Két hete szinte minden nap reng a föld Csongrádon, mutatjuk, mi az oka
Természetes jelenség lehet.
Természetes jelenség lehet.

Lecserélték az elavult szabályozást, megköttetett az új éra első szerződése.

Ma 278 minősített, bizonyítottan gyógyhatású kutat tartanak nyilván Magyarországon.

Talán jövőre.

A hazai zöldségekre itthon és külföldön is nagy az igény.

A paradicsomexportját erősen növelő Törökországhoz hasonlóan nálunk is termálvízzel fűtik az üvegházakat.

Gyógyturizmus – Cserkeszőlő bízik abban, hogy magára talál a fürdőélet és a turizmus.

A geotermikus energia a legnagyobb potenciállal rendelkező megújuló energiaforrás, a hazai elméleti kapacitás 24-szer nagyobb, mint a Napból gyűjthető energia.

A Rudas gyógyfürdő kötelezővé tette a fürdőruhát az eddigi kötényes napokon is, ami több törzsvendégből tiltakozást váltott ki. Márpedig kötényben vagy fürdőruhában, de viselkedni kell.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.