Kemény tárgyalásra kényszerítik Millert

A tíz uniós tagjelölt közül a politikai súlyával járó érdekérvényesítő képesség, valamint az ország nagyságával arányosan súlyosabb problémák miatt a várakozásoknak megfelelően Lengyelország áll a legtávolabb a koppenhágai megegyezéstől. A tárgyalásokat vezető baloldali Miller-kormány két tűz között van. Nem akar lemaradni a „történelmi vonatról”, ugyanakkor ha enged az Európai Unió nyomásának, azzal válságba sodorhatja a koalíciót. Így aztán az utolsó pillanatig tárgyal a minél jobb csatlakozási feltételek érdekében.

Nincs könnyű helyzetben Leszek Miller lengyel kormányfő. Az EU soros elnöki tisztét betöltő, a koppenhágai csúcs sikeréért aggódó dán miniszterelnök azzal fenyegeti, hogy makacskodása esetén kimaradhat a bővítés jelenlegi köréből, míg a lengyel lakosság többsége szerint a tárgyalásokon nem képviseli kellő határozottsággal az ország érdekeit. A markánsan EU-ellenes ellenzéki pártok eleve hallani sem nagyon akarnak a bővítésről, az Önvédelem néhány évvel elhalasztaná a belépési időpontot, a Lengyel Családok Ligája pedig a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését indítványozta. A jobboldali Jog és Igazságosság nem utasítja el a bővítést, ám azt javasolja, hogy a tárgyalásokat a koppenhágai csúcs után is folytatni kell, míg a keresztény-liberális Polgári Platform által előkészített parlamenti határozat a hátralévő szakaszban kemény tárgyalásokra szólította fel a kormányt. A belső nyomást tetézi, hogy a koalíció kisebbik pártja, a Lengyel Parasztpárt egyenesen a kormány elhagyásával fenyegette meg Millert, ha nem sikerül kielégítő eredményt elérnie a csatlakozási tárgyalásokon. A belső nyomással viaskodó, mozgásterében erősen korlátozott Miller vette a lapot, és elutasította az unió „végső ajánlatának” mondott dán csomagtervet.
A lengyelek leginkább a közvetlen mezőgazdasági kifizetések mértékét kifogásolják. Nem fogadják el az agrártámogatások száz százalékának eléréséhez szabott tízéves átmenetet, s kifogásolják a 40 százalékban megszabott támogatási plafont is. Előrelépést jelent e téren, hogy a közvetlen mezőgazdasági támogatásokra a vidékfejlesztésre szánt uniós alapokból 20 helyett 25 százalékot lehessen legalább az első évben átirányítani. Ezzel teljesülne a lengyelek azon kívánsága, hogy a közvetlen agrártámogatások szinte teljes mértékben az uniós költségvetés terhére történjenek, miközben az EU-nak sem kellene növelnie kiadásait. Ez megfelelne Millernek is, aki fél attól is, hogy a parasztpárt vérszemet kap, s a plafon megemelésével egyre több költségvetési forrást követel az uniós támogatás kiegészítésére. A parasztpárt étvágyára jellemző, hogy az EU-strukturális alapok akár 60 százalékát is átirányíthatná közvetlen agrártámogatásokra, a dán javaslat szerinti, legföljebb 20 százalék helyett. Más téren is alakul azért a kompromiszszum, hiszen Varsó 3,61 tonna/ hektárról 3,14 tonna/hektárra csökkentette gabonaterméshozam-igényét, miközben a dán papír 3 tonna/hektárt ajánl. A tejkvótát illetően szintén közeledhetnek az álláspontok. A lengyel főtárgyaló legutóbb már csak „több mint 11 millió tonnáról” beszélt, míg a korábbi álláspont még pontosan 11,845 millió tonna volt a dán ajánlatban szereplő 8,946 millió tonnával szemben. Ahol jottányit sem engednek a lengyelek, az a költségvetési kompenzáció. Noha a dán papír alapján Lengyelország kerülhet a legkedvezőbb költségvetési helyzetbe az EU-val szemben, Varsó egyelőre kevesli a 2004-re egyszeri visszatérítésként ajánlott 443 millió eurót – a tíz ország összesen kap egymilliárdot –, és a korábbi bővítésekhez hasonlóan teljes körű kompenzációt követel.
Nem véletlenül aggódnak tehát az EU-ban többen is amiatt, hogy a lengyel hajthatatlanság, kiegészülve a kormányra nehezedő társadalmi és politikai nyomással, esetleg elrontja a történelmi bővítés ünnepét. Varsó nélkül ugyanis sokak szemében nem sokat érne a bővítés, amelynek óriási demográfiai-politikai súlyával Lengyelország az első számú alanya. Még akkor is, ha már most felvetik, hogy a bővítés után Lengyelország lehet a szervezet gyenge pontja, s a görögök útját járva belső reformjainak vontatottságával az EU egészének versenyképességét ronthatja.