitler hatalomra jutását követően Kemal Atatürk – a modern Törökország megteremtője – számtalan német politikusnak, tudósnak és müvésznek nyújtott menedéket. A második világháború után ugrásszerűen emelkedett a törökök jelentősége, Ankara 1952-ben belépett a NATO-ba és a hidegháború idején a Nyugat előretolt, megbízható bástyájának bizonyult. Még az NSZK első kancellárja, Konrad Adenauer állt a bonni kormány élén, amikor kezdetét vette a német–török kapcsolatok azon új fejezete, amely azóta a „súlyos következményekkel járó” jelzőt viseli magán: a vendégmunkások bevándorlása. A családegyesítést humánus kötelességnek tartó, de a beilleszkedést szolgáló feltételek megteremtéséről megfeledkezett németek olyan réteggel találták szemben magukat, amely elszigetelődött az integrációtól, és hamarosan „államot képezett az államban”. A török kisebbség szaporodó vallási szervezetei tovább mélyítették az árkot.
Otto Schily szövetségi belügyminiszter 2001 decemberében – bírósági úton – betiltotta a több mint ezer taggal rendelkező kölni iszlám „Kalifaállam” nevet viselő egyesületet, mert az ellentmond a jogállam törvényeinek, elutasítja a demokratikus társadalami rendet, megsérti az emberi szabadságjogokat. A fellebbezést – felső fokon – éppen ezekben a napokban utasította el a szövetségi közigazgatási bíróság.
Ugyanakkor újabb fundamentalista csoport (Hizb ut-Tahrir) hívta fel magára a német biztonsági szervek figyelmét, mint magas szellemi színvonalon működő, konspiratív szervezet, amelynek céljai megegyeznek a Al-Kaida ideológiájával. A törökországi választáson átütő sikert aratott iszlám–konzervatív AKP és annak vallási uszítás miatt elítélt elnöke, Recep Tayyip Erdogan aligha járulnak hozzá az aggodalmak csökkentéséhez.
Mindezek ismeretében a német politikai élet képviselői óvatosan kezelik Ankara fokozódó társulási követeléseit. Bár Gerhard Schröder ígéretet tett Ahmet Sezernek arra, hogy a decemberi koppenhágai EU-csúcstalálkozón támogatja a tárgyalások időpontjának kijelölését, de ugyanakkor hozzátette: „Tudom, hogy ez a folyamat hosszú időt vesz igénybe.” Az ellenzék elutasító álláspontra helyezkedik. „A Törökkországhoz fűződő kapcsolatoknak az EU-n kívül kell létrejönniük” – mondta a CDU elnök asszonya, Angela Merkel a bajor CSU pártkongresszusán Münchenben. Edmund Stoiber ugyanezen a rendezvényen kijelentette: „Európa olyan közösség, amely nyugati értékekre épül. Törökország EU-tagsága szétrobbantaná e határokat”. A német katolikusok központi bizottságának elnöke, Hans Joachim Meyer utalt arra, hogy Törökországban tartósan sikanírozzák a keresztény egyházakat: „Pillanatnyilag nem reális a törökökkel kötendő szoros kapcsolat.” A kerület német és török lakosai által szívesen látogatott vegyeskereskedésben Ali továbbra is szemben találja magát a hosszú vitákra témát nyújtó és a sajtóban rendszeresen visszatérő kérdéssel: „Földrajzilag, kultúráját tekintve és történelmileg Európához sorolható-e Törökország”?