Kitűzik a fejeket a városkapura...

A kulturális kormányzat és a mögötte álló szellemi erő fáradhatatlan az „ötletekben”. Elfoglalták a Millenáris Parkot, lebontották az Álmok álmodói – Világraszóló magyarok nagyszerű kiállítást, a Nemzeti Színházat kétszeri nekifutásra sikerült birtokba venni, az ORTT elnöki posztja is megüresedett, napirenden van a Szent Korona újabb utaztatása és sorolhatnánk tovább. Most a Hamvas Intézet bedöntésén a sor. Hankiss Ágnessel, a Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas Intézet főigazgatójával a kialakult helyzetről beszélgettünk.

Stefka István
2003. 01. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valós-e az a hír, hogy a kulturális kormányzat megszünteti a Ká-rolyi Palota Kulturális Központot és ezzel a többéves kutató- munka, az elkövetkezendő évek elképzelt tervei is megakadnak?
– Valós. Most már hivatalos levélben is közölték, hogy március harmincegyedikével felszámolják az intézményt. Ugyanez a levél utasít bennünket arra is, hogy hagyjuk abba második félévi munkatervünk eseményeinek a szervezését. Le kell tehát állítanunk a nyári zenei rendezvénysorozat előkészületeit, ami pedig igen rangos programnak ígérkezett. Megszüntetését azért is sajnálom, mert a két évvel ezelőtti, Ká-rolyi kerti nyári fesztiválunk óta az emberek szinte folyamatosan érdeklődnek, hogy mikor lesz megint hasonló. Meg kellett szakítanunk azokat a tárgyalásokat, amelyeket még az előző kormány idején kezdtünk meg a bolgár egyházzal és állami múzeummal azért, hogy 2003-ban megrendezhessük azt a páratlanul szép bolgár ikonkiállítást, amelynek a darabjai még sosem voltak láthatóak így együtt, még Bulgáriában sem, mivel a kommunizmus idején kolostorokban őrizték őket. 2004-re a kolumbiaikkal kezdtünk tárgyalásokat. Ők kerestek meg bennünket azzal, hogy minket választottak az indián aranykincsek magyarországi bemutatásához. Ez is igazi szenzáció lehetett volna. Legalább akkora, mint a 2001-ben az Eisenberger-tárlat, tavaly pedig a nagy sikerű „Örményország kincsei”. Ezeket a kiállításokat – egyiket is és a másikat is – csaknem ötvenezren tekintették meg. Az örmény katalógus – benne komoly szaktanulmányokkal – olyan gyorsan elfogyott, hogy újra kellett nyomtatnunk, de az a mennyiség sem tartott sokáig. Ezt csak azért említem, mert az ilyesmi jelent igazi örömöt akkor, ha az ember azt tűzi ki célul, hogy ne csupán egy szűk elitnek, hanem a kultúra, a művészet iránt érdeklődő emberek jóval szélesebb körének nyújtson valamit egy olyan világban, ahol a gagyival és a szeméttel kell versenyezni. Mivel első fél évi koncertjeinkre már áruljuk a jegyeket, ezt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) vezetése kénytelen volt tudomásul venni. Gondolom, majd gondoskodnak róla, hogy valóban meg legyenek tartva.
– És mi lesz a Hamvas Intézet sorsa?
– Úgy hiszem, az is megszűnik. Megmaradására ugyanis csupán álmegoldásokat kínált az NKÖM vezetése. Az első az volt, hogy – idézem – keressünk magunknak egy közalapítványt, amelyik befogadja a Hamvas Intézetet. Azt hiszem, ennek az abszurditására nem is kell sok szót vesztegetnünk. Konkrétan ők a Terror Házát javasolták, hogy oda kellene betagolódnunk. Ez decemberben történt.
– Mi volt erre az ön válasza?
– Hát először is az, hogy más közalapítványok egészen más szakmai feladatokra, más tudományterületek szempontjainak megfelelően jöttek létre. Másodsorban semmiféle garanciális elemet nem látok a folyamatos működésre ebben a formában. Meg azt, hogy véleményem szerint részükről ez az egész nem más, mint a „két legyet egy csapásra” taktikája. Percig sem hittem ugyanis, hogy nem fognak nekirontani a Terror Házának is.
– Medgyessy Péter miniszterelnök ígéretének ellenére is?
– Igen. Lehet, hogy ő valóban úgy gondolta, ez már sok, előbb-utóbb minden ilyen eset szög lesz a koporsójukba. A kormányzó pártok bizonyos köreiben azonban, kiváltképpen az SZDSZ prominenseiben olyan irracionális düh és gyilkos boszszúvágy dúl mindennel és mindenkivel szemben, ami nem ők, hogy ebben a szocialisták józanabb és békésebb része, ha van ilyen, csak alulmaradhatott. Ezek az emberek, mármint a szabad demokraták parlamenti és pártkörüli vezéregyéniségei csakis valamiféle permanens forradalom zászlóvivőiként, harci kutyáiként tudják magukat meghatározni… Így szocializálódtak, mindig ilyenek is voltak, ilyenek is maradnak. A baj csak az, ha egy ország, egy kultúra legféltettebb és sokszor legszentebb értékei válnak lelkileg labilis emberek prédájává. Kívülről figyelve ezt az egészet, nem értem, hogy a szocialisták fiatalabb nemzedéke, azok, akiknek nem kellene folyton kompenzálniuk, miért engednek szabad folyást a szabad demokraták gátlástalan birtoklási és leszámolási vágyának.
