Három csillag az égen

Ha a címet folytatnám, akkor a régen volt három szeretőről kellene szólnom, akik közül az egyik szőke, a másik barna, a harmadik piros alma. De ugyanígy vagyok azzal a másik (tervezett) címmel is, amelyet a kép láttán írtam fel: Az a kakas, az a csillag, az a hold… és máris egy keserves jut eszembe. Pedig most nem erről, hanem a felsővályi erődtemplomról akarok írni, amely a falu közepén emelkedő Császár-hegyen épült. Igaz ugyan, hogy eléggé ismert műemléknek tartják, de az is igaz, hogy ritkán vetődik el errefelé turista, mert a főúttól távol van. Csak akkor jön ide látogató, ha valaki ajánlja neki, hogy ha már Rimaszombatban jár, és van ideje, nézze meg ezt a völgyet is. S ha olyan szerencsés, mint én voltam, akkor B. Kovács István itt élő régész és néprajzkutató társaságában tölt egy napot, aki mindent megmutat, sőt egy – általa szerkesztett – vastag könyvvel is megajándékozza. Ebből tudom, hogy a felsővályi erődtemplom – amelyet helyenként öt méter magasságot is elérő fal vesz körül – az egész völgy legkorábbi temploma. Építése bízvást tehető a XI. századra. A templom nyugati falának támpillérei valószínűleg XV. századiak. „A templom először 1619-ben égett le. Az újjáépítés során, 1622-ben valószínűleg kibővítették. Azt is följegyezték a krónikák, hogy 1776-ban ismét leégett. A tüzet Szívós János helyi tiszteletes okozta. Mint a jegyzőkönyvek feljegyezték, november 5-én a templomban ülő galambokra lövöldözött gyutacsos puskával, és ennek során gyulladt ki a tető. A tiszteletes annyira lelkére vette a gondatlanságát, hogy »egész papi ornátusban ment be az égő templomba, s ott papi székében leborulva, bűnbánó, töredelmes szívvel akarta magát odaégetni, s csak a hívei által erőszakosan kihurcoltatva mentetett meg a borzasztó haláltól«. Mindenesetre figyelemre méltó már az a puszta tény is, hogy a leégett templomot rövid egy éven belül helyreállították. Beszédes bizonysága ez az emberi felelősségnek és hűségnek.”
Igazából az itt látható képről, nagyításról, a toronysisak tetején látható három jelképes ábrázolásról is szólnom kellene, de mindegyik jelkép magyarázata bőven meghaladná egy-egy cikk terjedelmét. Ezért röviden csak annyit, hogy itt folyik el az Uzapanyit határában eredő Bikszögi-patak, amelynek neve emlékeztet a régi, középkori falura: a voltakra, a holtakra és azokra az itt lakókra, akik Szent István királyunk óta nem hagyták el ezt a kies vidéket. Tanulságként bizonyára ez is elegendő volna. Ám hadd toldjam meg azzal, hogy e kép kapcsán nemcsak egy népdal, de egy ismerős Madách-idézet is eszembe jutott. Ugye, ismerős a Tragédiából, hogy a kakas azért szól, mert virrad? De ez a kakas szólni nem tud, csak a széljárásnak megfelelően forogni. Ám erre is van idézetem Aranytól. Rágondolva megpróbálok arra a kérdésre választ keresni, hogy vajon ez az érckakas csikorog-e ércesen, vagy csak nyikorog? Be kell vallanom, hogy a patakra, a falura, a templomra, a napsütésre, szóval mindenre emlékszem, de erre az egyre nem.