Két hete folyamatosan reng a föld Csongrádon, pénteken is volt egy mérsékelt erejű, 1,9-es a település környékén. Ugyan károkat egyik rengés sem okozott, de a helyiek érezték azokat. A Délmagyar most utánajárt, hogy mi okozhatta a sorozatot. Arra voltak kíváncsiak, hogy a földrengéseknek van-e közük ahhoz, hogy a térségben évtizedek óta jelentős a termálvíz-kitermelés.
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium azt közölte a lappal, hogy
az elmúlt hetekben tapasztalt földrengések természetesek, tektonikai eredetűek.
Bár a részletes feldolgozás még folyamatban van, az eddigi adatok szerint a rengések 10–18 kilométer mélyen pattantak ki.
– Még ha figyelembe vesszük a modellek bizonytalanságát is, nem valószínű, hogy a rengések olyan sekély mélységben keletkeztek, ahol az emberi tevékenységek – például a termálvíz-kitermelés, illetve az olaj- vagy gázkutatás – hatása érvényesülhetne.
Tehát a termálvíz-hasznosítás vagy a közelmúltban megkezdett kőolaj- és földgázkutatás nem áll közvetlen kapcsolatban ezekkel a földrengésekkel
– írták.
További részleteket a földrengéssorozatról ebben a cikkben olvashatnak.