– Mi volt a másik javaslat?
– Legalább olyan életszerű, mint az előző. Alakuljon át a Hamvas Intézet közintézményi státusa magánalapítványi formává, és majd a minisztérium nyújt hozzá költségvetési támogatást. A probléma mindösszesen annyi, hogy ahhoz, hogy az NKÖM bármilyen támogatást is nyújthasson egy magánalapítványnak, valakinek előbb létre kell hoznia azt az alapítványt, méghozzá olyan alaptőkével, amelyet a Fővárosi Bíróság valósnak ítél meg és a bejegyzés alapjául elfogad. Ki volna esetünkben ez az alapító?
– Ha egy minisztérium vezetése valóban azt akarja, hogy a Hamvas Intézet valahogyan megmaradjon, miért nem találja meg hozzá a valóságos megoldást?
– Amikor két munkatársammal együtt behívtak a minisztériumba, magunk is feltettük ezt a kérdést. Koncz Erika államtitkár-helyettes asszony elismerésre méltó őszinteséggel azt válaszolta, idézem szó szerint: „Magasabb politikai akarat, hogy munkámat ne közintézményben folytassam, hanem lehetőleg a közszférától és a politikától minél távolabb.” Ezután írtam neki egy hivatalos levelet, amelyben többek között a fentieket is rögzítettem, és egyben megjegyeztem, hogy ez a szándék és megfogalmazás – akárkitől származzék is – pártállami emlékeket idéz, demokratikus társadalomban az efféle likvidálási törekvés példátlan és elfogadhatatlan.
– Lehetnek újabb verziók?
– Lehetnek. De hadd fogalmazzak világosabban. A középkorban a megsemmisített ellenfél fejét divat volt feltűzni a városkapura, hadd fújja a haját a szél, hadd lássák mindenfelől az emberek. De hát léteznek másfajta módszerek is. Például az apránként adagolt méreg vagy a selyemzsinór. Hát nekem ez utóbbiakat szánták. Javaslataik mindegyike csak arra szolgálna, hogy az elfogadásával voltaképpen legitimálnám a Károlyi Palota Kulturális Központ durva megsemmisítését, és ezzel csökkenteném számukra a felszámolás ódiumát. Higgye el, az intézet megmentéséért komoly áldozatokra is képes volnék, ha látnám az értelmét és látnám a garanciákat. De csak azt látom, hogy mit művelnek a Történeti Hivatallal, a Heti Válasszal, mire készülnek a Magyar Művelődési Intézettel – nem sorolom tovább. Nem hiszem el egy szavukat sem. Hamvas Béla szelleme és példája is azt sugallja, hogy az ember őrizze meg a tisztánlátását, önmagát, és ne engedjen a létrontás és az önbecsapás démonainak.
– Pedig a Hamvas Intézet is sok mindent csinált két év alatt…
– A Hamvas Intézet nekem nyilvánvalóan szívügyem. Könyvkiadásunkkal, azt hiszem, nem vallottunk szégyent. Kutatásaink mostanság jutottak el az alapozás és az anyaggyűjtés után az első szellemi termés betakarításához. Ez most megakad. Amint könyvterveink is füstbe mennek. Sajnálom, hogy félbeszakad az a műhelymunka, amely a konzervatív értékvilág és kultúra, s ezen belül a magyar konzervativizmus szellemi építkezésének az elősegítését tűzte célul maga elé.
– Végül is mi lesz a Károlyi Palota Kulturális Központ helyén?
– Szerintem ez még nem dőlt el. A Petőfi Irodalmi Múzeum érdekeltségeit legharsányabban Vadász János, az MSZP baloldali platformjának a szóvivője képviseli, ahogyan ezt nyilatkozatai és az internetre fellőtt kiáltványai bizonyítják. Az SZDSZ valami irodalmi kht. létesítésén munkálkodik, ami megkapná a Károlyi-palota üzemeltetését. Információim szerint valójában a rendkívül értékes ingatlan az, aminek a megszerzéséért, majd értékesítésének a lehetőségéért éles, színfalak mögötti küzdelem zajlik a két párt között.
– Hogyan tovább?
– Az intézet fiatal munkatársaiban remélem, lesz elég tartás és erő ahhoz, hogy a következő éveket kibírják, és ne hagyják abba a szellemi munkát. Jómagam az elmúlt években elég sokat dolgoztam, előbb az Europalia kormánybiztosaként, azután a Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas Intézet létrehozásával – nagyon is rám fér, hogy sokkal több időt töltsek otthon az íróasztalomnál. Három és fél év múlva majd újra felépítjük a Hamvas Intézetet. Meg esetleg a rendezvényközpontot is. Addig pedig egyedül rajtunk, saját magunkon múlik az, hogy a helyzetünkből, a hátrányainkból hogyan tudunk értéket kovácsolni. Nemeskürty tanár úrtól olvastam valahol egy igen fontos mondatot. „Alkalmazkodunk, de nem felejtünk!”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.