Kovács László külügyminiszter szerint azok a politikai erők felelősek azért, hogy a legutóbbi felmérések szerint nőtt az euroszkeptikusok száma Magyarországon, amelyek a csatlakozás híveinek állítják be magukat, de szinte kizárólag az EU-tagság hátrányairól beszélnek. Az MSZP álláspontja szerint a csatlakozás támogatottságának csökkenése így jórészt annak köszönhető, hogy a Fidesz gyakran ad hangot az uniós tagság hátulütőiről szóló véleményének.
Az ellenzék ugyanakkor úgy véli, nem az általuk megfogalmazott kritika az EU-szkepticizmus növekedésének az oka. Szájer József szerint sokkal inkább a kormány felelősségét kellene vizsgálni. A külügyminiszter szavaira reagálva a Fidesz alelnöke lapunknak elmondta: az emberek véleményét ebben az esetben elsősorban nem a kritikák befolyásolják, hanem például a kormány Koppenhágában elért gyenge eredményei, vagy az, hogy olykor úgy tűnik, ők maguk sem bíznak az integráció sikerében. A bírálatok pedig azért születnek, hogy minél eredményesebb lehessen a felkészülés a tagságra, illetve minél több valós s használható információ jusson el az emberekhez.
A politikusok minderről annak kapcsán beszéltek, hogy több közvélemény-kutató társaság is olyan felmérést hozott nyilvánosságra, amely a lakosság csatlakozás iránt mutatott lelkesedésének csökkenését mutatja. A Szonda Ipsos Népszabadságban megjelent kutatási eredményei szerint jelenleg a lakosság 45 százaléka gondolja csak úgy, hogy az unióhoz történő csatlakozás előnyökkel jár Magyarország számára. Mindemellett a választókorú lakosság 56 százaléka igennel szavazna a tagságra. Fél évvel ezelőtt még 65 százalék tartotta alapvetően előnyösnek a belépést.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
