Szakember és államférfi

Írta: Pethő Sándor

Magyarországnak nem volt különösebb szerencséje, ha úgynevezett szakemberek kezébe jutott az államügyek legfőbb irányítása. Azok a kiváló specialisták, akiknek neveihez nagy alkotások vagy pozitív sikerek fűződnek, s akik saját életelemükben az ösztöniség csalhatatlan biztosságával mozogtak, mihelyt a szerencse vagy saját politikai becsvágyuk szárnyai kiröppentek szakmájuk kalitkájából, legtöbbször félszeg mozdulataikkal csak a levegőt csapkodták, de közülük szinte egy se tudott a magyar állam- és nemzetlét problémáinak magaslataira emelkedni. Bármily alapos készültséggel és lelkiismeretességgel mélyedtek is el saját szakmabeli feladataik vizsgálatában és megoldásában, nemigen adatott meg nekik az a rejtélyes képesség, amely Montaigne szerint ritkaság tekintetében mindjárt a gyémánt után következik: azaz az államélet bonyolult viszonyainak és jelenségeinek szimultán áttekintése és valósággá az ihletből fakadó fölismerése.
A szakértő – az egészen ritka kivételeket nem számítva – nagyon is hajlamos arra, hogy saját munkaterületét kitágítsa, és működési sugarát meghosszabbítsa olyan szférák irányában is, amelyek kívül esnek a maga műhelye szemhatárán. S mert néhány nagyon fontos kérdést a maguk szellemi és műveltségi hatáskörükben tüneményesen megoldottak, nagyon is könnyen elhitetik magukkal, sőt másokkal is, hogy tudományuk röntgenszemeivel képesek áthatni és megvilágítani olyan közegeket is, amelyek sokrétűbbek, összetettebbek, kényesebbek és bonyolultabbak, mint azok, amelyekben eddig nagy sikerrel foglalatoskodtak. Ezenkívül más idegrendszer kell ahhoz, hogy az ember az íróasztalnál költségvetési előirányzatokat készítsen, és a társadalom teherbíró képességét ökonomizálja és megfelelő célokra fordítsa, mint ahhoz, hogy egy nemzet kül- és belpolitikai problémáit helyes realizmussal szemlélje, és egy állam akcióképességét bárminő viszonylatban szabályozza. Teljesen másfajta szellemi adományok szükségesek ahhoz, hogy egy nemzetgazdasági szakértő vagy pénzügyi technikus új jövedelmi forrásokat nyisson az államháztartás részére, mint ahhoz, hogy a közhangulat és a közvélemény hatása alatt megállapítsa és kijelölje egy államvezetés menetrendjét, s hogy kellő mértéktartással megóvja azt a szenvedélyek hullámzásától, úgy, hogy egyszersmind ne szigetelje el gondolati és cselekvő energiáit azoktól az érzelmi feszültségektől, amelyektől egy kormányzat se mentesítheti magát súlyos következmények nélkül.
Más a számok és az adatok világában élni, amelyeknek hideg és tiszta atmoszféráját nem zavarják meg a politikai szenvedélyek, mint vezetni egy nemzeti közösséget, amelyben az érdekekről alkotott felfogások különbözők és ellentétesek, s amelyben az érzelem és a fantázia szerepe semmivel se kisebb, mint azoknak a reálpolitikai tényeknek hatalma, amelyek nem mindig a kétszer kettő törvényének erejével hatnak a társadalomra. A szakember a maga egzakt közegeinek és módszereinek birodalmában – az emberi képességek korlátjain belül – föltétlen úr. A papíros rendkívül türelmes mindenféle kísérlet számára. A politikus eleme és anyaga a csiklandós emberi bőr. Amott csak tények és adalékok s a reájuk vonatkozó okoskodások és spekulációk a döntők. Itt a realitások mellett olyan több ismeretlen mennyiség is számít az egyenletben, mint az ideg, az érzelem, a képzelet, a tradíció, az ösztön, az elvi irányzat.

(1940. március 31., vasárnap)