Andrássy út 60.: Einstand

Nem tartozik a magyar szókincs legszebb virágai közé, de akik olvasták Molnár Ferenc halhatatlan regényét, A Pál utcai fiúkat, nagyon is megértik. Azok pedig, akik még filmen sem látták, elég, ha körülnéznek az országban most, a vörösingesek győzelme után. Elvesznek, visznek, s eltörölnek mindent, amit az elmúlt négy év alkotott.
Jelenleg a Terror Háza múzeum van a célkeresztben. Az Andrássy út 60. épülete (a környező pincékkel együtt) sokáig a rettegés birodalma volt. Előbb a Nyilaskeresztes Párt székházaként, rögtön ezután a kommunista titkosrendőrség központjaként szolgált, falai sok borzalmat láttak. Magam is tudok egy fiatal orvosról, akit még 1946-ban vittek oda, s a mai napig nem tudható, mi lett a sorsa, pedig családja kitartóan nyomoz utána.
Tizenkét évvel a rendszerváltozás után az Orbán Viktor kormánya által létrehozott közalapítvány múzeumot létesített ebben a történelem által megjelölt házban, mely 2002. február 24-én nyitotta meg kapuit. Ünnepi beszédében miniszterelnökünk így fogalmazott: „A félelmet, a gyűlöletet rács mögé zárjuk, de nem feledjük el.” A közönség azóta is özönlik ide, és – a vendégkönyvek tanúsága szerint – megrendülten távozik.
A Terror Háza azonban már az első perctől dühödt bírálatok kereszttüzébe került. Kifogásolták az elnevezését, építészeti megoldásait, még a színét is, majd szakszerűtlennek, aránytalannak, sőt, gyűlöletet keltőnek nevezték magát a kiállítást.
A kritikusok közül sokan még azt a fáradságot sem vették, hogy ellátogassanak a helyszínre és ezt dacosan be is vallották. A műbírálat minden válfajánál nonszensz volna ez a hanyagság, éppen egy ilyen dimenziójú alkotásnál lenne elfogadható? Csakis politikai indíttatású fanyalgásról lehet tehát szó, ami némileg meglepő, hiszen minden oldal minden közszereplője deklaráltan elítéli a XX. század mindkét diktatúráját.
„Hogy nekünk ez nem jutott eszünkbe!” – éppenséggel ilyesmi is motoszkálhat egykori, s most újra vezérlő elmékben. Csakugyan, a szocialista és szabad demokrata szürkeállománynak egy teljes kormányzati ciklus nem volt elegendő ahhoz, hogy valami hasonlóval előálljon. A holokausztról megemlékező múzeum terve is az Orbán-kabinet idején fogant.
Most egészen más a helyzet; a sokat szidott készet kisajátítani, sőt, kétszeresére bővíteni hivatott terv napirendre került. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a szomszédos épületet is meg kívánják vásárolni, hogy a múlt század minden terroruralmát „arányosan és szakszerűen” bemutathassák. A szándékkal egyet lehet érteni, bár nem lesz olcsó mulatság (emlékezzünk: a büdzsében még a Terror Háza méltó fenntartásához sem találtatott elég pénz). A kiinduláshoz szükséges dokumentációról mindenesetre gondoskodott néhai dr. Váry Albert királyi főügyész. El lehet kezdeni a tárgyi anyag gyűjtését is, például Szamuely Tibor lovaglópálcájával, a Lenin-fiúk bőrkabátjával. Ezek után következhetnek majd Héjjasék, Ostenburgék, valamint Horthy Miklós fehér lova.
Nagyívű a terv, habár részben okafogyott, amennyiben a Páva utcában épülő múzeum megfelel majd a várakozásoknak.
Egyelőre persze mindez csak szó, szó és szó. Ami tett, az szemmel láthatóan a hatalomátvétel ősi, brutális gesztusa. Számos megnyilatkozás és jel arra enged következtetni, hogy a gyűlöletet mégsem sikerült a rácsok mögé zárni, bár a félelem még ott szunnyad. A kettő együtt válhat csak a társadalmat, egész életünket eltorzító erővé, amely ellen küzdeni minden parlamenti pártnak kutyakötelessége és egyben saját jól felfogott érdeke is.

A szerző a Terror Háza múzeumot működtető közalapítvány kuratóriumi elnöke