Egy kávé Goethénél

Valami nincs jól. Az asszony tartása mondja ezt, ahogy ott ül a szélső márványasztalnál: keze a botján, szeme a messziben, előtte hűlt kávé, mögötte megannyi emlék. Mondhatnánk akár öregasszonynak, főleg, ha körültekintünk ezen a helyen, ami nem kocsma, nem kávéház, talán nincs is szó rá, micsoda. Délutánonként neves férfiak és névre áhítozó ifjak tanyáznak itt, révült hajadonok figyelik őket, ahogy nekihevülten vitáznak: úgy dobálják a számokat és a neveket, mint a bűvész. Fantasztikusak, suttogják rajongva a nők, ahogy csak nők tudnak rajongani. Ugyan mit keres a holnap hősei közt rossz kabátjában és nyűtt cipőjében az öregasszony, aki nem ismeri a divatos neveket, de hát látott ő már annyi divatot, és mind elmúlt, ahogy ez a kocsma is. Ugyan ki tudja itt a púpos Löffelmann nevét, aki Pest Quasimodójaként bodegát nyitott, a Három Hollót, ez még a millennium előtt történt, egy márványtábla emlékeztet rá, meg egy könyv, Krúdyé, amit Ady Endre éjszakáiról írt; nemigen kérik olvasni, mondja a hölgy a közkönyvtárban az Oktogonnál, egy megállóval odébb.
Ugyan, ki gondol Adyval ott, ahol arról folyik vita, érdemes-e tőzsdére vinni egy céget, a másik asztalnál a kopasz színész gesztikulál, és finnyog, hogy amit Pesten játszanak, nulla, nothing, most itt van, holnap talán New Yorkban lesz, de valójában nincs sehol: hacsak a Rudas fürdőt nem számítjuk, mert legtöbbször ott látni, jelmeze a fertőtlenített ágyéktakaró, de senki nem figyel rá, ahhoz komoly kinti produkció kell. Még szegény Schirillának se fordultak utána, pedig elfutott egész Moszkváig, és a Dunát is átúszta, mikor zajlott, hiába: a Rudasban egyformán meztelen mindenki. Abba a gőzbe még Bródy Sándor is óvatosan indult annak idején, pedig lakója volt a fenti szállónak, már próbálta az öngyilkosságot, és volt már kedvese a legszebb színésznő.
De hát annak a kornak színlapján az első név Adyé volt, aki nemcsak új verseket hozott, de újféle életet is, amihez hasonlót utóbb megpróbáltak néhányan, de mind csak az övébe próbálta illeszteni a lába nyomát. Úgy belépni vendéglőbe, úgy ajándékozni barátnak verset, amit ott írt a kocsmaasztalnál, és úgy kísértetni magát éjszakánként végig a városon, ahogy ő: ehhez fejedelemnek kellett lenni, olyannak, aki fittyet hány még arra is, Goethe hogy csinálta.
S lám mégis: a weimari legyőzte őt, és éppen itt, Pesten, mert a Három Holló ma az ő nevét viseli, s a táblát, ami Adyra emlékeztet, kinél szebb és rajongottabb férfi nem volt Magyarországon, alig látni, mintha szégyen volna, mintha mégis úgy kéne csinálni, ahogy Goethe: miniszternek lenni inkább, s rangban csak utána költőnek.
A nőkön múlik ez, akik nem akarnak már szép verset és irodalmat, mint akartak, akik Adynak hittek, és Adyt szerették, a maiak a tőzsdés ifjakat rajongják, akik Goethénél isszák a kávét, és a szerelemről csak annyit tudnak, hogy kell hozzá jó esetben egy nő, egy ágy s egy üveg pezsgő, de hogy mi még, arról csak az öregaszszony tud, aki színésznő volt valamikor, és sokat mesélhetne az élet ajándékairól, de hát nem kérdezi senki; egyedül én köszöntem oda neki, cseppet biccentve, amit csak mosollyal viszonzott, hisz azelőtt sose látott.