Egy kávé Goethénél

Végh Alpár Sándor
2003. 01. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valami nincs jól. Az asszony tartása mondja ezt, ahogy ott ül a szélső márványasztalnál: keze a botján, szeme a messziben, előtte hűlt kávé, mögötte megannyi emlék. Mondhatnánk akár öregasszonynak, főleg, ha körültekintünk ezen a helyen, ami nem kocsma, nem kávéház, talán nincs is szó rá, micsoda. Délutánonként neves férfiak és névre áhítozó ifjak tanyáznak itt, révült hajadonok figyelik őket, ahogy nekihevülten vitáznak: úgy dobálják a számokat és a neveket, mint a bűvész. Fantasztikusak, suttogják rajongva a nők, ahogy csak nők tudnak rajongani. Ugyan mit keres a holnap hősei közt rossz kabátjában és nyűtt cipőjében az öregasszony, aki nem ismeri a divatos neveket, de hát látott ő már annyi divatot, és mind elmúlt, ahogy ez a kocsma is. Ugyan ki tudja itt a púpos Löffelmann nevét, aki Pest Quasimodójaként bodegát nyitott, a Három Hollót, ez még a millennium előtt történt, egy márványtábla emlékeztet rá, meg egy könyv, Krúdyé, amit Ady Endre éjszakáiról írt; nemigen kérik olvasni, mondja a hölgy a közkönyvtárban az Oktogonnál, egy megállóval odébb.
Ugyan, ki gondol Adyval ott, ahol arról folyik vita, érdemes-e tőzsdére vinni egy céget, a másik asztalnál a kopasz színész gesztikulál, és finnyog, hogy amit Pesten játszanak, nulla, nothing, most itt van, holnap talán New Yorkban lesz, de valójában nincs sehol: hacsak a Rudas fürdőt nem számítjuk, mert legtöbbször ott látni, jelmeze a fertőtlenített ágyéktakaró, de senki nem figyel rá, ahhoz komoly kinti produkció kell. Még szegény Schirillának se fordultak utána, pedig elfutott egész Moszkváig, és a Dunát is átúszta, mikor zajlott, hiába: a Rudasban egyformán meztelen mindenki. Abba a gőzbe még Bródy Sándor is óvatosan indult annak idején, pedig lakója volt a fenti szállónak, már próbálta az öngyilkosságot, és volt már kedvese a legszebb színésznő.
De hát annak a kornak színlapján az első név Adyé volt, aki nemcsak új verseket hozott, de újféle életet is, amihez hasonlót utóbb megpróbáltak néhányan, de mind csak az övébe próbálta illeszteni a lába nyomát. Úgy belépni vendéglőbe, úgy ajándékozni barátnak verset, amit ott írt a kocsmaasztalnál, és úgy kísértetni magát éjszakánként végig a városon, ahogy ő: ehhez fejedelemnek kellett lenni, olyannak, aki fittyet hány még arra is, Goethe hogy csinálta.
S lám mégis: a weimari legyőzte őt, és éppen itt, Pesten, mert a Három Holló ma az ő nevét viseli, s a táblát, ami Adyra emlékeztet, kinél szebb és rajongottabb férfi nem volt Magyarországon, alig látni, mintha szégyen volna, mintha mégis úgy kéne csinálni, ahogy Goethe: miniszternek lenni inkább, s rangban csak utána költőnek.
A nőkön múlik ez, akik nem akarnak már szép verset és irodalmat, mint akartak, akik Adynak hittek, és Adyt szerették, a maiak a tőzsdés ifjakat rajongják, akik Goethénél isszák a kávét, és a szerelemről csak annyit tudnak, hogy kell hozzá jó esetben egy nő, egy ágy s egy üveg pezsgő, de hogy mi még, arról csak az öregaszszony tud, aki színésznő volt valamikor, és sokat mesélhetne az élet ajándékairól, de hát nem kérdezi senki; egyedül én köszöntem oda neki, cseppet biccentve, amit csak mosollyal viszonzott, hisz azelőtt sose látott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.