Kovács László külügyminiszter – miután tegnap zárt ülésen ismertette az Országgyűlés integrációs bizottságával a dán EU-elnökség pénzügyi javaslataira adott magyar választ, illetve a csatlakozás jelenlegi állását – kijelentette, hogy egyértelmű támogatást kapott mind a négy parlamenti párttól. Mint mondta: bízik abban, hogy a négypárti konszenzus révén sikerül a közvetlen magyar érdekű kérdésekben további elmozdulást elérni. – Hajszálnyi a mozgástér, de azt is ki akarjuk használni – jelentette ki Kovács László, egyúttal örömét fejezve ki, hogy az elmúlt hetekben néhány kérdésben mindent sikerült elérni, amit célul tűztek ki. A külügyminiszter példaként említette, hogy az Európai Parlamentben ugyanannyi képviselői helyet kap Magyarország, mint a vele azonos nagyságú országok, illetve hogy hazánk további három évvel meghosszabbíthatja a külföldiek termőföldvásárlásának tilalmát, ha a csatlakozás után hét évvel még mindig alacsonyabbak a földárak az uniós áraknál. Rámutatott, hogy az EU elfogadta az adózási könnyítéseket is. – Sok kisebb kérdésben tovább javult a helyzetünk – jelentette ki Kovács László hozzátéve, hogy az igazán nagy kérdésekben, így a költségvetési pozíció alakulása és a mezőgazdasági kifizetések ügyében még nem történt elmozdulás. A mezőgazdasági termelőknek nyújtandó nemzeti kiegészítéssel kapcsolatban a politikus emlékeztetett arra, hogy annak mértékét az unió most tovább növelte. Kovács László – a visegrádi országok álláspontjára hivatkozva – pontos számokat nem kívánt nyilvánosságra hozni. A befektetői adókedvezményeket illetően a külügyminiszter úgy vélte: az EU nagyobb megértést mutat a magyar álláspont iránt, vagyis azzal kapcsolatban, hogy visszamenőleges hatállyal nem lehet megvonni a már eddig adott adókedvezményeket, és 2003. január elseje előtt nem lehet áttérni az EU-konform számítási módszerre.
Szent-Iványi István, a testület szabad demokrata elnöke örvendetesnek nevezte, hogy a bizottságban teljes támogatást kapott a kormány tárgyalási álláspontja, mondván, az ellenzéki képviselők is elismerték, hogy a kormány helyesen jár el, és jól védelmezi a magyar érdekeket.
*
Az Európai Bizottság és az Európai Unió soros dán elnöksége még mindig nem kapta meg a tagországok egyöntetű támogatását a bővítés finanszírozása ügyében előterjesztett legutóbbi javaslataihoz – ismerte el tegnap Günter Verheugen bővítési biztos szóvivője. „Kezdettől fogva ez jelentette a nehézséget” – mondta Jean-Christophe Filori arra utalva, hogy az elnökség a múlt héten saját kezdeményezésére és hatáskörében tett módosított ajánlatot a tagjelölteknek. Szerinte továbbra is nagy a távolság egyrészt a bizottság és az elnökség, másrészt a tagállamok álláspontjai között, ezért sok munka van még hátra a jövő heti koppenhágai csúcsig, és mindkét oldalon bátorságra és rugalmasságra lesz szükség.
Migránsok késeltek Milánóban + videó
