Tollhegyen

Állítólag nem jó a magyar hazának, ha erősödik a forintja, ellenkezőleg, módszeresen gyengíteni kell rajta, ez kedves mindnyájunk érdeke, nyilatkozta minap Széles Gábor gyáriparosvezér, minden pénzügyi fifikák tudója. Már megelőzően is hallottam ilyesmit szocialista és szabad demokrata pénzemberektől, de akkor sem értettem, hogy miért jó ez nekünk.
Ha emlékezetem nem csal, ugyanez a Széles Gábor mellszélességgel vett részt annak idején az Antall-kormány pénzügyi politikájában, amelynek feltett szándéka volt (kampányukban is megfogalmazták) az erős forint megteremtése. Gondolom, akkoriban Széles pénzember is osztotta néhai Rabár miniszter elképzelését, különben úgy vágták volna ki a csapatból, mint a kan macskát a gangra… Most meg azt mondja a gyáriparőr, hogy gyengítsük a forintot, minek neki olyan erős bicepsz.
Nem értem, de ezzel nem vagyok egyedül. A jegybank elnöke, Járai Zsigmond is kételkedik abban, hogy Széles Gábort szakmai ismeretek késztették a fordulatra, netán valami politikai szellő fújta át a másik nézet irányába. Mondjuk, hogy bebizonyítsa az ország előtt, a Fidesz-kormány idejében kinevezett jegybankelnök annyit ért a pénzpolitikához, mint igásló a mozibérlethez, vagyis legjobban teszi, ha veszi a kalapját. Hiszik, nem hiszik, a hatalmas fölényben lévő balsajtó Széles nézeteire esküszik, hol itt nyilatkoztatják, hol ott, míg Járai legföljebb odahaza mondhatja el érveit az erős forint mellett, esetleg a sarki kocsmában…
A Nap-keltében egy kellően felcukkolt néző egyenesen azt követelte, mondjon le Járai, mert az kell az országnak.
Jön a millpengő, emberek!